Egy tősgyökeres újbudai

Gyerekkoromban imádtunk Kelenvölgyben biciklizni; a barátaimmal gyakran odatekertünk, mert ott vannak a XI. kerület legmeredekebb utcái, melyeken remekül tudtunk lefelé száguldozni – emlékszik vissza Molnár Gyula, Újbuda harmadik ciklusára készülő polgármestere.

A kerületben született politikus mindig is Újbudán lakott, eddigi egész életét ebben a városrészben élte.

Ma is szeret kétkerékre pattanni
Ma is szeret kétkerékre pattanni

Legfeljebb „házon belül vándoroltam”: nősülés után a Tétényi úti Szent Imre Kórháznál talált családi menedékre, később a Sashegyen. Néhány éve pedig visszatért a gyermekkori gyökerekhez, Lágymányosra.

Érthető hát, hogy a kerületnek nincs szeglete, amit ne ismerne, ahol ne érezné otthon magát. Kisdiákként a szüleivel a Kosztolányi Dezső tér mögött, a vasúti töltés közelében laktak. Körzete szerint (amely ma a választókörzete is) a Váli utcában lévő József Attila Gimnáziumba kellett volna járnia. Ott volt a gyerekfogászat is, talán a helyi zsiványokból is több volt a környéken, „így hát a szüleimnek nem tetszett. Ezért a Baranyai utcai suliba írattak.”

Molnár Gyula a Bartók Béla út egykori macskakövein is sokat tekert-zakatolt Tihany márkájú kerékpárjával. És a göröngyök bizony mindannyiszor lerázták csuklójáról az óráját. Nem győzte visszahúzni. Sokat dohogott miatta. Akkor megfogadta, ha egyszer teheti, aszfalt borítja majd a bel-budai főutat.

És lám, ez így is van… Sőt nagy álmokat készülnek megvalósítani a mindig is kedves, hol nyugodt, hol nyüzsgő, örökké frissülő kerületben.

A fejlődés itt van, a „gyerekkor küszöbén”: a valaha kockaköves Bartók Béla út hamarosan teljesen átalakul, elegáns sugárúttá, a Gellért tértől egészen a Kosztolányi Dezső térig. Galériákkal, teraszokkal, zöld ágyban vezetett villamossal, széles járdákkal, kávéházakkal. A Duna jobb partjának kapujában kulturális városközpont, egy új Buda születik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.