Választási lomtalanítás a miskolci panelrengetegben

„Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok!” Ez a Kazinczy-idézet fogadta a nyelvújítóról elnevezett miskolci avasi lakótelep általános iskola aulájában az itt kijelölt öt szavazókör választóit. Legalábbis azokat, akik idetaláltak, s nem automatikusan a négy évvel ezelőtt kijelölt szavazóhelyiséget keresték fel.

A borsodi városban meglehetősen nagy vihart kavart, a szocialisták szerint számukra kedvezőtlenül kijelölt választókerületek újrarajzolása után néhányan meglehetősen tanácstalanul ácsorogtak itt, a Középszer úti Kazinczy Ferenc Általános Iskola épülete előtt is, amely a 19-es, a 37-es, a 38-as, valamint az 57-es és az 58-as szavazóköri helyiségeknek adott otthont. Egy idősebb, szövetkabátos asszony is talányosan nézegette hivatalos papírjait az intézményhez vezető lépcső tetején.

– Hányast tetszik keresni? –fordult hozzá egy, a gyerekével már kifelé tartó apuka.

– A nyolcszázhatosat – felelte a néni, majd nem sokkal később helyesbített: a nyolcvanhatosat. Amikor meghallotta a választ, hogy ilyet itt biztosan nem talál, megvonta a vállát, s közölte: akkor megnézi a szemben lévő középiskolát, hátha most oda kell mennie.

Miskolcon, az avasi lakótelepen a vasárnapi verőfényben sokan a szavazás helyett inkább a „kukázást” választották: a város hétfőre hirdetett lomtalanítási akciót, így a panelházak előtti terek, parkolók teli voltak kiszakadt rugójú fotelekkel, penészes ágymatracokkal, sérült gyerekjátékokkal, sokak számára még használható dolgokkal. Egy középkorú férfi ponyvás kisteherautóval állt be az egyik ház elé, s egy rozzant konyhaszekrényt próbált a platóra emelni.

– Szavazni volt már? – kérdeztem, amikor néhány pillanatra megpihent. – Persze, már reggel hét órakor.

– S melyik szavazókörben?

– Azt nem tudom, de a Fideszre szavaztam! – vágta rá szinte azonnal, s végül tisztáztuk, hogy az avasi közgazdasági szakközépiskolában voksolt. Majd – ha már így színt vallott – azt is elárulta: a hatvanas évekbeli szekrényt tűzifának viszi, és ha hazaér, fejszével apró darabokra vagdalja.

A panelrengetegben jól látszott: a Jobbik aktivistái különösen fontosnak tartják ezt a városrészt, hisz vasárnapra virradóra friss plakátjaikkal volt teleragasztva a szeméttároló konténertől a kazánházakon át a legutolsó villanypóznáig szinte minden szabad felület. „Rendet teszünk Miskolcon” – ezzel a tőmondattal üzentek választóiknak, miközben a rendre a valóságban inkább az itteni városőrség folyamatosan erre cirkáló autója figyelmeztetett. A játszótéren eközben két pártra szakadtak a gyerekek: a szombat esti tehetségkutató műsorokról vitatkoztak, arról, a megasztárosok vagy inkább az X faktorosok vannak-e többségben közöttük. Nem messze tőlük, az egyik kocsma előtti teraszon néhány férfi a polgármesterjelöltek esélyeit taglalta.

– Káli Sándort ismerik, lehet, hogy emiatt győz, a jobbikos meg a fideszes neve ebben a városban senkinek nem mond semmit – vélekedett az egyik.

– Nagy kár, a neve mellett ott áll, hogy „MSZP” – tromfolt a másik, de a társa visszavágott: azt most nagyon kis betűkkel írták oda a plakátra, lehet, hogy azt sokan észre sem veszik.

– Ha viszont Kriza Ákos jut be, azt nem magának, hanem a Fidesznek köszönheti – jegyezte meg egy harmadik, aki hozzátette: – A mostani hangulatban, ha egy vak macskára narancssárga szalagot kötnek, abból is lehet képviselő.

A polgármester-választást Kriza Ákos nyerte, 42,67 százalékkal, Kális Sándor a második helyen végzett 37, 92 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.