Hajdúszoboszló: délibáb lehet az üdülési jog?

A szentesi Juhász József és felesége – más nyugdíjasokhoz hasonlóan – szívesen jár tengerpart vagy hegyvidék helyett inkább termálfürdőbe pihenni, s különösképp a hajdúszoboszlói gyógyvizet kedvelik. Épp ezért öt éve üdülési jogot vettek az egyik itteni szállodában, a Délibábban.

Egy-egy hetet foglaltak le, kora nyárra egy kétszobás apartmant, hogy akár az unokákkal is eljöhessenek ide vakációzni, őszre pedig egy kisebb szobát, kettejüknek. A harmincöt évre szóló jog megváltásáért öt esztendeje csaknem másfél millió forintot fizettek, s emellett évente mindig folyamatosan rótták le a karbantartási, takarítási és egyéb költségeket.

Nemrégiben arról értesítették őket, hogy Délibáb hotelt is birtokló Cívis Hotels Zrt. ellen felszámolási eljárás kezdődött, s az ügylettel megbízott Kelet-Holding Zrt. az üdülőhasználati szerződést azonnali hatállyal felmondta. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy követelésüket érvényesíthetik, ha az érték egy százalékát – minimum ötezer, maximum kétszázezer forintot – befizetik a felszámolónak. Juhász József azt mondja: több száz hozzájuk hasonló nyugdíjast érinthet hátrányosan ez az ügy, ráadásul azt sem tudják pontosan kiszámolni, valójában mekkora kár érte őket az üdülési jog elvesztésével. Ha ugyanis most szeretnének ilyet váltani, már egészen más árakkal kellene kalkulálniuk, s az is elképzelhető, hogy Hajdúszoboszlón nem is találnának most megfelelő ajánlatot. Ráadásul nem tudhatja, hogy a felszámolási eljárás végén valaha is viszontlátja-e a kártérítési összeget.

A nehéz anyagi helyzetbe került Cívis Hotels Zrt.-nek három szállodája van: a debreceni Arany Bika és a BestWestern Hotel Kálvin, valamint a hajdúszoboszlói Délibáb – tájékoztatott Buga Imre felszámolóbiztos, a Kelet-Holding Zrt. vezérigazgatója. Egyelőre mindhárom szálloda működik, s várhatóan még idén ősszel – október végén, november elején – kiírják a pályázatot értékesítésükre. – Meg kell várni, ki az, aki szeretné majd megvenni ezeket az ingatlanokat – mondta. Szavai szerint a cég tartozása meghaladja a 3,5 milliárd forintot. A felszámolóbiztos szerint ha sikerül értékesíteni a céget, úgy a pénzük egy részét visszakaphatják az üdülési jogot vásárlók. Több mint hatszáz ilyen szerződést mondott fel a felszámoló.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.