Angyalföldi likőrök emléke
A Zwack árnyékában ma már kevesen tudnak erről az üzemről, mely nyolc és fél évtizeden át a Forgách utcában működött. Alapítója a győri szeszgyártás úttörőjének számító Léderer család volt, amely száz éve még az ország alkohol-előállításának 25 százalékát tartotta kezében. Akkoriban olyan versenytársakkal kellett osztoznia a piacon, mint a Gschwindt, a Braun, vagy a már említett, s máig talpon maradt Zwack.
Az angyalföldi gyár termelési egységeit tulajdonképen trencsényi üzemükből helyezték át. Ennek emlékét őrzi egyik nevezetes termékük, a Juniperus nevű trencsényi borovicskapálinka, amitmég Trianon után is forgalmaztak. A pesti gyárban a különlegességi likőrökön, rumon, pálinkán kívül ecetet, szörpöt, bor- és gyümölcspárlatokat is előállítottak. Sőt kölnit.
No de nézzük azokat a régi különlegességi likőröket, melyekből szerencsére a kiállítás igen sokat felvonultat, jó néhány márkát még bontatlan palackban. Sajnos kóstolni nem lehet, pedig szívesen összevetnénk a cég egyik főtermékének számító Millenium gyomorkeserűt az Unicummal, amelyet egyébként a Zwack-termékhez hasonlóan szintén zöld gömbüvegben forgalmaztak. Vagy az Altvater, avagy a Chartreuse nevű gégeolajat, amely szintén angyalföldi specialitás volt. De még a Tokaji Borpárlat is fölcsigáz, nem beszélve a szép címkéjű és üvegű barack- s egy egyéb pálinkákról. A címketervezésre és a formaüvegekre a „Hazai”-nál nagy gondot fordítottak.
Kitűnő termékeivel a gyár nemcsak a harmincas években maradt talpon, de a súlyos veszteségek ellenére még a háború után is. Állítólag néhány vagonnyi elrejtett málnaszörppel és finomszesszel kezdték újra. Az államosítás után – melyet a kiállításon egy vörös kapu szemléltet – Angyalföldi Likőrgyár Nemzeti Vállalat néven folytatták. Egy ideig még a kommerszrum- és pálinka-előállítás mellett különleges üvegekben a régi termékeiket is gyárthatták. Sőt újdonságok is megjelentek kínálatukban, mint a Zöldnarancs vagy a felsőbb utasításra kidolgozott Paprikapálinka, amelyet mint nemzeti italt kívántak bevezetni. Ebben a különlegességben egy szem csípős paprika is úszkált, a palackhoz pedig egy kis paprikajancsi járt ajándékul.
A gyár önállósága 1961-ben szűnt meg, amikor beolvasztották a nagy likőrgyárak öszszevonásával létrehozott Magyar Likőripari Vállalatba (a MALIV-ba), majd 1971-ben a Budapesti Likőripari Vállalatba (a BULIV-ba). Régi márkáik kikerültek a gyártásból, s feledésbe merültek. De itt gyártották például tovább az eredetileg
Braun-terméknek számító Hubertust. Később pedig mint a BULIV 1. számú üzeme innen látták el Budapestet, Pest és Komárommegyét a jól ismert kommersz pálinkákkal és likőrökkel, amilyen például a Cseresznye vagy a Kevert volt. A BULIV részeként gyártották az Éva vermutot, és próbálták bevezetni a magyar iváskultúrába az Isolabella nevű olasz édeskeserűt, mely egy plakát szerint –ez a kiállítás egyik rejtett poénja – étkezések előtt vagy után 25 cc-s adagokban elegendő a „szervezet természetes alkoholszükségletének kielégítésére”.
A BULIV-ot, s benne az angyalföldi gyárat 1991-ben Zwack Péter privatizálta, aki négy évvel később megszüntette a termelést a Forgách utcában. A gyár emlékét egyebek mellett az utolsó igazgató, Gerencsér Emil likőripari magángyűjteménye őrzi. Az ő anyagára alapul a ma nyíló kiállítás is.
