Az utólagos spekuláns
Történetünk arra világít rá, hogy egy bomba üzlet is okozhat nagyon kellemetlen perceket, ha megtudjuk: a szomszédunk akár a tízszeresét is keresheti annak, aminek mi esetleg „mindössze” a kétszeresét.
Az előzményekről röviden: 2005-ben a cívisváros kondorosi városrészében volt egy 3,5 hektáros beépítetlen ingatlan, amelyet a tulajdonosa, V. Zoltánné 90millió forintért kívánt értékesíteni. Ezért megbízta a városban jó hírű, ingatlanüzletekben megbecsült szakembernek tartott D. Gábor vállalkozót, végeztesse el a telekalakításokat, s szerezzen az ingatlanokra vevőket. D. Gábor elvégezte a munkát: fölosztotta az ingatlant ezer négyzetméteres telkekre, amelyekre több mint tizenöt vevőt szerzett. A vásárlók – akiknek többségét befektetési szándék vezérelte – darabonként 4,6 millió forintért vásárolták meg az ezer négyzetméteres ingatlanokat abban a hitben, hogy később, a közművesítés után az építési telkeket a duplájáért tudják majd eladni. (Ebben nem is csalódtak: a kondorosi városrészben a szóban forgó ingatlanok ára jelenleg nyolcmillió forintnál kezdődik). A vásárlók külön-külön aláírták az adásvételi szerződéseket, és – az ügymenet gyorsítása érdekében – az ilyenkor szokásos módon lemondtak elővásárlási jogukról. A vevők által aláírt szerződéseket egy ügyvéd összegyűjtötte, elvitte az eladóhoz, aki azokat egyszerre, ugyanazon a napon aláírta. Mindenki elégedett volt: V. Zoltánné megkapta a maga 90 millió forintját, D. Gábor elvégezte a rá bízott munkát, a vásárlók pedig értékes földterülethez jutottak.
Az ügyből miért lett mégis évekig tartó pereskedés?
Mert a több mint tizenöt telek néhány vásárlójának tavaly tudomására jutott, hogy míg ők annak idején egyetlen telket vettek 4,6 millió forintért, addig a fölosztott 3,5 hektárból az említett vállalkozó, D. Gábor és családja összesen 15 telket vásárolt, de darabonként mindössze csak 1,6 millió forintért.
A vásárlók egyike, N. Jenő azért fordult bírósághoz, mert becstelennek tartotta D. Gábor eljárását. A harmincas éveiben járó férfi érdeklődésemre azt mondta:
– A vállalkozó egy szóval sem árulta el nekünk, hogy ő nálunk jóval olcsóbban jutott hozzá a miénknél jóval több területhez –magyarázta. – Szerintem ez egyrészt nem becsületes dolog, hiszen elhallgatott előlünk egy fontos információt, azaz megtévesztett minket. De szerintem nemcsak etikátlan, hanem törvénytelen is volt az eljárása, mert ha előzetesen tájékoztatott volna minket az ő külön kis bizniszéről, akkor mi nem mondtunk volna le az elővásárlási jogunkról. Magyarul, igényt tarthattunk volna a területen azokra az ingatlanokra is, amelyeket a vállalkozó és családja szerzett meg áron alul.
A felháborodott N. Jenő beperelte az eladót, V. Zoltánnét, valamint a vállalkozót, D. Gábort, s annak négy családtagját, azaz összesen hat embert. Az elővásárlási jog gyakorlásáért indított pert azonban a felperes első fokon elvesztette, s pár héttel ezelőtt N. Jenő jogerősen pert vesztett a Debreceni Ítélőtáblán is. A bíróság kimondta, hogy a felperest nem illette meg az elővásárlási jog, minthogy az eladó az összes adásvételi szerződést egy napon írta alá. Az indokolás tartalmazta azt is: a felperes annak idején megfelelőnek ítélte az általa kifizetett vételárat, s ebből a szempontból annak nem volt jelentősége, hogy milyen külön üzlet köttetett V. Zoltánné és D. Gábor között. A bíróság rámutatott: az eladó által a D. Gábornak adott jelentős árengedmény visszavezethető volt arra, hogy a vállalkozó elvégezte a telekmegosztás és az értékesítés lebonyolítását.
D. Gábornak föltettem azt a kérdést, hogy – miután a felperes szerint tisztességtelen magatartást tanúsított – mit gondol: az eljárása tisztességes, etikus volt? Erre a vállalkozó azt mondta: az aláírt szerződések teljesültek, így a vevők azt kapták, amire szerződtek. Arra a kérdésemre, hogy miért nem közölte a vásárlókkal – többek között N. Jenővel –, hogy ugyanazon a területen náluk jóval olcsóbban jut hozzá jóval több ingatlanhoz, a vállalkozó azt felelte: a saját megvásárolt ingatlanáról mindenki elegendő információt kapott, de – mint fogalmazott – a többi szerződés részleteit nem közölték az azokban nem részes, azaz nem érintett felekkel.
N. Jenő azt fontolgatja, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul felülvizsgálati kérelemmel, mert úgy érzi: a józan paraszti ész szerint ebben az ügyben valami nem tiszta. Az ítélet azonban jogerős: bűncselekmény nem történt, fellebbezésnek helye nincs.
