– A nyakammal van a legtöbb gond – kezdek bele bajaim sorolásába. – Harminc éve ropog. Úszással és tornával sokáig kordában tartottam, de ez már kevés. Nem tudom elfordítani a fejem. Gyakran egész testemmel kell fordulni.

– Néha valóban csak ez segít – bólint rá a doktornő.

– Már aludni se tudok a nyakamtól, annyira fáj.

– Igen, a nyak egy idő után ilyen – bólint újra az ősz hajú asszony. – Hány éves is maga?

– Ötvenhét.

– A nyaka jelzi a korát. Más panasza?

– A bal felkarom annyira fáj, hogy nem tudom a fejem mögé emelni.

– Miért kéne odaemelni? –csodálkozik a doktornő.

– Végül is nem kell, de jólesne.

– Más?

– A bal kezemen hetek óta fáj a hüvelyk- és a mutatóujjam.

– Mutassa! A doktornő több irányba is megfeszíti az ujjaimat.

– Ettől fáj? – néz rám firtatón.

– Ettől nem, de ha csinálok egy fekvőtámaszt, felnyögök.

– Minek az a fekvőtámasz?

– Hogy vigyázzak az egészségemre.

– Vigyázzon úgy, hogy nem csinál fekvőtámaszt!

– De az mégse normális, hogy az ujjaim ennyire fájnak! – horkanok fel. – Tavaly a jobb kezem annyira fájt, hogy könnyeztem, ha kezet fogtak velem. Ezért befásliztam a kezem, hogy ne kelljen kezet fogni.

– Szellemes megoldás.

– Ne higgye! Végül le kellett vennem a kötést, mert agyamra ment, hogy mindenki azt kérdezte, mi történt a kezemmel.

– Most is fáj a jobb keze?

– Az már elmúlt.

– Na látja! Akkor miért panaszkodik?

– Csak sorolom a bajaimat.

– Van még?

– A porckorongsérvem miatt fáj a lábam. Két éve abba kellett hagynom a kocogást, és lassan nem tudok már menni se.

– Hisz simán idejött.

– De fáj minden lépés. Akkor tudok fájdalom nélkül menni, ha meggörnyedek. Úgy, mintha bottal járnék.

– Hát igen, előbb-utóbb bot kell mindenkinek.

– Ha megbotlok, úgy érzem, szétszakad a gerincem.

– Mindig nézzen a lába elé!

– Akkor is fáj a gerincem, ha felnyúlok a stelázsi felső polcára.

– Erre találták ki a létrát.

– Szóval akkor nekem nincs is semmi panaszom – állapítom meg sértődötten.

– Vannak panaszai – ismeri el a doktornő, majd hozzáteszi: – De azok a korával járnak. Nézze meg, kik várnak kint a folyosón! A nyakára mindenesetre adunk tíz ultrahangot.

Elköszönünk egymástól. Lekuporodom a folyosón az ultrahangos kezelő előtti padra.

Ülnek ott még bottal és járókerettel. Szemben egy kerekes székes, idős férfi. Ő szólít meg:

– Először van itt?

– Igen.

– Ne féljen, ez a kezelés sokat segít. A doktornő ért a szakmájához. És az élethez is. Nekem azt mondta: uram, a reuma a leghűségesebb barát. Az embert becsapják és elhagyják a szerelmei, a rokonai, a kollégái és a cimborái, de a reumában bízhat, az kitart. Halálig.

A kezelés után új ismerősömmel együtt gurulunk-lépünk ki az utcára. Miniszoknyás, ringó csípőjű lány lejt el mellettünk. Nyakamat kímélve teljes testemből utánafordulok. Reumás sorstársam is ezt teszi. Kerekes székestül.