Ingóságokkal segíti az MNV az árvízkárosultakat

Az öröklés révén az államra szállt javak átengedésével támogatja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az árvízkárosultakat. A vagyonkezelő az érintett térségekben működő területi irodái bevonásával már korábban számba vette azon ingóságok körét, amelyek átadásával segítséget nyújthatnak azoknak, akiknek az értékei a rendkívüli időjárás miatt elpusztultak.

A napokban született kormányhatározat szerint szeptember végéig több mint két és fél millió forint értékben juttatnak különféle háztartási felszereléseket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzatnak. Az adományból magánszemélyek, illetve önkormányzati intézmények részesülhetnek. A javak felhasználásáról a megyei képviselő-testületnek rendeletben kell döntenie.

Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a megyei önkormányzattal kötendő megállapodás alapján összességében mintegy 1200, a mindennapi élethez nélkülözhetetlen ingóságot bocsátanak rendelkezésre. Ezek között csaknem négyszáz bútor, körülbelül 160 háztartási gép és 665 egyéb háztartási cikk – például konyhai felszerelés – található. Az átengedett javak becsértéke két és fél millió forint. A logisztikai feladatokat ugyancsak a vagyonkezelő vállalja magára: a társaság tulajdonában levő Kiving Kft. az ingóságokat saját költségén juttatja el a megyébe.

Az örökös nélkül elhunyt személyektől hátramaradt javakat egyébként szokásosan megkísérlik pénzzé tenni, a nyilvánvalóan forgalomképtelen darabokat pedig selejtezik. Az egyik értékesítési csatornát éppen a Kiving jelenti, amely Budapesten több tízmilliós készlettel rendelkező raktárboltot üzemeltet, ahol bárki vásárolhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.