Fejlesztő ovi lett a Dob utcai
Solymári Gabriella, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke elmondta, a kerületi más bölcsődéiben már csaknem nyolc éve foglalkoznak speciális szolgáltatásként korai fejlesztéssel. Céljuk, hogy a gyerekek problémáit időben felismerhessék.
A fejlesztés bevezetése kezdetben okozott ugyan némi feszültséget, ám az eltelt évek és a szülők visszajelzése alapján beigazolódott: a módszer hatékony és eredményes. Az integráló bölcsőde azzal az előnynyel jár, hogy helyben történik a gyermekek fejlesztése, a kicsiket nem kell más, kerületen kívüli szakmai foglalkozásra vagy ellenőrzésre vinni. Mivel megelőzéssel is foglalkoznak, így sok problémát előre ki tudnak szűrni.
Az óvodában a gyermekek fejlesztését végző szakember szoros, intenzív kapcsolatban áll a szülőkkel és a bölcsődei gondozónőkkel is, új szemléletmódot átadva nekik és a gyermekekhez legközelebb állóknak. A bölcsődék egyébként fejlesztő játékok vásárlására külön önkormányzati támogatást kaptak. A bizottsági elnök a jövőbeni terveik közt említette egy fejlesztőközpont létrehozását, ahol a bölcsődés és óvodás korú, de intézménybe nem járó gyerekek is igénybe vehetik ezt a segítséget.