– Elnézést, ez a gyorspénztár, itt legfeljebb csak hat darab áruval lehet sorban állni.

– Tényleg? Hová van ez kiírva? – kérdi a megtermett, öltönyös férfi.

– Oda – mutat rá a pénztáros a szalag előtt elhelyezett figyelmeztető táblára, amelyen ott virít egy óriási hatos.

Az odanéz, leolvassa a számot, de gondosan borotvált arca meg sem rezzen, a feleségével együtt pakolnak tovább a szalagra. Ha jól számolom, már tíz fölött járnak: zöldségek, tálcás húsok, kekszek és csokoládék sorakoznak előttük.

– Elnézést, itt legfeljebb csak hat... – próbálkozik újra a nő, mire a férfi egy pillanatra elgondolkodik, s azt mondja:

– Na jó, de mi ketten vagyunk – kacsint a feleségére. –Akkor összesen tizenkettő a limitünk, nem?

A pénztáros kisasszony nagyot sóhajt:

– De ez itt tizenöt darab!

– Hárommal túlléptük a határt. Nagy dolog!

– Nem nagy dolog, kedves uram – mentegetőzik a nő –, de a szabály az szabály. A hat az hat, nem tizenöt.

A férfi erre eltűnődik, majd azt kérdezi:

– Jó-jó, de miért éppen hat?

– Tessék? – kerekedik el a pénztáros szeme.

– Miért éppen hat a limit? Miért nem öt? Vagy miért nem hét?

– Mit tudom én! – vonja meg a vállát a nő.

– Na, ugye! – vágja rá diadalmasan amaz. – Ha még maga sem tudja megmagyarázni, akkor mi értelme van az egésznek?

– Hogy gyorsabban haladjon a sor! – szól közbe a hátam mögött egy nyugdíjas asszony ingerülten, mire elölről a férfi csípőből visszalő:

– Méghogy gyorsabban? Hiszen ez a sor is olyan tetű lassú, mint a többi!

– De hát éppen maga tartja föl! – kontrázik a nyugdíjas, és a nyomaték kedvéért magasra emeli a kosarát. – Én például csak fél kiló kenyeret veszek. Egyetlenegy darab árut!

A férfi erre fölkiált:

– Mondom én, hogy semmi értelme ennek a hatosnak! Ilyen alapon nyugodtan ideírhatnának egy egyest is, nem?

– Egyest? – döbben meg a pénztáros. – Annak talán lenne értelme?

– Miért, a hatnak van? – kérdezi a férfi. – Miért nem öt? Vagy miért nem hét?

A nő megrázza a fejét:

– Rendben, fejezzük be, kedves uram, én beütöm maguknak az egészet, de legközelebb legyenek szívesek figyelmesebben, mert...

Nem tudja befejezni.

– Mert? – vág közbe a férfi fölfújt képpel. – Mert különben mi lesz?

A pénztáros erre hirtelen elnémul, látszik a tekintetén, hogy a maga részéről lezárta a vitát. De a férfiban még ott munkál az adrenalin:

– Miféle tulajdonos találhatta ki ezt a marhaságot? – kérdezi, és rám néz, sajnos éppen rám, mintha tőlem várna választ.

Egy másodpercig meghökkenve bámulok, majd kinyögöm:

– Hát ööö... Osztrák a cég. Ha jól tudom.

Ekkor a férfi fölvillantja a győztesek ragyogó mosolyát, s a feleségéhez fordul:

– Na, tessék! Már megint a labancok! Ugye? – és harsányan nevet.