Emlékezés a Balaton-érzésre
– Igen, létezett az úgynevezett Balaton-érzés, amire most úgy emlékszem vissza, mint az elveszett paradicsomra. Számunkra ez volt az elérhető legnyugatibb hely – mondja Rainer Liebold a vele készült videointerjúban. Arról is mesél, hogy keletnémet turistaként 1972-től kezdve rendszeresen a Balatonnál töltötte a nyári szabadságát, jórészt azért, hogy a tihanyi kempingben találkozhasson az NSZK-ban élő rokonaival.
Leibold egyike azoknak a német interjúalanyoknak, akik a berlini Collegium Hungaricum (CHB) 2008-as felhívására jelentkeztek. A magyar kulturális intézet Németország-szerte olyan kortanúkat keresett, akiknek amatőr filmjeik, fotóik, személyes emlékeik vannak a hatvanas-nyolcvanas évek Balatonjáról, arról az élményről, amelyet a történelem által kettészakított ország lakói számára jelentett a magyarországi családi találkozások lehetősége.
A felhívásra hetvenen jelentkeztek, akik összesen 15 órányi, 8 milliméteres szalagra rögzített filmanyagot, több mint ezer fotót és diaképet adtak át a kulturális intézetnek. A CHB által létrehozott nagyszabású tárlat gerincét azok a videointerjúk adják, amelyeket az önkéntes korés szemtanúkkal vettek fel.
– Az alapötlet az volt, hogy ne a berlini fal lebontásának vagy a vasfüggöny szétvágásának az unalomig ismert képeivel emlékezzünk meg a német egyesítés huszadik évfordulójáról, hanem a személyes történelmen keresztül próbáljunk meg felidézni egy korszakot – mondta Forgács Péter médiaművész, a balatonfüredi Vaszary-villában ma nyíló Német egység a Balatonnál című kiállítás koncepciójának kidolgozója. Így lett a tárlat vezérmotívuma egy moziinstalláció, amelyben egymás mellé állították a hetven jelentkező közül kiválasztott nyolc egyéni sorsot.
– Azért éppen őket, mert nagyon különböző személyiségek, az élet más-más területéről valók, ugyanakkor rendkívül szuggesztívenmesélik el és élik át újra a balatoni élményeiket – teszi hozzá Forgács.
Ulrich Grunert, a „rockturista”, elmondása szerint 1968–1989 között évente többször is járt a Balatonnál, az ismerkedésen kívül azért, mert csak nálunk juthatott hozzá olyan bakelitlemezekhez, amelyeket Kelet-Berlinben hiába keresett volna. Catrin Hennecke szülei pártfunkcionáriusok voltak, édesapja tisztként dolgozott a titkoszszolgálatnál. A fiatal lány életét villámcsapásként változtatta meg egy találkozás, amikor Lipcsében megismerkedett egy nyugatnémet üzletemberrel, DieterHenneckével. A lángoló szerelem miatt elhatározták, hogy Catrin Magyarországon keresztül Nyugatra szökik a kedveséhez. A Balatonnál találkoztak 1984 nyarán, majd a férfi egy speciálisan átalakított Mercedesben rejtette el és csempészte át a magyar–osztrák határon a szerelmét. A romantikus leányszöktetésnek súlyos következményei lettek: Catrint távollétében az NDK-ban kémkedéssel vádolták meg, édesapja pedig elvesztette az állását a titkosszolgálatnál.
Az alkotókat is meglepte, hogy a felhívásra jelentkezett egy volt Stasi-ügynök is, aki az interjúban az arcát ugyan nem vállalta, de Dr. G. néven beszámolt arról, miként teljesítette a keletnémet titkosszolgálat megbízásait a Balaton partján. Eszerint minden alkalommal családi nyaralásnak álcázva érkezett a tóhoz, ahol egyszerű turistaként vette fel a kapcsolatot a célszemélyekkel. Jórészt arról kellett jelentenie, hogy a megfigyelt keletnémet állampolgárok kikkel találkoztak, illetve fontolgatják-e, hogy Nyugatra szökjenek. A tárlat külön foglalkozik a Stasi és a magyar belügyi szervek kapcsolatával, valamint a keletnémet ügynökökből létrehozott úgynevezett Balaton-brigád tevékenységével is. Olyan korabeli oktatófilmek is láthatók, amelyek bemutatják a megfigyelési módszereket: ezek segítségével a keletnémet rezsim a balatoni nyaralás közben sem tévesztette szem elől polgárait.
Szauder Dávidtól, a kiállítás kurátorától megtudtuk, hogy az anyag Magyarországon ugyan most lesz először látható, ám a tárlat korábban Berlinben és Dortmundban már nagy sikert aratott, jövőre pedig Mainzba, valamint kísérő programként a cottbusi fi lmfesztiválra is meghívást kapott.
