A kisebbségi önkormányzatiság intézménye elvileg az oktatási és kulturális autonómia megteremtését szolgálja. A határon túli magyarsággal való összevetés azonban már csak a történelmi előzmények, a létszámbeli különbségek és az országon belüli elhelyezkedés miatt is erősen sántít.Mégis: nyílt titok, hogy az Antall-kormány idején a parlament a külföldre is figyelt, amikor elsöprő többséggel elfogadta a kisebbségi törvényt.

Példát akartunk mutatni. De aligha lennénk elégedettek, ha a szomszédainkban élő magyarok azt kapnák autonómia címén, amit idehaza mi nyújtunk a nemzetiségeknek.

Túlságosan sarkos vélemény, hogy a kisebbségi önkormányzatok létrehozása – mindenekelőtt a romák esetében – sorvadásra ítélte az alulról építkező szerveződéseket. Annyiban viszont megállja a helyét, hogy a kisebbségi önkormányzatokon kívül kevés fű terem: a civil szervezetek fennmaradási (pénzszerzési) esélyei annál nagyobbak, minél több képviselőt sikerül bejuttatniuk a helyi vagy országos kisebbségi testületekbe.

Az állam által kijelölt út tehát egyúttal kényszerpálya is. Előnye, hogy a szervezetek befolyása és támogatottsága objektív mércével, a mandátumok számával mérhető. Hátránya, hogy finomabb formában, de a pártpolitikában megutált küzdelmet viszi be a kisebbségi közösségek életébe.

Komoly gond az is, hogy – hiába volt a törvényi szigorítás, az előzetes regisztrációhoz kötött választási részvétel bevezetése – a kisebbségek legitim képviselői még mindig tehetetlenek az etnobiznisznek nevezett jelenséggel szemben. Nincs lehetőségük kiszűrni a magukat kisebbséginek kiadó „kakukktojásokat”, akik különösebb nehézségek nélkül alakíthatnak saját önkormányzatokat.

Az etnobiznisz azért is káros, mert azt a látszatot kelti, hogy megéri kisebbséginek lenni, mert úgy nyakló nélkül ömlik a pénz. Pedig dehogy. Az alapjáraton kiutalt költségvetési támogatás (testületenként százezres nagyságrendről van szó évente) csak akkor jelentős összeg, ha a szélhámosok családi kasszájába vándorol.

Minden anomália és anyagi nehézség ellenére a kisebbségi önkormányzatiság valóban hozzájárult a hagyományok ápolásához, az identitás megőrzéséhez. Kár lenne felszámolni ezt a szisztémát. Inkább a választások tisztaságát kellene garantálni. Ha ez megvan, akkor nem lehet akadálya annak sem, hogy a településeknek kiszolgáltatott helyi kisebbségi önkormányzatok a jelenleginél nagyobb hatáskört kapjanak.

A jogszabályok módosításához a kormányzat már begyűjtötte a kisebbségek javaslatait. Hisz kényszerpályán mozog a kormány is: lépnie kell, különben összeomlással fenyeget az a rendszer, amire több mint másfél évtizede a magyarországi kisebbségi politika épül.