„Belátom, furának tűnhet, hogy a jelöltek között van egy csokibőrű ember is”, ismeri el politikailag nem egészen korrekt kifejezést használva Cake Olivio. Apja Afrika egyik legkisebb, a világ egyik legszegényebb országából való. Bissau-Guinea a nyugati tengerparton, az Egyenlítőtől északra fekszik. Az apa a legnépesebb helyi törzshöz, a balantéhoz tartozik, igaz, odahaza is inkább a hajdani gyarmattartók nyelvét, a portugált beszélte. Budapesten járt egyetemre, a közgázon doktorált. Időközben megismerkedett könyvelő feleségével, akitől Olivio született.

A „cake” angolul süteményt jelent, de Olivio szerint ez a véletlen műve, családnevének nincs értelmezhető fordítása. A 30 éves, nőtlen politikus amúgy teljes egészében magyarnak vallja magát. Szülei kiskorában elváltak, apja külföldön vállalt munkát. Mostanában jó a kapcsolatuk, de sokáig alig-alig találkoztak. Afrikában egyszer járt, akkor is csak nyaralni, Tunéziában. „Magyarországon születtem, magyar az édesanyám, magyar az anyanyelvem, magyar az identitásom”, sorolja, majd egy mindennél ütősebb érvvel támasztja alá állítását: „szomorú voltam, amikor a fociválogatott kikapott a svédektől, és örültem, amikor legyőztük a moldávokat”.

Az igazi kérdés persze az, hogy kinek drukkolna, ha a magyarok tétmeccsen összekerülnének Bissau-Guineával. „Természetesen Magyarországnak”, vágja rá, bár abban azért megállapodunk, hogy a találkozónak csekély a valószínűsége. Ehhez mindkét válogatottnak ki kellene jutnia a világbajnokságra…

Cake Oliviónak akadtak kellemetlenségei is a bőrszíne miatt, de az időnként előforduló rasszista beszólásoknak nem tulajdonít akkora jelentőséget, hogy beszéljen róluk. A gimnáziumban inkább az okozott gondot, hogy kirítt a többiek közül. „Feleltetéskor kevésbé tudtam elbújni, puskázni egyáltalán nem mertem”, mondja. Iskoláit Piliscsabán folytatta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán, történelem–szociológia szakon. Nincs megkeresztelve és templomba sem jár, a „maga módján” katolikus. Amikor az egyházi egyetemre jelentkezett, az aktív vallásgyakorlás nem szerepelt a feltételek között, elvárták viszont, hogy fogadja el az iskola értékrendjét. Ennek eleget tett.

„A kollégiumban tőlem nagyon különböző szociális-kulturális háttérrel rendelkező, általában vidéki és erősen vallásos családokból származó fiatalok voltak a társaim. Kellemesen csalódtam, ott találtam rá a legjobb barátaimra”, meséli.

Az egyetem után esélyegyenlőséggel, a demokrácia fejlesztésével vagy jogvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknél, illetve kisebb-nagyobb rádióknál műsorvezetőként dolgozott. Részleteket nem kíván mondani, „civil” múltját szeretné élesen különválasztani a politikusi pályától.

A főváros több pontján is lakott, tíz éve a Terézvárosban él. Úgy érzi, a civil szervezetek a kelleténél kisebb hatással vannak a közéletre, tavaly decemberben ezért lépett be az LMP-be. Nem egyszerűen csak szimbolikus gesztus, a toleranciafaktor kipipálása, hogy pártja őt indítja polgármesternek a VI. kerületben. Az LMP az uniós és a parlamenti választáson is messze az országos átlag fölött teljesített a Terézvárosban, a párt számára ez az egyik legfontosabb körzet. Egyébként is, személyéről nem a pártközpont, hanem a tagság döntött. „Három jelölt volt, nagy fölénynyel nyertem” – büszkélkedik Cake Olivio.

Sikerült összeszednie az induláshoz szükséges több ezer ajánlószelvényt, de felkészült rá, hogy lesznek LMP-szimpatizánsok, akik a bőrszíne miatt nem szavaznak rá. Másfelől biztosra veszi, hogy félig afrikai származása előnnyel is jár: „így sokkal jobban figyelnek arra, amit mondok. Olyanokkal is megismertethetem a programomat, akik eddig nem törődtek az LMP-vel”.

Cake Olivio is részt vett a kopogtatócédulák gyűjtésében. Elég gyakran rácsapták az ajtót, de úgy sejti, nem a külseje miatt, hanem azért, mert az embereknek elegük van a politikából és a pártokból. Bár a megoldatlan társadalmi konfliktusok szerinte könnyen téveszmékhez vezethetnek, nem gondolja, hogy a magyarok jelentős része a szó valódi értelmében rasszista lenne.

Az egyik lepukkant gangos házban, a folyosó végén eldugottan élő, magányos idős néni rezignáltan kérdezte, hogy mi értelme lenne odaadni a szelvényét. Eddig a kutya se nézett felé, most ne várja tőle senki, hogy bárkinek is a segítségére lesz.

A legnagyobb pártot –mondja Cake Olivio – a csalódottak és a közönyösek alkotják Magyarországon. A demokráciát ez fenyegeti igazán: a kiábrándultság nagyobb veszély, mint a rasszizmus.

„A kollégiumban találtam rá a legjobb barátaimra”