„Hiányzik innen az egyenes beszéd”
– Mi az önkormányzati választások tétje?
– A választások nagypolitikai értelemben véve egyfajta visszajelzést jelentenek a parlamenti eredményekhez képest. Gyors visszajelzést. Ha megnézzük az elmúlt húsz évet, azt látjuk, hogy kezdetben az önkormányzati választások idejére az ellenzék feljött, és a néhány hónappal korábbihoz képest jobb eredményeket ért el, így egyfajta kontrollként, ellensúlyként jelenhetett meg. Igazán erőssé ez az egyensúly 2006-ban, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után vált. A parlamenti választást leginkább a megyei közgyűlési választásokkal lehet összemérni, hiszen ennek során pártlistákra szavazunk. 2006-ban a 19 megyéből 17-ben fideszes többség volt, csak Somogy megyében és Hevesben alakult ki patthelyzet.
– Ez állóháború.
– Megyei szinten az egyik megyében igen, a másikban meg Fidesz–MSZP-koalíció. Persze, értem a kérdést: a parlamenti választások eredménye és az önkormányzati ellensúlya igen, valóban szinte lehetetlen helyzetet okozott. A TÖOSZ régóta mondja, és ehhez csatlakozott a többi szövetség is, nem szerencsés, hogy egy évben két választás van. Az lenne jó, ha az önkormányzati választásokat a parlamenti ciklus felező idejében tartanák, mert ez a fajta visszajelzés kevésbé lenne érzelmi alapú.
– Igen, de egy félidei választás esetén a hatalmon lévő erőkmégannyira sem állnának neki a hosszabb távú reformoknak.
– Kétségtelenül benne van ez a kockázat, de a jelenlegi kormányzati mechanizmus sokkal kockázatosabb, hiszen mindent a rövid távú politikai haszonszerzés motivál. E mostani választási terminus azt okozza, amit jól látunk most is, hogy a kormány nem hajlandó beszélni a jövőről, fenntartja az érzelmi politizálást a nagyobb siker reményében. De arról, hogy mi legyen az önkormányzatok helye és szerepe ebben a nagy nemzeti együttműködésben, mit akar a közigazgatás átalakításával, hogyan oldaná meg az önkormányzatok finanszírozását, egyetlen szó sem esik, gondolom, jó okkal. Egy héttel a voksolás előtt semmit nem lehet tudni arról, hogy a most megválasztásra kerülő polgármesterek és képviselő-testületek milyen közegben és milyen kondíciók mellett dolgoznak majd jövőre.
– De ha abból indulunk ki, hogy a választás visszajelzés a kormányzatnak, akkor az előrejelzések szerinti eredményből az következik, hogy az emberek szerint ez a lehető legnagyobb rendben van.
– Persze, hiszen, ahogy mondtam, a kormány semmit nem kockáztat, érzelmi politizálást folytat. Van ugyanakkor a választásnak egy másik, igen érdekes aspektusa. Mégpedig az, hogy az adott településen élő közösség milyen típusú polgármestert választ magának, és milyen képviselő-testületet mellé. Tapasztalataim szerint azokban a kisebb közösségekben, ahol valóban ismerik a szereplőket, jól érzékelhető törekvés, hogy a legjobbakat találják meg. Vitathatatlan a polgármester szerepe egy település fejlődésében, és ha jól találják el a személyét, az hamarosan érzékelhető lesz. Azok a települések, ahol minden negyedik évben leváltják az első embert és a testületet, messze nem tudtak jól érzékelhető fejlődést felmutatni. A korábbi ciklusokban a választási szisztéma következtében kétféle hatás jelentkezett: a tízezer lakos feletti településeken a pártelvű szempontrendszer vált meghatározóvá, hiszen a jelöltek kevésbé ismertek. E településeken kétféleképp lehet képviselői mandátumhoz jutni: egyrészt az egyéni körzetben elindulók közül emelkedik ki a legtöbb szavazatot kapó, de a vesztesekre adott töredékszavazatok is beépültek egy kompenzációs listára amennyiben párt, vagy társadalmi szervezet jelöltjéről van szó. Ebből következően a pártok abban érdekeltek, hogy minden körzetben indítsanak jelöltet, hiszen a töredékszavazatok révén az adott város pártelitje be tud jutni a képviselő-testületbe. Magyarul, a pártok „lenyomták” a személyiségeket. Ebben a mezőben pillanatokon belül megjelenik az országos politika hatása. Ugyanakkor a tízezer lakos alatti településeken a polgármesterek túlnyomó többsége független volt. Az is megfigyelhető volt, hogy egy-egy országosan jegyzett politikus, olyan, akiről lehetett tudni, hogy melyik pártban politizál, a saját falujában inkább függetlenként indult, mert másodlagossá vált a párthovatartozása, előtérbe került az alkalmas-e a feladatára vagy sem nem elhanyagolható szempontja. Ehhez képest most óriási a változás. Az a tény és körülmény hogy a Fidesz és a vele szövetséges KDNP több mint 1100 helyen indított polgármesterjelöltet, vagyis több mint a települések egyharmadában fideszes polgármesterjelölt jelent meg, elsöpri a függetlenségnek ezt az eddigi ideáját.
– És az új választójogi törvénymódosítás hogyan érinti ezt az ideát?
– Annak gyakorlatilag a tízezer lakos feletti városokban lesz jelentősége, és szerintem hatalomtechnikai szempontból kedvező. Eddig ugyanis a mandátumok 60 százaléka jött egyéniből, 40 listáról, most ez az arány 70-30-ra változott. Ez a szisztéma az egyébként is erőset erősíti tovább, és az önkormányzati munkát gyakran parttalanná tévő vitákat csökkenti, illetve növeli a hatékonyságot.
– Viszont kiszorítja a lokálpatriótákat.
– Persze, ahogy mondtam, ez nem szolgálja sem a személyiség szerepét, sem a lokálpatrióták beleszólási lehetőségeit. A pártelkötelezettség felülírja a lokalitást. Ez nagy baj. A pártok uralmának elszabadulása egészségtelen társadalomirányítási rendszert alakít ki. Nálunk gazdagabb országokban ennek van belső kontrollja, holott ott is pártok vetélkednek. Csakhogy Norvégiában például nem párthovatartozás hanem területi elv szerint ülnek a képviselők a parlamentben. Ez azt jelenti, hogy van fontosabb a pártszempontnál, mégpedig az, hogy honnan jöttél.
– Ha úgy tetszik, ez a szemlélet nálunk is megvan, hiszen például a fideszes és az MSZP-s borsodi képviselők szinte szóról szóra azt mondják.
– Csak aztán nem ugyanúgy szavaznak, de értem az ironikus megjegyzést. Ugyanakkor, ha megnézzük, Szabolcs-Szatmár megyében az elmúlt húsz évben ügyesen fociztak együtt az ellenzékiek és a kormánypártiak, bárki volt is hatalmon. Megvolt a maguk taktikája, hogy melyik képviselő nyomul be „megyei szóvivőként” és a többi hogyan játszik alája. Ment is előre a megye. Békésben tökéletesen megosztottak maradtak, semmiféle kohéziót nem sikerült teremteni, le is maradtak. Most teljesen új helyzet előtt áll az önkormányzati világ. A kormányzó pártszövetség eldöntötte, hogy megszerzi az önkormányzati vezető pozíciók sokaságát. 2006-ban a megválasztott polgármesterek 86 százaléka még független volt. Most az a tét, hogy a választó pártszempontot menynyire emeli be kistelepülési szinten a gondolkodásába. Vagyis ott, ahol mindenki mindenkit ismer, adott esetben a narancssárga mez hoz-e annyi többletszimpátiát, ami felülírja adott esetben a képességbeli vagy tapasztalathiányt. Számomra ez a nagy kérdés. A Fidesz–KDNP ugyanis e nagy lenyúlásra való törekvéssel a helyi hatalmat is a központi hatalom mintájára szervezné meg. És akkor ez a szféra sem marad ellensúly, mint ahogy felszámoltak már szinte minden ellensúlyt. Ez nem csak úgy általában veszélyes folyamat, többről van szó: ha nincs önkormányzati ellensúly, akkor a centralista gondolkodás még erőteljesebbé válik. Az erős demokráciákban, a jól működő társadalmakban ugyanakkor a decentralizáció nagyon erőteljes, hiszen azt az energiát mozgatja meg, amit a helyi közösség jelent. Ha a helyi közösségekben meghatározóan érvényesülnek a központi hatalom szempontjai, akkor ebből nagy problémák lehetnek.
– Becslések szerint csak a főpolgármester személye közvetlenül tízezer ember sorsát érinti. Ha tarol a Fidesz, a múzeumőrtől a gondozási központosig mindenkit lecserélnek?
– Igen, ennek a veszélye fennáll. A gyakorlat is ezt mutatja: a megyékben, ahol a pártosság érvényesül, egy-egy intézményvezetői pályázatnál sokkal erőteljesebben megjelenik a párthovatartozás szempontrendeszere mint az egyéni alkalmasságé. Ez rettenetesen kártékony, hiszen nincs két garnitúránk se a közigazgatásban, se más területeken. Navracsics Tibor azt nyilatkozta, hogy a köztisztviselőnek nem kell pártelkötelezettnek lenni, de mindenképpen azonosulnia kell azzal a fajta társadalmi szemlélettel, amelyet az új idők követelnek. Ez puha kategória persze, de azt gondolom, fennáll a veszélye annak, hogy helyben ennek akar megfelelni az újonnan megválasztott politikus, és a megfelelési kényszer miatt létszámátrendezés kezdődik.
– Ez hány embert érinthet?
– Nagyon sokat. Néhány százezer közalkalmazottat és köztisztviselőt. Ráadásul kialakulhat egy úgynevezett elbizonytalanodási időszak, és akkor leállhatnak munkafolyamatok. Csak abban bízom, hogy legalább a helyi közéletben működik majd valamiféle kontroll.
– Milyen eszközökön keresztül?
– Nincsenek ilyen eszközök, hiszen a helyi nyilvánosság meghatározásában általában a helyi hatalom a meghatározó. A médiumok a helyi hatalomhoz igazodnak. Csakhogy mivel mindenki mindenkit ismer, a kapcsolatok gyakran szövevényesebbek, mint a pártszempontok. Ebben lehet reménykedni.
– A centralizációs törekvésnek megvan az a veszélye, hogy az önkormányzatiság kiürülhet és a települések végrehajtó intézménnyé válnak?
– Igen, megvan. De ez korábban is megvolt, nem kell mindent a Fidesz nyakába varrni. 1990 és ’94 között volt egy idealisztikus önkormányzati kép. Aztán a Horn-időszakban már megvolt a szándék, hogy ezen változtassanak, igaz, a közszolgáltatási minőség garantálásának szándékával. Attól fogva csak gyöngült a rendszer, méghozzá nem azért, mert elvettek feladatokat, hanem épp ellenkezőleg, inkább újakat pakoltak a települések nyakába, pénz nélkül. Az önkormányzatok pénzügyi-gazdasági autonómiája így vált virtuálissá. Maga az önkormányzatiság is virtuális, hiszen a települések jelentős többsége teljesen kiszolgáltatott a központi költségvetésnek, a központi intézkedéseknek.
– Akkor mi a veszély? Hol lehet még csorbítani az autonómiát?
– Az oktatás területén például, mert majd az iskolák egy jelentős része egyházi fenntartásba kerül, a maradék meg állami lesz. Vagy az egészségügyben. Struktúrájában nem nyúlnak a rendszerhez, de a közszolgáltatásokat kiviszi az önkormányzatoktól, ha nem államosítással, akkor központosítással. Így nem marad beleszólása az adott települések önkormányzatainak az ottani közszolgáltatásokba. De ezek csak feltételezések, mert nem tudni, mi lesz.
– Szeptember 30. a települési önkormányzatok napja. Van ok ünnepelni?
– Én ezt most nagyon rosszul élem meg. 1990. szeptember 30. volt az első önkormányzati választás, az önkormányzati választási törvény hatálybalépésének napja. 2000-ben, amikor tízéves lett az önkormányzati rendszer, az Orbán-kormány idején sikerült elérniük az önkormányzati szövetségeknek azt, hogy ezt a napot a parlament nyilvánítsa a helyi önkormányzatok napjává. A szövetségek közösen szervezték a mindenkori kormányokkal ezt a napot. Tavaly úgy döntött a hét szövetség elnöksége, hogy az idei jubileumi rendezvényt a Községi Önkormányzatok Szövetsége fogja koordinálni, amitWekler Ferenc vezet. Ennek is van szimbolikája, hiszen Wekler annak idején részese volt e törvény megalkotásának. Kósa Lajos a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként az esemény szervezése közben azt mondta, ne kapkodjunk, várjuk meg az új kormányt, majd velük tárgyaljunk. Csakhogy az új kormány erre állítólag nem ért rá, és a Kósa vezette szövetség szépen kifarolt ebből az egészből. Nem mondták azt, hogy nem értenek egyet a programmal csak épp nem reagáltak semmire. Végül is a hat szövetség elnöke megbízta Weklert, hogy írjon a közjogi méltóságoknak, és ahogy mindig, most is kérje fel őket a különböző szerepekre. A köztársasági elnök környezete először kedvező választ adott: Schmitt Pál vállalja a záróbeszédet. Aztán később jött egy másik levél, hogy bocsánat, az elnök külföldön lesz. Aztán a miniszterelnök titkárságától is jött egy levél, hogy más elfoglaltsága van. A házelnök először felajánlotta, hogy megkapjuk az eseményre a Parlament felső házát, aztán kiderült, hogy ezt csak térítés ellenében vehetnénk igénybe, délután. Végül úgy döntött a hat szövetség, hogy ilyen körülmények között ezt nem tudjuk megcsinálni, mert az esemény már nem is a húszéves önkormányzati értékekről szólna, hanem a kampányról. Ezért is volt aztán nagyon kellemetlen meglepetés, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kósa Lajos pedig ugyanerre a napra Debrecenbe megszervezte a városi polgármesterek randevúját. Az önkormányzati szövetségek ez idáig nem is kaptak hivatalos meghívást erre a rendezvényre, amelynek fővédnöke egyébként Orbán Viktor. És ott lesznek persze a miniszterek is. A meghívón az áll, hogy a városi polgármesterek randevúját „a magyar történelemfejlődés legújabb kori sikervárosában, a történelemben és az ország legújabb kori fejlődésében kulcsszerepet betöltő Debrecenben” rendezik, és ez lesz a húszéves önkormányzati ünnepség is. Hiányzik innen az egyenes beszéd. Ez úgy lett volna korrekt, ha a Fidesz–KDNP megmondja az önkormányzatoknak, hogy veletek nem akarjuk az önkormányzatiságot ünnepelni. Kósa Lajos pedig elárulta az önkormányzati érdekvédő társait. Mondok mást: az Európa Tanácsnál most volt a négyévenkénti váltás. Szeptember közepéig kellett volna a magyar kormánynak elküldeni a magyar delegátusi névsort. Mindegyik önkormányzati szövetség azt jelezte a belügyminiszternek, hogy maradjanak azok a delegáltak, akik eddig voltak, hiszen önkormányzati választások lesznek. A BM nem terjesztette ezt a Külügyminisztérium elé, úgyhogy jelen pillanatban az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzati kongresszusában nincsenek magyar delegáltak. Mit ünnepeljünk ilyen körülmények közt? Én ezeket nagyon rossz üzenetek tartom.
