Beperelik az új kormányt a kirúgott szakdiplomaták

Tucatnyi szakdiplomata esett el korábban elnyert állásától, miután az új kormány különösebb indok nélkül megtagadta a kiutazásukat. Az érintettek ezért perre mennek.

Tizenöt nagykövetet hívott vissza az új kormány – jelentette be korábban Martonyi János. A külügyminiszter egy televíziós interjúban azt mondta: a visszahívottak többségének lejárt a hivatali ideje, „de van közöttük olyan is, akiben megingott a bizalmunk, ez a kisebbség” – mondta a tárcavezető. De nem csak a nagykövetekről van szó – a szakdiplomaták közül is sokan elestek megbízatásuktól. A Népszabadság értesülései szerint az Orbán-kabinet majd egy tucat olyan szakdiplomatának a kiutazását tagadta meg, akik még a választások előtti hónapokban nyerték el új pozíciójukat.

Kemény Ádám egy tavaly év végén kiírt, többfordulós nyilvános szakmai pályázat alapján, még a kormányváltás előtt kapott írásbeli értesítést arról: elnyerte a megpályázott külgazdasági irodavezetői állást, utazik Ukrajnába. Kemény Ádám több éven át a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet titkára volt, majd a Kereskedelmi és Hitelbank moszkvai képviselet-vezetője, a szovjet utódállamokkal való nemzetközi bankkapcsolatok felügyelője. A Medgyessy-kormány hivatalba lépése után öt éven át a moszkvai nagykövetség tanácsosa; az agrárdiplomácia területén végzett munkájáért nagyköveti dicséretben is részesült. Az elmúlt két évben a Gráf József vezette agrártárca vezető főtanácsosa volt, hozzá tartozott az ukrán, az orosz, a kazah, a kínai és mongol kapcsolatok építése. Munkájáért miniszteri dicséretet kapott és elnyerte a szakmai főtanácsadói címet is. Lehet, hogy épp ez volt a baj.

Kemény Ádám ugyanis hiába járta végig a kötelező utat a pályázat elnyerése után, végül mégsem utazhatott el. A folyamat a kiutazás tervezett időpontjáig a megszokott protokoll szerint zajlott. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (amelynek jogutódja most a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium) idén július elején állományba vette, majd azonnal át is helyezte a Külügyminisztérium állományába, a külszolgálat tervezett idejére, várhatóan 2012-ig (a négy, illetve öt évig terjedő meghosszabbítás lehetőségével). A szakdiplomatákkal többoldalú megállapodást is kötött az állam. Kemény megkezdte a külügyi-diplomáciai felkészülést, feleségével együtt (aki szintén Ukrajnába nyert el asszisztensi pozíciót) letette a szükséges szakmai vizsgákat.

Keményék július 5-én utaztak volna Kijevbe, hogy elfoglalják új szakdiplomáciai álláshelyüket, a kormányváltást követően felálló új külügyi vezetés viszont ezt nem tette lehetővé. Sem kirendelő okiratot, sem munkaköri leírást nem kaptak, indoklást is csak informális úton: állítólag a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új vezetése kért „ismételt megerősítést” a szakdiplomaták személyére vonatkozóan. Keményék a megjelölt kiutazási időpont után egy hónappal csupán egy levelet kaptak az NGM-től, benne mindössze annyival: a külszolgálatra történő kijelölést az illetékes államtitkár visszavonta, „különösen fontos szolgálati érdekre” hivatkozva. Kemény Ádám elmondta: az eljárást törvénytelennek tartja, hangsúlyozva, hogy annak politikai és nem szakmai indokai voltak; bár az érdemi indokot azóta sem ismerik. Kemény Ádám – több más hoppon maradt szakdiplomatához hasonlóan – pert indít az ügyben, mondván: ez az eljárás komoly anyagi kárt okozott számára, nem beszélve arról, hogy szakmai előmenetelében is valós presztízsveszteséget jelent.

Az üggyel kapcsolatos megkeresésünket a külügyi tárca rögtön elhárította, mondván, a gazdasági minisztérium az illetékes. Ennek ellentmond, hogy a hatályos törvények szerint a külszolgálat idejére a munkáltatói jogokat a külügy-, szakmai kérdésekben a szakminiszter gyakorolja. Megkerestük a NemzetgazdaságiMinisztériumot is az ügyben, hogy megismerjük a kormányoldal álláspontját, de a tárca több mint két héten keresztül nem adott választ a kérdéseinkre. Így nem tudjuk, hogy mi volt az a „különleges személyes indok”, ami miatt visszahívták a szakembereket, készek-e peren kívüli egyeztetésre az érintettekkel, illetőleg hány betöltetlen szakdiplomata-pozíció maradt, és a hivatkozott helyeket kikkel és mikor töltik be.

2010. május 31.: átadás-átvétel a Külügyben, balra az új miniszter, Martonyi János, jobbra a távozó Balázs Péter
2010. május 31.: átadás-átvétel a Külügyben, balra az új miniszter, Martonyi János, jobbra a távozó Balázs Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.