Egyetlen férfi alszik egy kartonlapon a falra szerelt telefonok alatt, ahol egy éve még éjjel-nappal tucatnyian hevertek rongyos paplanokon. A metró hátsó kijáratánál, ahol korábban olykor tizenöten voltak, most ketten-hárman fekszenek. Tavaly ősszel negyvenen, néha ötvenen is éltek az aluljáróban, most négyen-öten, rosszabb napokon legfeljebb tízen lehetnek.

A hajléktalanok nagy része eltűnt. Vagy mondjuk inkább úgy: felismerhetetlenné vált?

Ott vannak ma is. De aki rájuk néz, már nem ismeri fel bennük a hajléktalant, csak egy átlagos kinézetű embert. Nincsenek rongyok, elmúlt a szag, eltűntek a koszlott szatyrok. A zöldségesnél segédkező középkorú férfit már nem lehet azonosítani a fagyott lábú figurával, aki nem is oly régen még az üzletház lépcsője alatt feküdt. Most hasznos segéderő, erős, mint a bivaly, hiszen annak idején ifjúsági bajnok bokszoló volt. Kicsit húzza a lábát, de a ládákat hármasával viszi.

Az egykor szénaboglya-frizurát viselő aszszony is megvált felismerhetetlen színű melegítőjétől, tiszta ruhában, kifésülve már az arca is látszik. A hittérítések törzsközönsége ismerősként üdvözli, gyakran segít a kellékeket beállítani. A múlté lett a könyváruház melletti lejáratnál kempingasztal mellől kéregető ember is. Mióta megcsináltatták a szemüvegét, olykor alkalmi munkát is vállal, hiszen remekül ért a parkettázáshoz.

A változások néhány hónapja kezdődtek, amikor is a Nyugati téri aluljárót jelképesen örökbe fogadó civil szervezetek (a Hajléktalanokért Közalapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat) információs irodát nyitottak a téren. Ott előbb vendégül látták az aluljáró hajléktalanjait, majd a szociális munkások személyre szabott programokba vonták be őket. A többség elfogadta a segítséget. Innen már (szó szerint) csak néhány lépés volt, hogy átkísérjék őket a Szobi utcában nyílt intézménybe, ahol nappali melegedő, ebéd, fürdőszoba, mosógép, csomagmegőrző és orvosi rendelő várja a hajléktalanokat.

A legtöbben éjszakára sem térnek már vissza az aluljáróba, támogatással fizetett albérletbe, szállást nyújtó intézményekbe vagy sorstársaikkal közösen használt egyéb helyiségekbe költöztek. Bár az összes problémára ennyi idő alatt nem sikerülhetett megoldást találni, a rendszeres tisztálkodás, a meleg étel és az orvosi kezelés (egyszóval: gondoskodás) megtette hatását.

Az akcióval azt üzenik a civilek, hogy van más módja is a hajléktalanság felszámolásának, mint hogy egyenruhásokkal kiürítik a közterületeket. A módszerek ismertek, a hajléktalanügyi stratégiát a legnevesebb szakemberek állították össze, igaz, két éve a fiókban porosodik. Ideje lenne elővenni, most, hogy a főpróbán sikerrel túljutottunk.