A terrorelhárítók előbb szabnak, aztán mérnek?
A szeptember 1-je óta működő Terrorelhárítási Központ működéséről egyelőre nem sokat tudni. Politikai és szakmai körökben is nagy a bizonytalanság, hogy a szervezetre ilyen formában egyáltalán szükség van-e. Megoszlanak ugyanis a vélemények arról, hogy az eddig egységes rendőri szervezetet valóban célszerű-e több különálló egységre bontani. Mostantól ugyanis háromféle létezik: általános célú, terrorelhárító és belső bűnmegelőzési rendőrség. Az elsőt az országos főkapitány, a másik kettőt viszont közvetlenül a belügyminiszter irányítja. A belbiztonsági szolgálat különleges státusát egyébként nemigen vitatja senki, legfeljebb az vetődik fel, hogy azt inkább az ügyészséghez kellene rendelni, mert nemcsak a rendőrök, hanem a kormány- és köztisztviselők körében is vizsgálódhat majd.
A terrorelhárítókkal kapcsolatos fenntartásokat erősíti, hogy mindjárt a kezdetekkor voltak bizonyos furcsaságok, hiszen a központ felállításának előkészítését – majd vezetését – a miniszterelnök személyes testőrére, a Fidesz biztonsági főnökére, tulajdonképpen egy pártalkalmazottra bízták. Vadai Ágnes, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke tudomásul veszi, hogy a személyes jó viszony okán Hajdú János egykori rendőr őrnagynak bizalmi tisztség járt, de hogy ehhez valóban egy új egységet kellett-e létrehozni, arról – óvatosan fogalmazva –nincs igazán meggyőződve.
A szakma egy része másként látja. Szerintük akár Hajdú jutalomjátéka, akár nem, egységes terrorelhárító szolgálatra mindenképpen szükség van. Eddig ezen a területen a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak is voltak bizonyos feladatai, a párhuzamosságok és az egyes szervek közötti koordináció hiánya miatt esély sem volt a hatékony működésre. A rendészettudomány képviselői ezért már korábban felvetették – állítják forrásaink –, hogy az esetenként az alkotmányos rendet is fenyegető terrorizmus elleni fellépés nem titkosszolgálati, hanem rendészeti kérdés. Emiatt csak helyeselni tudják, hogy a terrorelhárítást a rendőrség hatáskörébe utalják.
A változás további előnye: a rendőr szigorú ügyészi, illetve bírói kontroll alatt dolgozik – ami a nemzetbiztonsági szervekről csak erős fenntartásokkal mondható el –, a tevékenysége tehát jobban ellenőrizhető. A közvetlen miniszteri irányítást pedig egyebek mellett azzal indokolják, hogy egy esetleges terrorcselekmény esetén számos olyan szituáció adódhat – ilyen lehet például, hogy alkudozzanak-e egy túszejtővel vagy azonnal semlegesítsék –, amelyben nem az ORFK vezetőjének, hanem politikusnak, tehát a miniszternek kell döntenie.
Azt viszont néhányan hibának tartják, hogy a központ csak titkos felderítést folytathat, nyílt eljárástmár nem. Ez azt jelenti, hogy például egy terrorcselekmény esetén saját módszereivel csak addig vizsgálódhat, amíg a gyanút sikerül legalább a nyomozás elrendeléséhez szükséges mértékig valószínűsítenie, utána az információkat át kell adni a rendőrség más, arra illetékes bűnügyi apparátusának. Informátoraink úgy vélik, szerencsésebb lenne, ha az egész eljárást egy kézbe adnák, mert akkor a terrorelhárítók viselnék az adott ügyért a teljes felelősséget. Ebben az esetben ugyanis a „balhét” akkor is a központ vinné el, ha a nyílt eljárásban utóbb kiderülne, hogy a titkos felderítés során elrontottak valamit.
Mindez igen jól hangzik, de a különféle szervek közötti együttműködés hiányosságaira valóban az a helyénvaló válasz, ha tízmilliárdért egy új szervezetet hoznak létre? – tamáskodik Vadai Ágnes. Szerinte aggályos az is, hogy a terrorelhárító egységet kormányrendelettel alapították meg, miközben még be sem nyújtották azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy a rendőrségi struktúrát ilyen szintű jogszabállyal alakítsák át. További problémát lát a politikus abban, hogy nem tudni bizonyosan, a nemzetbiztonsági vagy a rendészeti bizottság illetékes-e civil kontrollt gyakorolni.
Sokan azt sem értik, mi szükség van a terrorelhárítók különleges státusára, közvetlen miniszteri irányítás alá rendelésére. Nem tartják meggyőző indoknak, hogy az országos főkapitány kompetenciáját meghaladó ügyekben csak így lehet gyorsan intézkedni, hiszen az általános rendőrség is kerülhet olyan helyzetbe, amikor nem az ORFK vezetőjének, hanem a miniszternek vagy akár a kormánynak kell döntenie. Vadai Ágnes azt is vitatja, hogy kormányrendelettel foszthatnák meg egyes hatásköreiktől a titkosszolgálatokat. A kétharmados nemzetbiztonsági törvény szerint ugyanis a terrorcselekmények ügyében a nemzetbiztonsági szervek változatlanul eljárhatnak, s amíg a hatályos szabályozásban ez szerepel, a párhuzamosságok sem szűnnek meg.
Ezt más, a rendőrség és a titkosszolgálatok tevékenységét jól ismerő forrásaink hasonlóan látják. Miközben maguk is indokoltnak tartják a nemzetbiztonsági szervek terrorizmussal és más köztörvényes bűncselekményekkel kapcsolatos hatásköreinek megnyirbálását, hiányolják a nemzetbiztonsági törvény módosítását. Egyes informátoraink azt is kifogásolják, hogy a központ nem az általános célú rendőrség részeként áll fel. Ha a terrorelhárítás kivételezett helyzetbe kerül, azzal azt a látszatot kelthetik – vélik –, hogy a terrorcselekmények elleni fellépés során felülírhatják a jogállamban érvényes általános büntetőeljárási normákat. Az Egyesült Államokban erre számos példa akad (legutóbb az derült ki, hogy az FBI 2001 és 2006 között baloldali, illetve környezetvédő szervezetek megfigyelésére használta a terrorizmus ellen kapott különleges jogokat), ám az ilyen gyakorlat az uniós tagállamok számára elfogadhatatlan.
Magyarországon a tényleges terrorfenyegetettséget elsősorban a Magyarok Nyilai jelenti, de valóban számolni kell bizonyos kockázattal a békefenntartó erőkben vállalt szerep miatt is. Forrásaink szerint ennek ellenére is nehezen magyarázható, hogy az ezerötszáz fős Alkotmányvédelmi Hivatal teljes idei költségvetését meghaladó öszszeget költenek egy feleakkora létszámú terrorelhárító szervezetre, amelynek beszerzéseit a nyilvánosság kizárásával intézik, miközben az amerikai elnöki testőrségről a Secret Service-rőlmég azt is tudni, milyen lőszert használ a SIG Sauer P229 típusú szolgálati pisztolyokhoz (SIG .357-est).
Arra végképp sehol nincs példa – állítják szakértők –, hogy ugyanazon egység feladata legyen a terrorcselekmények felderítése, megelőzése, illetve a bekövetkezett támadások felszámolása, de még a befutó információk elemzése is. Ez a nemzetközi gyakorlatban szokatlan megoldás, mert a felderítő és elemző-értékelő részlegektől a bevetési egységek mindenütt elkülönülten működnek, és csak utasítást hajtanak végre. Ennek az a magyarázata, hogy „katonákra sehol nem bízzák a háborút", mert félő, hogy viszket a kezük a ravaszon. Amikor pedig emberi életekről van szó, jobb „tízszer mérni és egyszer szabni". Forrásaink úgy látják, még ha egyébként kitűnően képzett kommandósok is irányítják a terrorelhárítást, tartani lehet attól, hogy „előbb szabnak, és csak utána mérnek".
A terrorellenes koordinációs bizottságot - az Alkotmányvédelmi Hivatal helyett - az új központ irányítja majd, ami további kérdéseket vet fel. Egyes informátoraink kételkednek abban, hogy ehhez sikerül-e felépíteni a megfelelő szakmai hátteret. A munkához szükséges információk kapcsán pedig azt vetik fel: a központ felhasználhatja a titkosszolgálatoknál keletkezett adatokat, ám azok kezelésére csak törvény hatalmazhatná fel a terrorelhárítókat, kormányrendelet nem. Egy újabb szempont tehát, amely arra utal, hogy előbb felül kellett volna vizsgálni a nemzetbiztonsági, illetve a rendőrségi törvényt, és csak utána felállítani az új szervezetet. Azt pedig forrásaink többsége végképp nem érti, hogy miért lát el a terrorelhárító szolgálat személyvédelmi feladatokat. Igaz, egyikük véleménye szerint döntés kérdése, melyik szervezet vigyázza az államés a kormányfőt, hiszen az Egyesült Államokban az ottani pénzügyminisztériumhoz tartoznak az elnöki testőrség emberei. Olyan konstrukció viszont nincs, ahol egy minden hasonlónál komplexebb terrorellenes egység látna el még ilyen tevékenységet is. Ráadásul elég önkényes a szupertestőrség által védett személyi kör kiválasztása. A magyar EU-elnökség előtt az is érdekes kérdés lehet: miként oszlik meg majd a felelősség a két legmagasabb közjogi méltóság biztonságáért felelős központ és az összes többi vezető védelméről gondoskodó Köztársasági Őrezred között.
