Püspöki tiltakozás egy pécsi tárlat ellen

Mayer Mihály, a pécsi egyházmegye püspöke tiltakozik egy csütörtökön megnyíló kiállítás ellen. A tárlatnak a pécsi HatytyúHáz Galéria ad otthont, és a kiállításon nyolc, lengyel képzőművész munkáit láthatjuk.

A művészek valamennyien nők, és grafikáikkal, szobraikkal, fotóikkal, videós animációikkal a női szerepek sztereotípiái ellen lázadnak. Magatartásuk mozgatórugója a hagyományos nemi szerepeket megkérdőjelező gender ideológia.

Mayer Mihály az Engedetlenek címet viselő tárlatról értesülve a megyei lapnak levelet küldött, és abban az említett ideológiát az istentagadó liberálisok legnagyobb blődségének, a kiállítást pedig borzalomnak minősítette. Mayer nyilatkozott is a lapnak, s elmondta, hogy a kiállítás szemben áll a keresztények nemekről és családról vallott felfogásával, így a társadalom alapintézményeit fenyegeti. Lapunk próbálta megszólaltatni a püspököt, ám Mayer nem tudott időt szakítani a beszélgetésre. A pécsi püspök nem először emel szót egy kulturális program ellen: 2001-ben Pozsgai Zsolt Boldog Asztrik küldetése című drámáját kritizálta a premier előtt, mivel szerinte a mű sértette a keresztények hitét. A püspök akkor arra kérte a hívőket, ne nézzék meg a pécsváradi várban színre vitt előadást. MayerMihály szavait követően a jegyek annyira fogytak, hogy a tervezettnél több előadást kellett tartani.

Dobroviczki Attila, a HatytyúHáz Galéria vezetője nem örül a fejleményeknek. Úgy látja, hogy a pécsi kiállítás képei olyan problémákat feszegetnek, amelyek az 1960-as évek óta élénken foglalkoztatják a társadalmat, róluk hallgatni értelmetlen. A kiállító művészek – akik között többen is katolikusok – meglepődtek a püspök levelén. Lengyelországban – a volt keleti blokk talán legkatolikusabb államában – nem érte papi támadás a Krakkói Napok keretében bemutatott tárlatot. A pécsi kiállítást – a tervek szerint – Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere nyitja meg. Páva hívő ember, ezért immár kétséges, hogy ő köszönti-e majd a tárlat vendégeit. Baráti Zsolttól, a politikus titkárától megtudtuk: Páva megnézi a kiállítás anyagát, s aztán dönt, vállalja-e a megnyitón való részvételt.

Zuzanna Krajewska alkotása
Zuzanna Krajewska alkotása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.