Nyíregyházán véget ért egy korszak

Nyíregyházán egy 16 éves korszak ér véget Csabai Lászlóné szocialista polgármester mandátumának lejártával. Hívei szerint az ő vezetése alatt lett a szabolcsi megyeszékhely igazi nagyváros. Fideszes ellenfelei azonban úgy vélik: csődközelben van Nyíregyháza. Következik egy korszak mérlege – pró és kontra.

Bárki győzedelmeskedik a holnapi polgármester-választáson Nyíregyházán, a szabolcsi megyeszékhely életében lezárul egy több mint másfél évtizedes korszak, hiszen a várost 1994 óta irányító Csabai Lászlóné szocialista polgármester nem indult újra. Hárman pályáznak a helyére: az MSZP-s Nagy László jelenlegi alpolgármester, a fideszes Kovács Ferenc ügyvéd, gazdasági szakjogász, parlamenti képviselő, valamint az ugyancsak jogász Gyüre Csaba, a Jobbik parlamenti képviselője. A helyi közvélemény szerint a Fidesz–KDNP jelöltjének, az 50 éves Kovács Ferencnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, ami elgondolkodtató abból a szempontból, hogy a 120 ezer lelkes Nyíregyháza Csabai Lászlóné vezetése alatt több tekintetben sokat fejlődött. Csabainé helyi népszerűsége több cikluson át töretlen volt, sőt városvezetőként országos ismertséget szerzett. Ezt nemcsak karizmatikus politikai egyéniségének köszönhette, hanem számos olyan beruházásnak, amelynek következtében Nyíregyháza arculata az elmúlt másfél évtizedben gyökeresen megváltozott.

Autómentessé tették és átépítették a városközpontot, új vasútállomást avattak, kerékpárút-hálózatot alakítottak ki, renováltak több patinás belvárosi palotát, felújították a stadiont, a könyvtárat, a panelprogram keretében modernizált lakások száma pedig év végére eléri a kilencezret. S hogy ő maga melyik beruházásra a legbüszkébb? Erre Csabai Lászlóné azt válaszolja: a jelenleg 150 embernek munkát adó Metropol Üzletház felépítése különösen kedves neki, mert – mint fogalmaz – amiatt talpalt a legtöbbet. A polgármester – aki tegnap „búcsú sajtótájékoztatóra” hívta az újságírókat – a legszebb időszakának az 1998–2006 közötti időszakot tartja, mert „akkor nagyon kemény, de együttműködő ellenzéke volt”. Szerinte az utóbbi négy év már túl harcosnak bizonyult – több vitával, s kevesebb örömmel telt el. Nagy eredménynek tekinti, hogy Nyíregyháza az elmúlt húsz év alatt egyetlen közüzemi vállalatát sem adta el, ezért Csabainé azt szeretné, ha a város 40 milliárd forint értékű vagyonát kezelő tizenegy gazdasági társaság továbbra is megmaradna az önkormányzat százszázalékos tulajdonában.

A polgármester különösen büszke arra is, hogy együtt tudott működni a civil szervezetekkel, az egyházak képviselőivel és a lakossággal. Ezzel kapcsolatban így fogalmaz: hagyta dolgozni azokat, akiknek voltak elképzeléseik és jó ötleteik. Példaként a nyíregyházi állatparkot említi, amely – szinte a semmiből indulva – olyan hatalmas fejlődésen ment keresztül, hogy év végére a látogatóinak száma elérheti a félmilliót. A város jövőjével kapcsolatban azt mondja: nem állnak le a fejlesztések, hiszen összesen 20 milliárd forint értékű beruházás van folyamatban.

Mi az oka annak, hogy a szocialista városvezetés sikerei ellenére jelenleg mégis a Fidesz–KDNP jelöltje látszik befutónak a városban? A helyiekkel beszélgetve kiderül: sokan elismerik, hogy Csabainé regnálása alatt vált igazi nagyvárossá Nyíregyháza, ám legalább ilyen sokan aggódnak az önkormányzat pénzügyi helyzete miatt. Az idén több mint 40 milliárd forintos költségvetési főösszegből gazdálkodó város hitelállománya mintegy 18 milliárd forint, és a városi gazdasági társaságok nettó hitelállománya megközelíti a kétmilliárd forintot. Igaz, ebben szerepet játszik a svájci frank és a forint árfolyamingadozása is: habár a város által kibocsátott hitelkötvények értéke 14 milliárd, a svájci frank jelenlegi árfolyamán ez ma mintegy 18 milliárd forint. Borzolja a kedélyeket a két éve eredménytelenül húzódó, 13 milliárd forintos szennyvízprogram is, amelynek kivitelezésére még mindig nem tudtak győztest hirdetni. Sokan azt mondják: a legtöbbet a Gyurcsány-kormány népszerűtlensége ártott a nyíregyházi szocialistáknak, de ellenük hangolta a lakosságot az Advertum cégcsoport körüli botrány, és a helyi futballcsapat vitatott önkormányzati támogatásának ügye.

Ennek ellenére vannak olyanok, akik továbbra is Csabainét látnák szívesen a polgármesteri székben. Egy nyugdíjas asszony a belvárosban érdeklődésünkre így fogalmaz: nem lenne ilyen rendezett a város, ha nem egy nő vezette volna tizenhat évig. Egy másik asszony, Dancs Tamásné sem vitatja, hogy Nyíregyházán jelentős fejlődést tapasztalni, de szerinte voltak elhibázott döntések, és a várospolitikát sokszor jellemezték koncepciótlanságok és ad hoc ötletek.

Az MSZP polgármesterjelöltje, a 44 éves Nagy László alpolgármester azt mondja: nagy kérdés, hogy Csabainé népszerűsége mennyi voksot jelent majd az ő számára, hiszen programja a folytatásról szól. Szerinte az elmúlt tizenhat év sikerei azt jelzik, hogy a megkezdett úton kell továbbhaladni, igaz, a döntéseket hozzá kell igazítani a megváltozott gazdasági környezethez.

Keményebben fogalmaz a kormánypárti polgármesterjelölt, Kovács Ferenc, aki szerint a város számára beláthatatlan következményei lennének annak, ha Nyíregyházán vasárnaptól nem a Fidesz venné át a hatalmat. Kovács egy Kisvárda melletti községből, Papról származik, olyan szegényparaszti családból, ahol – mint fogalmaz – ő volt az első, aki túljutott a középiskolán. Budapesten végezte a jogi egyetemet Áder János és Kövér Lászlóévfolyamtársaként, személyesen ismer mindenkit az „ős-Fideszből”, amelybe 1988 májusában lépett be. Mivel eddig még soha nem töltött be politikai pozíciót – jogászként, vállalati menedzserként dolgozott, és az Orbán-kormány alatt a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatója volt – a jelöltsége még a helyi Fideszben is sokakat meglepett. Érdeklődésünkre azt mondja: a magánéletében mostanra érett meg a helyzet a politikai szerepvállalásra, hiszen már nagyobbak a gyermekei, így több időt tud tőlük távol tölteni. De hozzáteszi: megérett a helyzet abból a szempontból is, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő Nyíregyházának most egy olyan városvezetőre van szüksége, aki jelentős gazdasági és jogi tapasztalatokkal rendelkezik, és sikeres nagyprojektek fűződnek a nevéhez.

Közbevetésünkre, miszerint a városban plakátokat ragasztottak ki, amelyek gazdasági bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe a nevét, Kovács azt mondja: ebben az ügyben feljelentést tett, hiszen egy olyan 2002-es rendőrségi nyomozással próbálták besározni, amelyben bűncselekmény hiányában megszűntették az eljárást. A jelölt szerint Csabainé utolsó ciklusa katasztrofális volt, és csődközeli helyzetbe sodorta a várost. Szerinte ebből a gödörből csak úgy lehet kikerülni, ha rendezik az adósságállományt, munkahelyeket teremtenek a városban, turisztikai beruházásokat indítanak, és felszabadítják a tenni akaró emberekben rejlő pozitív energiákat.

Új polgármestere lesz a nyírségi megyeszékhelynek
Új polgármestere lesz a nyírségi megyeszékhelynek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.