Nem könnyű megbirkózni a test változásaival. Ötvenen túl barátkozni? Amikor már nehezebb alkalmazkodni? Kapcsolatokat építeni ilyenkor? Amikor az ember már zárkózottabb és bizalmatlanabb? Amikor előfordul, hogy egyikmásik közeli barátját elveszíti, mert ötvenen túl – különösen a férfiak – már veszélyeztetett korban vannak? Lehet-e egyáltalán új életet építeni, ha valaki megözvegyült? Ha valakihez ennyire közel kerül az elmúlás?

– Ebben a korosztályban, illetve akorosztály párkapcsolataiban a legfontosabb téma a gyerek. Hiszen a gyerek ilyenkor küzd az autonómiájáért, vagy már ki is repült és önálló. Vagyis: a szülők „kifogytak a gondoskodnivalóból”.

Életük eddigi legfőbb értelme ugyanis a gyerek volt – mondja Baktay Miklós pszichológus, terapeuta, aki szintén pszichológus feleségével, Baktay Zelkával számos hasonló gonddal küszködő párnak próbált már segíteni. Ebben szerinte paradox módon épp a késő kamaszkorú, fiatal felnőtt gyerekek nyújthatnak segítséget. Méghozzá azzal, hogy aktiválják a szülőkben fiatalkori emlékeiket, egyszerűen csak az öltözködésükkel, viselkedésükkel.

– Terápiában ezért arra szoktuk kérni a megfeneklett kapcsolatban élő párokat, éljék újra a csínyeket, marhaságokat, amelyeket fiatal fejjel elkövettek. Ez ugyanis abban segíti azokat a szülőket, akiknek kirepültek a gyerekeik, hogy másra hangolják végre gondoskodó énjüket, más, új területeken működhessenek együtt.

Ez talán segíthet áthidalni azt a tipikus problémát, hogy amikor a szülőknek el kell engedniük a gyerekeket, akkor nem találnak az életükben mást, ami összetartaná őket. Ezt a gondoskodó ént az unoka születése sem mozgósíthatja, mert ha ez megtörténik, akkor eleve rosszul működnek majd a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatok.

Ideális esetben ugyanis a nagyszülő az unokával való törődésben megtalálja azt, amit a gyerekei nevelésekor (ahol a felelősség dominált) elmulasztott.

– Isten ments, hogy újra a gondoskodó én kerüljön elő az unokákkal kapcsolatban, mert akkor szikrázó konfliktus pattan ki a szülők és a nagyszülők között. A nagyszülő csodálja unokáját, mint egy kivirágzó kertet, örvendjen minden új hajtásnak! – figyelmeztet Baktay.

A nagy kérdés, hogy ha kirepültek a gyerekek, akkor mivel lehet a gondoskodó énünket lekötni? Baktay szerint akkor tudnak a párok újra együttműködni, ha találnak valami olyan elfoglaltságot, ami segíti őket „lekattanni” a gyerekről. Ilyen lehet egy cég alapítása, valamilyen alapítvány létrehozása vagy az önkéntes munka. Valójában bármi, ami egy új, közös identitás alapja lehet, amire megváltozott élethelyzetükben újra felépíthető a párkapcsolat köztük.

Ha ez nem sikerül, akkor gyakran megtörténik, hogy a nőnek, aki nem mer kilépni a kiüresedett kapcsolatból (mert az még mindig biztonságot ad neki), titokban fiatal szeretője lesz. A magas státuszú nőkre ez a jelenség különösen jellemző. Az a férfi pedig, aki nem talál közös jövőképet a házasságában, kilép, beleszeret egy fiatal nőbe, összeköltözik vele, családot alapít. Ez azért is megy könnyen, mert sok fiatal nőnek nem önmagában a pénz, hanem a státusz fontos: egy ötven feletti férfiban – egy kigyúrt harmincassal szemben – biztonságos, stabil jövőképű apát látnak. A kitolódó életkor miatt egy ötvenes férfi még jó kondícióban élheti meg az új házasságából születő gyerekeinek felnövését. Az új családalapítás azonban újratermeli a régi konfliktusokat, ezért a megismételt életciklus nem kínál megoldást. A nő elfoglalt a gyerekkel, a férfi hajt és csak téblábol a gyerekei körül, és előbb-utóbb nálunk kötnek ki – így Baktay Miklós.

Ugyanakkor – teszi hozzá – az elhagyott feleségeknek a nehezebb. Könynyen megcsúszhatnak, például zugivókká válhatnak, vagy azok, akiknek munkájuk van, munkaalkoholistává lehetnek. Jobb híján kiszipolyozzák magukat, és erre megtalálják az eszközöket. A végkimerülésig hajtják magukat, ha pedig már nyugdíjasok, rácsimpaszkodhatnak gyerekeikre, unokáikra.

De mit tehetünk, ha a házasság felbomlott életünk derekán?

– A terápiában – mondja BaktayMiklós – azt modellezzük, hogyan szereztünk barátokat fiatalabb korunkban: tanulással, sporttal, szabadidős tevékenységekkel. Ezért különösen ajánlottak a csapatsportok, ahol alkalmi csapattá kell összeállni, akár csak egy kerékpáros túra erejéig, a Balaton körül.

– Magány és társtalanság nem azonos fogalmak. Utóbbi társ nélkül ugyan, de éli az életét, esetleg dolgozik is, családja, barátai vannak, jön-megy, hobbija van. A magányosnak nincsenek kapcsolatai, nincs senki, akit felhívhatna a bajban. A magányosnak elsorvadtak a kommunikációs izmai, elszokik a kapcsolatoktól. A magányos sokkal nehezebben talál társat magának, mint a társtalan – ezt már Kánya Kata mondja, aki közel két évtizede foglalkozik azzal, hogy az emberek társra találjanak. Kánya Kata szerint ötvenen túl is igaz az az általános tétel, hogy a társ megtalálásához az alkalmas lelkiállapoton túl némi szerencse, egyfajta sorsszerűség is kell.

– Van egy rossz hírem. Ahhoz, hogyvalaki ne legyen magányos, dolgozni kell. A kapcsolatok ápolása, energiabefektetés, sokszor munka – állítja Kánya Kata.

A társkeresésben járatos szakértő szerint amikor az ötvenen túli korosztályból egy házaspár szétmegy, általában az történik, hogy a baráti társaságból az elvált feleségek kizuhannak, a közös programokat ugyanis általában a nők szervezik, és a barátok feleségei nem szívesen hívják „az asztalhoz” a potenciális „ellenfelet”, vagyis egy másik nőt, aki társra vadászik. Akkor derül ki, ki az igazi barát, amikor fölbomlik egy házaspár. Kánya Kata tapasztalatai azt mutatják, tízből nyolc esetben a nő elveszíti a közös barátokat és teljesen egyedül marad. Ennek az oka az, hogy a nők hajlamosak arra, hogy teljesen feladják magukat egy házasságban, nem törődnek régi barátaikkal, és csak a férj kapcsolatait ápolják. A válásnál aztán természetes, hogy a férfi régi barátai nem szolidárisak a volt feleséggel. – Fontos, hogy ötvenen innen és túl is autonómként éljen a férfi és a nő is a házasságban, megőrizve gyerekkori barátságaikat – tanácsolja Kánya Kata.

Az új élet kezdetén azt is javasolja, hogy a kutyaharapást ne gyógyítsuk szőrivel. Egy válás (vagy ne adj’ isten, megözvegyülés) után ne fogjunk azonnal párkeresésbe. – Amíg érzelmileg valaki hátrafelé kötődik, addig nem tud egy másik emberhez tartozni. A volt kapcsolatnak halott múlttá kell válnia ahhoz, hogy új életet kezdhessen valaki mással.

A társkereső irodájában eddig a negyvenes-ötvenes-hatvanas korosztály képviseltette magát, az utóbbi két év fejleménye, hogy megjelentek a húszasok, harmincasok. – Az élet nagy igazságtalansága – állapítja meg –, hogy az ötvenes nőknek sokkal kisebb a merítési lehetőségük, mint az ötvenes férfiaknak. Ugyanakkor – ahogy Kánya Kata fogalmaz – a trend sosem érvényes az egyes emberre. Miért nehezebb mégis a nőknek? Egyszerű okok húzódnak a háttérben: a „hódító hím” nem szívesen fedi fel esendőségét, és inkább egy sörözőben üti el a magányát, mintsem egy társkereső irodában, ahol a hódítás kudarca válik nyilvánvalóvá.

Másrészt a biztos egzisztenciát, biztonságot kereső nőknek még mindig vágyálma az idősebb férfi, akire felnézhetnek. Kánya Kata szerint a férfiak is akkor találnak biztosabban párt, ha reális elképzelésekkel keresik fel az irodát. Egy ötvenes férfinak nem huszonéves nőkre kellene áhítoznia, az iroda fennállásának történetében még csak egy olyan esküvő köttetett, amelyben a férj és a feleség között tíz év korkülönbség volt.

– Ez azért érdekes, mert a férfiak még mindig abba az álomba ringatják magukat, hogy ötvenen túl is van lehetőségük húszéves feleséget találni. A feszes fenék kevéssé motiválja ezeket a férfiakat – bár az sem hátrány –, inkább azokra a könnyes szemekrevágynak, amelyek még fel tudnak nézni rájuk.

Az idősebb korosztályból a legnehezebb dolguk az ötvenen túli, jó egzisztenciával rendelkező, intelligens nőknek van. Vagyis: minél jobbak egy nő paraméterei, annál nehezebben érkezik meg a társ, legalábbis az iroda tapasztalatai ezt mutatják. A nők ugyanis inkább olyan férfira vágynak, akikre felnézhetnek.

És mit tanácsol a társkeresésben jártas szakember?

– Ahhoz, hogy azúj kapcsolatnak az ember esélyt adhasson, újjá kell építenie az önbizalmát. Jó, ha vannak rövid, közép- és hoszszú távú célok. Ezek eléréséhez energiák kellenek. Úgy kell élni az életet, hogy annak főszereplője is legyen egyben a szóban forgó személy. A nőkre oly jellemző „bocsánat, hogy élek” típusú attitűd nem vezet el az új élet építéséhez – így Kánya Kata, aki hozzáteszi: – Ha egy ötvenen túli ember egyedül marad, az olyan, mintha egy új lakásba költözne. Az új lakás berendezése viszont rajtunk múlik: otthon lesz-e, meleg, vagy rideg és csúnya?

Akkor van lehetőség újra társat találni, ha az ember megteremti a saját életét. Új barátokra szert tenni pedig Kánya Kata szerint kevéssé tanfolyamokon, annál inkább sportolás, hobbi közben lehet, mert olyankor erőlködés nélkül alakulnak ki az emberi kapcsolatok, amelyek aztán szorosabbra is fonódhatnak.