Röviden

Schiffer a kötcsei beszédet kéri

Az LMP frakcióvezetője felszólította Orbán Viktort, hogy még ezen a héten hozza nyilvánosságra kötcsei beszédét. Schiffer András hétfőn Budapesten egyúttal arra kérte a kormányt, hogy közölje a jövő évi büdzsé sarokszámait. Aggasztónak nevezte, hogy a választások előtt nem vall színt arról, hogy milyen gazdaság- és társadalompolitikát kíván folytatni. (MTI)

Az MSZP a hajléktalanügyről

Az MSZP szerint cinikus, álságos és elfogadhatatlan az a kormányzati „megoldási javaslat”, amely esztétikai és rendészeti kérdésként kívánja kezelni a hajléktalanok ügyét. Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt hétfőn azt hangsúlyozta: küzdeni fognak az ellen az embertelen, szavai szerint a belügyminiszter és a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje által felvetett javaslat ellen, amely szerint ki kell tiltani a hajléktalanokat a közterületekről. (MTI)

Az OVB a „cigánybűnözős” reklámról

Jogsértő volt az Országos Választási Bizottság szerint, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió nem adta le a Jobbik „cigánybűnözés” kifejezést is használó kampányfilmjét. A testület erről hétfőn határozott. Az OVB úgy ítélte meg, hogy a köztévé és a közrádió megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, amikor megtagadta a kifogásolt kifejezést tartalmazó reklámfilm sugárzását. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.