Mindezt megtehette volna három évvel ezelőtt is, amikor egy bizonyos Molnár Lajos nevű egészségügyi miniszter javaslatára Kiskunfélegyházán meg kellett volna tartani a rehabilitációt és a krónikus ellátást, a többit át kellett volna adni ugyancsak Kecskemétnek. De akkor nem tették. A közben eltelt három év alatt a kórház fenntartására fordítandó egyre nagyobb összegek miatt csődbe ment a település, viszont a kórház is odalett. Ez a dupla nulla. Nincs semmi. Csak a pusztulás van. Ez történt Kiskunfélegyházán három év alatt.

Három éve a helyiek sok szempontból nagyon is érthető érzelmekkel, de a Fidesz instrukciójára kígyót-békát kiabáltak a liberális egészségügyi tárcára, Molnár Lajost elmondták mindenféle jöttment gazembernek, érzéketlen taplónak (nem sokkal távolabb, Hódmezővásárhelyen nemes egyszerűséggel Mengelének titulálták), aki nem képes fölfogni, hogy Kiskunfélegyháza nem engedheti meg magának, hogy ne legyen szülészete, mert az rettenetesen fontos, hogy gyarapodjék a kiskunfélegyházi születésűek száma, az nem lehet, hogy a kiskunfélegyháziak Kecskeméten jegyeztessenek be a születési anyakönyvi kivonatba, mert az mégiscsak milyen lenne. Hát milyen, bizony. Fájdalmas? Talán tényleg az. Addig, amíg ki nem derült volna esetleg, hogy meg lehet szervezni magas szinten a kiskunfélegyháziak ellátását Kecskeméten is. De nem lehetett, mert a Fidesz–KDNP képében jelentkező politikai akarat ezt így hozta, és minden, ami jó lehetett volna abban, hogy az akkori kormány nekifutott az egészségügy reformjának, el is szállt az úgynevezett szociális népszavazással. Mert a legnemesebb és a leg ésszerűbb igazságokat képviselheti bár valaki, ha egész egyszerűen nem hisznek neki. Akkor már nem hittek Molnár Lajosnak és nem hittek Gyurcsány Ferencnek sem, és kényelmesebb volt elhinni azt, amit Orbán Viktor mond oly nagyon hihetően. Azt, hogy lehet másképp. Meg lehet úszni mindent.

Hiszik-e még ma is Kiskunfélegyháza lakói? Meglehet. De az is lehet, hogy nem, mert a helyiek beszámolói szerint apátia uralja a települést. Az „itt már nincs mit tenni” apátiája. És elhiszik-e még Orbán Viktornak, hogy lesz ez majd másképp is? Elhihetik, de nem lesz.

Ám nem tiltakozik senki Orbánék ellen, amiből az a következtetés vonható le, hogy jelenleg még az se mindegy, hogy ki nem csinál semmit. A Fidesz ugyanis semmit nem tud kezdeni az egészségüggyel, és ezt Szócska Miklós államtitkár olyan bravúros fordulatokkal ecseteli, mintha világéletében diplomáciai pályára készült volna. Még fejlődni is fog a diplomáciai érzéke, mert a változásokra ugrásra készen váró, korábban oly baráti szakmai szervezeteknek jövőre még nehezebb lesz eladni a semmit, és ki tudja, meddig lehet még hátrafelé, az előző kormányokra mutogatni. A kórház-racionalizálás ellen ágáló Fidesz ügyeskedhet, nehogy a korábbi barátokból krónikus ellenség váljon, mert – Éger István ide vagy oda – az is könynyen megeshet.