Azzal, hogy Kubatov pártigazgató adott esetben akár tízmillió magyar ember vérképéről is be tudna számolni, nem foglalkozom, nincsen már hírértéke. Ám hogy gyakorlatilag butának nevez egy embert, a saját párt- és eszmetársát, ez új. Kár itt szépítgetni, hogy a buta szó nem is hangzott el; ha én most azt írom a szerkesztőről, hogy nem túl szép, viszont nem túl okos, akkor nem biztos, hogy a jövőben is igényt fog tartani egyébiránt nélkülözhetetlen szolgálataimra. Jó, ilyen a politika, és aki politikára adja a fejét, az számoljon azzal, hogy így beszélnek róla. Útszéli a stílus, állandó az acsarkodás, sajnos a kereszténydemokraták kifinomult, néhol kifejezetten arisztokratikus stílusa még nem érződik a közbeszéden, igaz viszont, hogy legalább közérhetőbb az a közbeszéd, most már mindenki tudja, hogy a kerületi Fidesz-elnök a pártigazgató szerint nemhogy randa, de még hülye is, illetve finomítsunk: nem sok esze van, márpedig Kubatov pártigazgató nem szokott tévedni, erről is biztos kimutatása van.

Én csak arra volnék kíváncsi, hogy mit szól mindehhez a kerületi elnök, aki egyébként Kubatov pártigazgató szerint civilként „egyszerű technikatanár”. Nota bene egy senki, noha Kubatov pártigazgató egy esetleges sajtóperen nyilván azzal érvelne, hogy ő az egyszerűt nem úgy értette, hanem amúgy, ő csak azt akarta mondani, a kerületi elnök nem „bonyolult technikatanár”, és megnyerné a pert.

Azelőtt az ember esetleg el tudta képzelni, hogy amint az illető meghallja, hogy őt, aki a kerület valamennyi lakójának az adatait önnön szekrénye mögé rejtve őrzi a Párt számára, nem törődve az ellenség esetleges rajtaütésével, nemes egyszerűséggel hülyének minősítették a pártközpontban, hát fölkeresi azt a pártközpontot és magyarázatot, de főleg elégtételt kér.

Mert mondjuk van méltósága, tartása, vagy mert csak tartozik ennyivel önmagának, a családjának. Nem fáj ez az egész Zombory technikatanárnak?

Nem tart attól, hogy a gyerek is megtudja, s egyáltalán: hogyan fog ezután házakba belopózva adatokat gyűjteni? Mi lesz, ha észreveszik a sziluettjét, s már mondják is kuncogva, na, itt jön a tökkelütött?

Ám lehet, hogy a pártigazgató szavai újabb és újabb adatgyűjtésre, újabb és újabb kulcsok beszerzésére inspirálják, és be akarja bizonyítani a központnak, hogy ha nem is túl szép, azaz nem előnyös arcberendezésű ember, de legalább az esze a helyén van; soha nem szabad feladni.

A pártélet ilyen. Oly időket élünk, hogy a párt megint mindenekelőtt, nincs idő és mód lelki sebeinket nyalogatni, ha hülyék vagyunk a központ szerint, akkor annak bizonyára oka van, de majd ez is elrendeződik. Minisztert, pártembert én nem szoktam sajnálni, bármit tesznek vele, elvégre ő vállalta, amit vállalt, hát viselje a következményeit. No de itt van Bathó helyettes államtitkár, aki a költségvetés előkészítéséért felel. Ezt az embert az egyik miniszter kirúgja, a másik visszahívja, szüntelen körforgásban él, minisztériumból ki, minisztériumba be, ráadásul, hogy hol van éppen, azt mindig az aktuális hírekből tudja meg, Bathó államtitkár-helyettes is egy tárgy, feltehetően leltári számmal. Amúgy három gyermeke van otthon, ledoktorált közgazdász, fél tucat szakkönyv szerzője, valaki azt írta róla, tekintélyes tudós; hát most kiteheti a tekintélyét az ablakba.

Amikor a minap titkos korteskörútja során a miniszterelnök Nyíregyházán hoszszú perceken át tréfálkozott a párt helyi polgármesterjelöltjével, majd egy padra ugrott fényképezkedni az övéivel, egy szimpla képviselőjelölt, úgy érezvén, ezek most a derű percei, hangosan megjegyezte:

– Hát az udvari festő hol maradt?

Mélységes csend támadt körötte, senki még csak el se mosolyodott; lehet tippelni, hogyan fog róla beszélni legközelebb Kubatov pártigazgató.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa