Pécs megszabadult a sok pénzért várakozó hóekéktől

Pécs szerződést tudott bontani azzal a hóeltakarító céggel, amely telente akkor is 130-140 millió forintjába került a városnak, ha pehelynyi hó sem hullott. A szerződésbontás tovább erősítheti a Fidesz pécsi választási esélyeit.

Pécs korábbi – szocialista – vezetőit sok támadás érte azért az előnytelen szerződésért, amelyet a város 2005-ben egy hóeltakarító céggel kötött. A tízéves kontraktust a város vagyonkezelő cégének, a Pécs Holdingnak a jogelődje kötötte a BS-Axis Kft.-vel. A hó ekézéséért a város átlagos, piaci árat fizetett, a szerződésnek mégis országos visszhangja lett, ugyanis az önkormányzat évi 130-140 millió forintot utalt át a kft.-nek még akkor is, ha télen nem esett a hó. A Pécs méretű városok a hóeltakarítási készenlétért az említett összeg felét-harmadát fizették.

A BS-Axis közbeszerzési eljáráson nyerte el a 2014 végéig tartó megbízást. A kft. a pályázatnyerést követően 300 millió forintért vásárolt korszerű gépeket, s ezekkel végezte a hóeltakarítás dandárját. A számokból kiderül, hogy az említett gépvásárlást gyakorlatilag a város finanszírozta, hisz a BS-Axisnak csak a készenléti díjból befolyt annyi pénz, amiből három év alatt visszafizethette a megvett gépek teljes hitelét. A városnak ez a túlzott tehervállalása azért is érthetetlen volt, mert a hóeltakarító járművek csak öt hónapig állnak készenlétben, az év nagyobb felében másfajta munkákra is befoghatók. Miután minderre 2006-ban fény derült, a város és a vagyonkezelő cég vezetői azzal védekeztek, hogy a BS-Axis volt az egyedüli pályázó, s a közbeszerzési eljárás nem ad lehetőséget az alkura. Arra ugyan lett volna mód, hogy a vagyonkezelő – a kft. ajánlatát drágállva –eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot, ám az önkormányzati cég ezzel az eszközzel nem élt. Emiatt sokan arra gyanakodtak, hogy a közbeszerzési eljárás zsűrije és egyetlen pályázója összejátszott. Ezt a gyanút azonban soha senki nem bizonyította.

A kritikák hatására a város és a vagyonkezelő irányítói 2008-ban tárgyaltak a hóeltakarító céggel a készenléti díj mérsékléséről – eredmény nélkül.

A hét végén fordulat történt az ügyben. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere bejelentette: a BS-Axis és a Pécs Holding közös megegyezéssel szerződést bontott, és a vagyonkezelő új pályázatot ír ki a hóeltakarításra. Megkérdeztük Bögyös Sándortól, a kft. vezetőjétől, miért ment bele a szerződésbontásba, ám ő nem kívánt nyilatkozni. Kiss Tibor, a Pécs Holding vezérigazgatója ugyanakkor elmondta: az elmúlt évben szigorúan ellenőrizték a kft. munkáját, s ha a legkisebb hiányosságot tapasztalták, akkor számláikat viszszaküldték, ezáltal a cég hónapokig nem jutott a pénzéhez. A kft.-t – úgy tűnik – megtörte ez a barátságtalan partneri viszony, és végül belement a szerződésbontásba. Kiss Tibor szerint egyébként a holding összességében nem volt elégedetlen a kft. munkájával, s elképzelhető, hogy a következő hóeltakarító pályázaton is a BS-Axis nyer majd. Ám ehhez az kell, hogy a kft. reális ajánlatot adjon a készenléti díjra.

A városnak nem volt jó üzlet
A városnak nem volt jó üzlet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.