– Mi lett a szülészek elleni fellépéséből?

– Október közepén egy megbeszélést tartunk a kikényszerített pénzekről, ahová meghívtam a szakmai kollégium, a szülésztársaságok és az anyavédelmi társaságok szakmai vezetőit. Már előre jelezték a szülészeti szakma vezetői, hogy el fognak határolódni ettől a gyakorlattól.

– Végül tett feljelentést?

– Nem, de a szakma a saját védelme érdekében megteszi. A nyár elején a parlament alelnöke, Lezsák Sándor kérte a segítségemet, egy levelet adott át, amelyben egy szülő nő kifogásolta, hogy pénzt követeltek tőle a szülésért. Az asszonynak, aki jelezte az orvosnak, hogy 80 ezer forintot már összegyűjtött, az azt mondta: gyűjtsön még. Ezzel indult a dolog, ez háborított fel, ezt tettem közzé.

– Lehet ebből jogszabály?

– Erre nincs szükség. Az egészségbiztosítás ellátásai a járulékfizetőknek térítésmentesek. A pénz kikényszerítését ezért törvény tiltja.

– Más szakmákban is számíthatnak az orvosok a hálapénz elleni fellépésére?

– Nem hálapénzről, hanem a szülészek által kikényszerített pénzről van szó. Amit kikényszerítenek, az nem a hála kategóriájába tartozik. Az bűn. A hálapénzt, bár az ellátórendszer szempontjából káros, ma a társadalom és a jogrend is megtűri, hiszen elvben adózni kell utána.

– A Fidesz a kampányban az egészségügy rendbetételét ígérte. Ennek még a nyomát se látom. A várólisták hossza nem változott, továbbra is csak a vakszerencsén múlik, hogy meggyógyul-e a beteg a rendszerben.

– Száz nap alatt nem jut idő mindenre, a tárca eddig bizonyos negatív folyamatok megállításával foglalkozott. Megfékezte a túlburjánzott patikaalapítási kedvet, ezzel védve a vidéki kispatikákat, vizsgálatokat indítottak, áttekintik a privatizációs gyakorlatot, megvizsgálták a kórházak eladósodását, megszüntették a fiatal orvosok röghözkötöttségét. Azt is látom – bár erről még írásos anyag nem érkezett a bizottság elé –, hogy a közigazgatási reform mentén zajlik az egészségügyben az állami felelősség megerősítése.

– Ez visszaállamosítást jelent?

– Nem. Információim szerint ezek a törekvések az önkormányzati tulajdont, illetve az egészségügyben lévő gazdasági-társasági tulajdont nem érintik. Az állami felelősség fokozottabb érvényesítéséről van szó. Az egészségügyi ellátás biztonságáért az állam felelős, és most, miután válság van, ezt az eddigieknél is komolyabban kell venni.

– Meddig terjedhet ez a felelősség?

– Az alkotmány szerint az állam az egészségügyi ellátásról a társadalombiztosítás nagy rendszerén keresztül gondoskodik. Az utóbbi nyolc évben a szerencsétlen intézkedések kapkodást, finanszírozási bizonytalanságot okoztak. A soha nem látott mértékű forráselvonás pedig a működőképességet veszélyezteti. Itt az ideje, hogy az állam a saját felelősségét érvényesítse: rendezze a struktúrát, a finanszírozást, határozza meg a betegutakat az egyenlő esélyű hozzáférés érdekében. Alakítson ki valamilyen hosszú távra is érvényes finanszírozási szisztémát. A forrás oldalán pedig a közteherviselés megerősítésével próbáljon olyan stratégát követni, hogy a működőképességhez szükséges összegek bizonyosan rendelkezésre álljanak.

– Azt mondta, az önkormányzati vagyont nem érinti az állami felelősség érvényesítése, miközben az intézmények most javarészt önkormányzati tulajdonban vannak.

– Az állami felelősség az ellátórendszer biztonságos működtetésére vonatkozik. Ez pedig nem a gyógyítást végző intézmények tulajdoni formájának függvénye.

– Azért a struktúraátalakítás eddig rendre kiverte az önkormányzatoknál a biztosítékot. A 2007-es Molnár-féle kapacitástörvény végrehajtása ellen tömegesen fordultak bírósághoz az intézmények fenntartói.

– A nagy kapacitásalakítások eddig sem érintették az önkormányzati tulajdont, arról sem tudok, hogy most ez másként történne. Arról van szó, hogy az országban egységes vagyonkezelés készül, amire nagy szükség van az egészségügyben, hiszen az ágazatnak még vagyonfelmérése, nyilvántartása sincs. A korszerű egészségügyi vagyongazdálkodás kulcskérdés.

– Mi kerül bele a januártól felálló megyei kormányhivatalokba? A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a tervezett folyamat nem veszélytelen, az átalakítással a társadalombiztosítási rendszerből állami egészségügy lesz.

– Magam is csak a sajtóban kiszivárgott információkat hallottam. Az elmúlt években folyamatosan zajlott a járulékcsökkentés, a forráskivonás miatt az egészségbiztosítási kaszsza egyre nagyobb állami kiegészítésre szorul. Lassan már a kiadások csaknem felét az adókból kell pótolni. Az egészségügy gyakorlatilag egy gyengülő biztosítási rendszeren vegetál, és garantált állami kiegészítésre szorul. Ez önmagában is átcsúsztatja a rendszert az állami finanszírozás irányába, amit az elmúlt nyolc évben magam is aggódva figyeltem. Hogy ez a folyamat megállítható-e vagy sem, nem tudom. Lehet állami egészségügyi rendszert is jól működtetni, de ez egy egészen más szisztéma.

– Van politikai döntés az egészségügyi rendszerváltásról a Fideszben?

– Még nincs. De felelőtlenség is volna erről akkor döntést hozni, amikor egyszerre kell kezelni az akut egészségügyi és a gazdasági természetű válságot. Az angolok ’48 óta építik az állami egészségügyi rendszerüket, s még ma sincsenek készen. Idő és alapos szakmai megfontolás kell ahhoz, hogy ezt végiggondoljuk.

– Azért vannak olyan jelek, amelyekből azt gondolhatnánk, hogy mégis van politikai döntés. Szócska Miklós arról beszélt, hogy faktorálással is rendezhetik a kórházi adósságot. Ez csak az állami bankok közreműködésével lehetséges…

– Érdekes. Ezt az egész kórházi eladósodást túlságosan is a középpontba állítja a média, miközben nemcsak a kórházak, de az egész ellátórendszer bajban van. A háziorvos sem tud kijönni a rá eső közpénzből. Az egészségügy a rendszerváltáskor kimaradt a piacgazdasági átalakításból. Nem működhet úgy egy ellátórendszer, hogy a tőke megtérülésére esély sincs. A válság, az egészségügy pénztelensége már messze túlgyűrűzött a kórházi körön, már nemcsak a beszállítók idegesek, de a bankok is, amelyek hiteleznek a beszállítóknak. Az egészségügy közgazdaságilag értelmezhetetlen, fenntarthatatlan működési pályán van. A kórház-konszolidáció pedig nem a kórházak adósságának kifizetését jelenti, hanem az elmaradt piacgazdaság átmenet hiányosságait kellene megfinanszírozni.

– Mit kellene tenni, hogy az ön által javasolt konszolidáció megtörténjen?

– Ha a gazdaság helyzetét nézzük, nincs túl nagy mozgástér. A legfontosabb az lenne, hogy közgazdasági értelemben értelmezhetővé tegyük az egészségügyet. Ez részben jogalkotási feladat. A nálunk lévő, az egészségügy működtetésére fordítható összeget össze kéne szedni, és beleilleszteni az eszközpótláshoz szükséges tőkehányadot. Az egészségügy finanszírozása most is többcsatornás, a tulajdonosnak kell előteremtenie a fejlesztési-felújítási forrásokat, az ellátásokat pedig az egészségbiztosító adja. A működtetésre fordítható pénz elvben eddig is ott volt a fenntartónál, az önkormányzatok a címzett állami támogatásból is fejleszthettek, csak eddig ez az összeg vagy eljutott, vagy nem a szolgáltatókhoz.

– Nem a szaktárcán, hanem a kormányhivatalon keresztül jut majd el?

– Az ellátási felelősség végső soron az államé. A tárca ezt kellő szaktudással érvényesíti. Az általam vezetett parlamenti szakbizottság ebben támogatja az egészségügyi vezetést.

– Valóban? Azzal, hogy a kormány az egészségbiztosító regionális hivatalait a megyei kormányhivatalokhoz telepíti, milyen eszköze marad a szakpolitikának a struktúra átalakítására?

– Hiba lenne, ha ebben a kérdéskörben elkezdenék spekulálni. Ahhoz, hogy egy ilyen léptékű átalakulás megtörténjen, ráadásul ennyire gyorsan, nagyon alapos szakmai elemzés kell, egyébként baj is lehet belőle. A kormányzat ezt nyilván megteszi, de ebben a száznapos időszakban az akut gazdasági krízis elhárítására irányult a figyelem. De mielőtt bármi megtörténne, a kormány meg fog jelenni a terveivel a parlamenti szakbizottság előtt. Térjünk erre akkor vissza.

– Addig is, amíg ez megtörténik, ki gondolkodik minderről? Ön, a területért felelős miniszter, az államtitkár?

– A stratégiai átalakítás a kormány feladata, nem a parlamenti szakbizottságé. Mi segíteni fogjuk a kormány jogalkotó munkáját.

– A folyamatok mégis mintha megkezdődtek volna anélkül, hogy a szakmát megkérdezték volna…

– Nem kezdődtek meg.

– Mindenki azt várja, hogy pénz jön az ágazatba. Van erre remény a jövő évi költségvetésben?

– A költségvetés most készül. Többletforrásra nagyon is szükség van, de a jelenlegi helyzetben még nem látom ennek a lehetőségét. Sok pénzhez az uniós fejlesztési forrásokból juthat az ágazat. Az összeg elosztásáról, a meglévő forrásokról most zajlik egyfajta újragondolás a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban…

– Ez nem a szakma dolga lenne?

– De igen, van egy szakemberünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, államtitkári pozícióban, aki azért felelős, hogy az egészségügy érdekeit képviselje. Szerintem rövid időn belül kiderül, hogy mire is költjük majd a pénzt. Bevallom, engem is hívtak egy egészségház átadására, amit én lemondtam, mert nem látom sok kistérségi szakrendelő működtetésének a lehetőségét. Tudtam, ahová hívnak, ott nincs szükség egészségházra, mert van szakrendelő, nem lesz ebben az intézményben se orvos, se nővér, se beteg... És amikor megkérdeztem, hogy miért építitek ti ezt az egészségházat, akkor hamiskásan megjegyezték, hogy azért, mert lesz benne patika. Ebben sokan valamilyen piaci lehetőséget látnak.

– Mégis mi lesz a fölépített, ámde az Orbán-kormány által szükségtelennek ítélt szakrendelőkkel?

– Nem tudom. De nem helyes átgondolatlanul cselekedni. Olyan kórházakat is fejlesztettek, amelyek soha nem voltak megtöltve betegekkel. Épp ezért üdvös, hogy az új kormányzat most a fejlesztési pénzek elköltését össze akarja hangolni a fenntarthatósági szempontokkal, és ahol ez sikerül, oda megy az uniós pénz.

– Ön álmodta meg 2002-ben a humán csúcsminisztériumot. Nem zavarja, hogy nem ön vezeti ezt a tárcát?

– Nagyon jól érzem magam a saját székemben.

– Őszintén mondja?

– Nagyon őszintén, mert interaktív módon részese vagyok a jogszabály-előkészítésnek. Támogatom a miniszter és az államtitkárság törekvéseit.

– És miért nem ön került oda?

– Nem úgy alakult a szereposztás. A KDNP a felelős a humán oldalért, és elsősorban ennek a pártnak az irányítói kerültek a tárca vezetői posztjaira. Noha alapító tagja voltam a pártnak, de aztán a Fideszben folytattam a pályafutásomat, itt láttam a jövőmet, innen kerültem miniszteri és sok más pozícióba. Bennem nincs rossz érzés… Schopenhauer szerint az életben a boldogságnak két titka van: vagy szereti az ember, amit csinál, vagy megszereti. Ez zseniális mondás. Egész életemben szerettem, amit csináltam, néha, amikor mégsem, igyekeztem megszeretni.

– A sok, külön-külön is pénzigényes terület egyetlen tárcába olvasztása nem gyengíti pozíciójukat a költségvetési forrásokért folyó küzdelemben?

– Nem, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek testi-lelki egészsége és szellemi műveltsége nélkül nincs gazdasági fejlődés. És ez fordítva is igaz. Ha már megtörtént az összevonás, a siker a személyeken is múlik.

– Azokra gondol, akik most ott vannak?

– Rájuk és magunkra. Igyekszünk segíteni az ágazat vezetőit.

– És ez elég?

– Felkészült emberek kerültek pozícióba, a problémák a statútumok, a mozgásterek körül vannak, itt-ott látok villongásokat, de hát előbb-utóbb össze kell csiszolódni.

– Szócska Miklósnak nincs politikai gyakorlata. Ad neki néha tanácsokat?

– Beszélgetünk, elmondom a tanácsaimat, ő meghallgatja. Ezek a beszélgetések nekem is fontosak, mert a tárca műhelymunkáiról kapok információkat. Ezek frissek, újszerűek, de ez már egy másik generáció. Elméletben nagyon felkészültek, mindig azt mondom, ha elérkezik egy bizonyos ponthoz a vizsgálódás, a műhelymunka, döntést kell hozni. Sokszor még akkor is, ha bizonytalan az ügy kimenete. Ebben erősíteném őket.

– Várható, hogy ön is benyújt törvényjavaslatokat?

– Most nem tervezem, hiszen ez a kormány feladata. Igyekszem közreműködni a jogszabályok előkészítésében. Sok információ, panasz érkezik az egészségügyi bizottsághoz, melyek hasznosíthatók a törvényalkotásban. Van mivel eltölteni az időmet.

„Az egészségügy közgazdaságilag értelmezhetetlen, fenntarthatatlan működési pályán van”