Azzal kezdődött, hogy Tóth Imre, az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat salgótarjáni üzemviteli osztályvezetője „pettyes” lett. Kegyvesztésének egy masina volt az oka. Tóth elvtárs új földelő, rövidre záró készüléket kreált, mely nem 14 kiló volt, mint a régi, csak kettő. A szerelők megszerették, hamar legyártották, sokat rendeltek belőle a villanycégek. Az embereknek már nem volt kedvük a dögnehéz földelőt cipelni. Az újító hasznos műszerével sok pénzt megtakarított – mellesleg neki is járt volna masinánként 23 forint 78 fillér. Ezt főnökei elcsalták, majd beperelték a mérnököt. Merthogy „csalárd szándékkal, a vállalatot és a népgazdaságot megkárosítva, csak a saját hasznát nézve rendelt újabb készülékeket”.

Tóth Imrét nyolchavi szabadságvesztésre „és az okozott kár” megtérítésére ítélte a járásbíróság. Szerencsére ügye egyre magasabbra került, ítélete enyhült. A megye még jóváhagyta, de a Legfelsőbb Bíróság már csak négy hónapot szabott ki rá. A Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy az újító ártatlan. Megkapta pénzét, a vállalat is építhette tovább a régi és irigy vezetőkkel a szocializmust.

Az új ítélet kimondja – így a szerző –, hogy nem egy bíró és nem egy ügyész előtt maradt rejtve az igazság a tényeket ismerő, de azokat elhallgató emberek gyáva magatartása miatt. Akkor beszélhetnénk valóban az igazság győzelméről, ha most azok felelnének, akik meghurcolták Tóth Imrét.

(P. s. E cikk mellett jelent meg az, hogy Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter cikket „írt” a Krasznaja Zvezdában. Czinege a proletárhatalom megvédésének lenini feladatait fejtegette, s az 1956-os „események” tanulságai kapcsán megállapította: „Egy pillanatra sem szabad csökkenteni az éberséget!”)