Lövölde-kert bölcsiseknek

Új játszókertet kapott a VII. kerületi Lövölde Bölcsőde. Az erzsébetvárosi szülők több mint harminc éve vártak erre. A kerület pénzéből és a szülők felajánlásaiból megvalósult „ajándékot” Solymár Gabriella, az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságának elnöke adta át a gyermekeknek és szüleiknek a napokban. Emlékeztetett arra, sok kisgyermek szülei is ebbe a bölcsődébe jártak.

Az eközben eltelt évtizedekben a gyerekek és szüleik csak remélték, az intézmény dolgozói egyre türelmetlenebbül várták, az egészségügyi felügyeleti szervek pedig egyre sürgetőbben követelték, hogy a bölcsődének saját játszótere legyen. Mindeddig trolival kellett utaztatni a kicsinyeket, ha friss levegőre akarták vinni őket.

Az elnök asszony mindanynyiuknak köszönetet mondott a türelmükért, megértésükért, olykor engedékenységükért. De legfőképpen azért, hogy az intézmény pedagógusai és munkatársai a játszóudvar hiányát kiváló szakmai munkával tudták kárpótolni, alkalmasint pedig feledtetni. Ehhez sok szeretetre és odafi gyelésre volt szükség. Ennek is köszönhetően a bölcsőde nem néptelenedett el, s bőven lesznek gyermekek, akik mindennap élvezhetik a modern játszókertet. Mivel a létesítmény egy része gumifelületet kapott, a kicsinyek baleset veszélye nélkül tudnak játszani benne. Hátravan még a kis kerti padok, asztalok és játékok beszerzése, valamint egy játéktároló kialakítása, melyhez a kerület szintén anyagi támogatást ad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.