Iszapkatasztrófa: az eddigi mérleg

Az Ajkától alig néhány kilométernyire található vörösiszap tározónál hétfőn a déli órákban bekövetkezett gátszakadás miatt legalább hat-hétszázezer köbméternyi veszélyes anyag zúdult a közeli Kolontár és Devecser községekre, és a két településen legalább tízhektárnyi területen pusztított.

Az eddigi adatok szerint Kolontáron 37 – közötte két önkormányzati tulajdonú létesítmény –, Devecseren 207, Somlóvásárhelyen pedig 14 épület rongálódott meg, öt devecseri vályogház pedig gyakorlatilag megsemmisült.

Nehéz nekikezdeni
Az áradás nyomai a Veszprém megyei Kolontár eddig elzárt településrészén, miután a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én több ezer köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap ömlött ki gátszakadás miatt. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. 2010.10.06. Fotó: Móricz Simon

A gátszakadás után elsőként az ajkai tűzoltókat, majd a közelben található más egységeket is riasztották, így viszonylag rövid időn belül több mint százan érkeztek a helyszínre, közöttük a katasztrófavédelem vegyi felderítő egységeinek munkatársai is. A honvédség és a mentők több helikoptert küldtek a helyszínre, és 16 mentőautót vezényeltek ki. Elsőként a veszélyeztetett lakókat mentették: Kolontáron mintegy hatvan, Devecseren több mint hétszáz emberről volt szó, bár végül négyszáz főnek kellett távoznia otthonából. A kormány a katasztrófa miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Kolontáron már hétfőn három holttestet is találtak, de később a halálos áldozatok száma négyre nőtt, és három eltűnt személyt még mindig keresnek. Az eddigi adatok szerint 134-en sérültek meg, közöttük tizenheten – nyolc tűzoltó, hét rendőr, illetve egy katona – a mentésben közreműködők közül; néhány helyi lakost életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Az esetek zömében a rendkívül lúgos kémhatású iszap égési sérülést okozott, néhányan pedig a belélegzett por miatt légúti károsodást szenvedtek.

A kitelepített lakók számára azonnal ideiglenes elhelyezést biztosítottak, és ehhez a katasztrófavédelem tábori ágyakat, illetve takarókat biztosított. Kiderült azonban, hogy a legtöbben a környéken lakó rokonoknál vagy barátoknál találtak menedéket. Így a Devecserben ötszáz főre berendezett éjszakai szálláshelyeket mindössze harmincan vették igénybe, de a kolontári negyven férőhelyen is csak körülbelül ugyanennyien voltak. A katasztrófavédelem egyébként más eszközöket, többek között gumicsizmákat, védőkesztyűket és -szemüvegeket, műanyagból készült védőnadrágokat és légzésvédő maszkokat is a helyszínre vitt.

A tűzoltók, a katasztrófavédelem emberei, valamint a rendőrök és katonák azonnal megkezdték a szennyezett településrészek megtisztítását. Amennyire lehetséges, a veszélyes anyagot zsákokba gyűjtik és visszaszállítják a tározóba, s ahol erre nincs lehetőség, ott magas nyomású vízsugárral tisztítják meg az elárasztott területeket. Hozzáláttak az állati tetemek felkutatásához és összegyűjtéséhez is. A vörösiszap-tározót üzemeltető Magyar Alumínium Zrt. pedig a töltésszakadás helyén háromlépcsős védőgyűrűt épített ki, hogy a további szivárgást megakadályozza. Ezzel tegnap végeztek, így a közvetlen veszélyhelyzet megszűnt.

A közeli Marcal folyóba is jelentős mennyiségű iszap kerülhetett, emiatt a víz erősen lúgos kémhatásúvá vált. Annak érdekében, hogy megelőzzék a súlyosabb károkat, a környezetvédelmi és vízügyi szervek irányítása mellett több helyen több ezer tonnányi gipszet szórnak a folyóba, ugyanakkor a lúgos hatást sósavval is próbálják közömbösíteni. Emellett a vizet fenékgát építésével duzzasztják vissza, mert az áramlás lassításával a vörös iszap egy része könnyebben a meder fenekére ülepedhet, illetve jobban keveredhet a semlegesítő anyagokkal.

A rendőrség halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt el, és az ORFK tegnapi közlése szerint – az ügyben az országos főkapitány döntése alapján – a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el. Egyébként az eset kapcsán más bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.

Ennyi az elmúlt három nap gyorsmérlege, azonban a mentesítés és a helyreállítás még hosszú időt vesz igénybe. A szennyezett települések mellett több száz hektárnyi külterületet is meg kell tisztítani, és valószínűleg számos helyen szükség lesz a felső talajréteg cseréjére is.

A vörös iszappal elöntött településeken még mindig kilencven tűzoltó, körülbelül százötven rendőr és mintegy kétszáz katona teljesít folyamatosan szolgálatot. Dobson Tibor kármentesítési szóvivő lapunk kérdésére elmondta: tizenöt, fecskendővel felszerelt tűzoltójárművet vezényeltek a térségbe, míg a katonák harminc körüli gépkocsija is rendelkezésre áll. Emellett rendelkeznek a sűrű iszaphoz használható speciális zagyszivatytyúkkal is. Azt azonban a szóvivő szerint egyelőre becsülni sem lehet, hogy a szennyezett területek megtisztításával mikor végezhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.