Média: elégtétel a jobboldalnak

Az internetes blogokat nem fogja regisztrációhoz kötni az új médiaszabályozás – mondta L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke hétfőn, miután hivatalában fogadta Daniel Baert, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának helyettes államtitkárát. L. Simon utóbb elmondta: beszámolt arról is, hogy az Amerikában a magyar médiarendszer átalakításáról megjelenő médiatudósítások „nem feltétlenül fedik a valós helyzetet, azok a baloldali ellenzék politikai céljait tükrözik.”

Idézzük Daniel Baer válaszát: „Természetesen közös az elkötelezettségünk a szólásszabadság és a demokratikus eszmék mellett, és mindennek a része a sajtó, melyben egyre újabb platformok fejlődnek ki. Fontos lehetőség volt ez számomra, hogy megértsem, hogyan mennek végbe ezek a változások, és mindez mit jelenthet. Beszéltünk annak a szükségességéről, hogy a nemkívánatos következményeket mérlegeljék és előre lássák, és legyen lehetőség további megbeszélésre abban az esetben, ha nemkívánatos következmények merülnek fel annak érdekében, hogy a szólásszabadság és a szólásszabadság demokratikus hozadékai megőrződjenek”.

Idetartozik, hogy Tölgyessy Péter politikai elemző – aki a Kossuth Rádiónak nyilatkozott – szerint a Fidesz lényegileg újraszabályozza a magyar sajtó világát. „Az új médiarendezés nem szünteti meg a sajtószabadságot. Ám reményei szerint törvényekben kodifikálná a tartós jobboldali média túlsúlyt hazánkban. Ez az igény azonban szükségképpen radikalizálja az ellenvéleményen levőket. Akik nem érhetik be kevesebbel, mint az egész rendszer tagadásával és újabb média-rendszerváltás követelésével. Az évtizedes jobboldali vágyakat, mítoszokat beteljesítő szabályozás most elégtételt ad a sokáig lenézett jobboldali újságíróknak. De, ha ők most egyszerre téríteni kezdenének, az hosszabb távon csak gyengítheti a jobboldalt a személyes szférája megsértésére igencsak érzékeny országban. Az erőteljesebb állami befolyásolás eszköztárának kiépítése mindenképpen növeli a kormány hatalmát, de ezzel önmagában nem oldja meg a hazai nyilvánosság szerteágazó gondjait, hanem inkább csak mélyíti annak bajait” – így Tölgyessy Péter, hozzátéve: a hagyományosan ellenzéki kultúrájú Magyarországon nem okos dolog megszorongatni az ellenzéki sajtót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.