Új házgyárak

Hirtelenjében bizonytalanná vált a panelprogram folytatása: ha hinni lehet az önkormányzati vezetőknek, az állam kiszáll a sok százezer családot érintő felújítási konstrukcióból. Legalábbis új formában, új pénzügyi alapokra helyezve igencsak megnehezíti a panellakók életét, miközben ezek az emberek amúgy sem a jómódúak közül valók.

Önerejükből eddig is nehezen vagy egyáltalán nem futotta a rezsiköltségek megtakarításához elengedhetetlen korszerűsítésekre, így hát a lakóközösségek akkor sem vágtak bele, ha a többmilliós költségeknek mindössze a harmadát kellett állniuk. A fennmaradó összeget pedig fele-fele arányban biztosította a központi költségvetés és a helyhatóság. Nos, az új kormány most a rá eső egyharmadtól oly módon szabadulna meg, hogy azt európai uniós forrásokkal helyettesítené, de a finanszírozás alól felmentené az önkormányzatokat is, növelve a lakóközösségek terheit. A részleteket egyelőre homály fedi.

A kormány állítólag országos ügynökségeket bízna meg e pénzek elosztásával, de hogy melyeket (netán kinek a közeli érdekeltségeit), szintén nem tudni. Mint ahogy azt se, mekkora is lesz az elosztható összeg, s mik lesznek az új szempontok. A hírek szerint ugyanis a jövőben családi házak is részesülhetnének a felújítási keretből. Ad abszurdum tehát, a harmincéves Béla király úti magánpaloták „beelőzhetik” Újpalota paneltömbjeit. Ám a kerületek továbbra is elszántak a panelprogramra, hisz eddig is milliárdokat költöttek rá, most pedig jelezték: a várhatóan megemelkedő lakossági önrész egy részét átvállalnák az új konstrukcióban.

Bár lehet, hogy erre már nem is lesz szükségük, ha valahol új házgyárak születnek...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.