Csatorna a vízvezeték nélküli nyomortelepen
Más haszna egyelőre úgysem akad a pécsi György-telepen lefektetett csatornahálózatnak, vízvezetéket ugyanis nem építettek hozzá, ahogyan a völgy mélyén meghúzódó házakban sincs sem vécé, sem fürdőszoba, a vizet ma is vödörben hordják a kútról.
A csatornát az úgynevezett ISPA program részeként építették, a György-telep lakói azonban nem örültek a beruházásnak. Nem a helyzet fonáksága háborította fel őket, nagyobb tragédiának érezték, hogy az árkot Borsodból és Szabolcsból érkezett melósokkal ásatták ki, miközben ők is szerettek volna dolgozni, még ha csak heteket is. A víz nélküli csatornán pedig végképp nem tudnak mosolyogni, mikor a kiásott gödröt hetekre otthagyták a házak között, és egy kiadós felhőszakadás után majdnem belefulladt Orsós László munkanélküli tetőfedő kisebbik gyereke.
Felemás helyzet alakult ki a György-telepen. A csatornaberuházás költséges fejlesztés volt, a város mégis az első adandó alkalommal elbontja, vagy legalábbis lefalazza a megüresedő épületeket. Nem akarnak már több lakót ide, Pécs talán legismertebb nyomortelepére. Az egykori bányászkolónián ugyanaz a történet játszódott le, mint a borsodi ipari települések többségén is, a nagyüzemek bezárása után a munkát keresők elköltöztek, a helyükbe érkezők viszont beérték kevesebbel is, és a környék züllésnek indult. György-telep talán annyiban különbözik, hogy itt az összes épület megmaradt önkormányzati tulajdonban, így nem olyan könnyű eldózerolni őket, a jogszabályok értelmében ugyanis akkor másik ingatlant kell építeni a lebontottak helyett. Ebben a sajátos „se veled, se nélküled” helyzetben kellene valami megoldást találni, a nyomortelepen élő családok problémáira.
De ez sem egyszerű, György-telep ugyanis nem egyszerűen csak egy zsákutca, hanem a város határában, a völgybe lefutó telep, melyet erdős, bozótos rész vesz körül. Ide tényleg nem jön senki, akinek nincs valami dolga errefelé. Ilyenek voltak a védőnők, a családgondozó iroda dolgozói, és egy-két karitatív szervezet önkéntesei.
Három éve azonban új lakó költözött a völgybe, az alsó soron, a 25-ös számú épület első lakásában irodát nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 2007 augusztusában a György-telep mintegy sajátos munkahelyévé vált a szeretetszolgálat szociális munkásainak, Fehér Angélának és Szőnyi Tamásnak. Amikor a hivatalukat elfoglalták, annyit vállaltak, hogy megpróbálnak hidat teremteni a telep és a város között.
– A György-telepen végzett munkánk neve egyszerűen csak Jelenlét program – mondja Csonkáné Utasi Katalin, a Máltai Szeretetszolgálat több intézményét is magába foglaló pécsi Csilla Ház vezetője. – Nem ígértünk sem fejlesztéseket, sem nagyvonalú, rendszeres osztogatást, nem is lett volna értelme ilyesmibe belekezdeni. Azt viszont vállaltuk, hogy az ott élőket nem hagyjuk magukra a problémáikkal. Jelen leszünk a telepen, részesei leszünk az ottani mindennapoknak. Nem döntünk helyettük, nem mondjuk meg, mit kellene másként csinálni, legfeljebb abban segítünk, hogy felismerjék, milyen lehetőségek közül tudnak választani. Ezzel egy hosszú távon fenntartható szociális munka alapjait rakjuk le. Bár a György-telepet csak egy dombtető választja el a Pécsi keleti városrészétől, a völgyben lakók nagy része mintha nem is ebben a században élne.
– A különbséget először a gyerekeken láttuk – mondja Fehér Angéla. – Itt minden családban van gyerek, van, ahol csak egy, van ahol tizennégy. Karácsonykor bevittük a gyerekeket egy városi ünnepségre. Az egyik hétéves kisfi ú életében először ült autóban, és többen ott láttak első alkalommal feldíszített fenyőfát. Táborba is mi vittük először őket, bár csupán harminc kilométerre tudtunk elutazni velük, mégis meghatározó élmény volt, hiszen a gyerekek életük első nyaralását töltötték velünk. Játékokkal is azért rendeztük be az iroda belső helyiségét, mert az itteni gyerekek nagy részének otthon nincs játéka. Ha focizni akarnak, tőlünk kapnak labdát hozzá.
A Máltai Szeretetszolgálat irodája a völgy legfehérebb háza, a szociális munkások és olykor segítőkész helybeliek időről időre átfestik. Néha a falat átáztató eső, néha az épületen megjelenő falfirkák adnak okot a festésre. A következetes tisztaság azonban önmagán túl pedagógiai célokat is szolgál (a lakók részvételével szervezett első szemétszedési akció eredménye tizennégy köbméter szemét összegyűjtése volt).
Az irodába mindenféle problémával betérnek a környéken élők, van, aki telefonálni szeretne, van, aki a gyerek gyógyszerének kiváltásához kérne segítséget.
– Mindent az alapoktól kell felépítenünk – mondja Szőnyi Tamás. – A lakók nagy része hosszú ideje tisztázatlan jogviszonnyal lakik itt. Miután hivatalosan nem bérlők, még a korábban kikapcsolt áramszolgáltatás helyreállítását sem kérhetik. A lakhatási körülmények tisztázására több civil szervezet közreműködésével és persze az önkormányzat részvételével programot indítottunk, amelyre tizennyolc család jelentkezett. A résztvevők vállalják, hogy határidőre megfizetik a költségeket, rendeltetésszerűen használják az ingatlanokat, cserébe jogszerű bérlőkké válhatnak.
A 28 négyzetméteres lakások bérleti díja 1223 forint. Az irodával szomszédos lakásban a Gina néven bemutatkozó 22 éves fiatalasszony mutatja majdnem egy éve gyűjtögetett csekkjeit. A lakást annak idején egy ismerősük ajánlotta fel nekik, havi húszezer forintot kért tőlük, hogy ott lakhassanak. A fiatalasszony utóbb a segélyszervezet munkatársaitól értesült arról, hogy az általa használt lakás a város tulajdona, azért más nem kérhetne pénzt. Két ajtóval távolabb a tizennégy gyermeket nevelő Bogdánné Éva vaskályhán főzi az ebédet. Az ő lakásuk a telepen a nagyobbak közé tartozik, két egyszobás lakás összenyitásával alakult ki, de persze így is hihetetlen a zsúfoltság.
A sor utolsó előtti épületén parabolaantenna idézi a szebb időket, a villanyóra helyén viszont üres lyuk ásít a falon. Orsós László 1990-ben költözött ide családjával, nagyjából akkor veszítette el a munkahelyét is, majd a díjhátralék miatt felmondták bérleti jogviszonyát. Ők persze maradtak. A domboldalról lefolyó csapadékvíz a ház falánál változtat irányt, a férfi árkokkal, téglákkal terelgeti távolabb a vizet, mióta a folyamatosan ázó falak átlósan is, keresztirányba is repedeznek.
– Ha volna egy ásóm, megcsinálnám rendesen a víz útját – mondja, majd váratlanul témát vált: – A feleségem hat éve halt meg. Azóta szeretnék elmenni innen. Ki akarok jutni. Nem akarok itt meghalni.
A lépcsősor tetején tisztábbak, rendezettebbek a házak. Orsós Anita szülésznő és szobafestő férje két és fél éve költözött ide. Azelőtt albérletben laktak, de a hetvenezer forintos díj elvitte a pénzük, érkező kislányukkal pedig nem is maradhattak volna a bérelt lakrészben.
– Mint a lottó főnyereményének, úgy örültem ennek a lakásnak – mondja az asszony. – Rendbetettük, kifestettük, belülről már úgy néz ki, mintha nem is itt lenne a telepen. Kívülről is szívesen felújítanánk, de nem lehet, az önkormányzattal kötött szerződés szerint sem a tetőhöz, sem a falakhoz nem nyúlhatunk hozzá.
A lépcsősor alján egy fiú biciklivel egykerekezik, ketten a fűben talált békával játszanak. Egy asszony a Robika nevű kisfiúval veszekszik, hogy vegye le a cipőjét, ha a kúthoz megy. Vigyázni kell a cipőre, kinézik az iskolában, ha sárosan megy a gyerek...
