Kártérítés helyett levelet kapott a lúggal kezelt kismama

A kórház ígérete ellenére sem kapott még kártérítést az a nő, akivel savlekötő helyett maró folyadékot, lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak a császármetszés előtt az Állami Egészségügyi Központban. A kórház szerint „jelenleg nem határozható meg a károsult esetében megállapítható nem vagyoni kártérítés összege”. Csak azt vállalja, hogy az eddig felmerült, bizonyított költségeket kárelőlegként megtéríti. A családnak most van szüksége a pénzre. Nem csak amiatt, mert a kezelések költségesek, hanem mert az asszony nem tudja segítség nélkül ellátni a gyermekét, a segítség viszont szintén pénzbe kerül.

„Talán két hete volt, hogy azt mondtam, amikor megkérdezték hogy vagyok, hogy ha így maradna februárig, az elviselhető lenne. Mert nem voltak fájdalmaim, mert úgy tűnt, mindenre megoldást találtunk. De ez két napig tartott. Azóta alig tudok mozogni, lázas vagyok. Olyan mintha egy kést döftek volna a gyomromba, és nem tudnák kihúzni. És ma már a sírást sem tudom abbahagyni. Nem alszom, mert fáj. Nem tudom magamhoz ölelni a pici lányomat, mert a kis lábával kóricál és megrúgná a hasam. Én meg biztosan összeesnék a fájdalomtól.” Keményné Makai Boglárka legutóbbi bejegyzése internetes naplójában, amelyet azért vezet, hogy kiírja magából a fájdalmát.

Keményné Makai Boglárka túlhordott terhességgel feküdt be február 12-én az Állami Egészségügyi Központ Podmaniczky utcai épületébe. Tízórás vajúdás után orvosa a császármetszés mellett döntött, mire a szülésznő egy savlekötővel teli poharat nyújtott neki. Csak egy kortyot ivott, amikor égni kezdett a szája és a torka, fulladt és vért hányt. A szülés után a kórház intenzív osztályára került, majd onnan a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiájára. Kiderült, hogy a pohárban erősen lúgos kémhatású káliumhidroxid volt. Az asszony gyomra és nyelőcsöve súlyosan károsodott, egy hónapot kellett a kórházban töltenie.

Azóta sem ehet és nem ihat semmi mást, csak minimális mennyiségű vizet. Hónapokig egy vékonybélszondán keresztül táplálták, júliusban megműtötték, azóta gyomorszondája van. Leghamarabb februárban kerülhet sor az újabb műtétre, amelynek során kiveszik és pótolják a nyelőcsövét. Azután talán újra egészséges lesz.

Természetesen kártérítést kért a kórháztól és eleinte úgy tűnt, nem is reménytelenül. A kórház elismerte a felelősségüket, belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult. A kártérítési igénnyel szemben sem voltak elutasítóak, később azonban megfeneklettek a tárgyalások. Ügyvédjével ekkor, júliusban fordultak lapunkhoz. A HM Állami Egészségügyi Központ megkeresésünkre közölte: rendkívül sajnálják a történteket. „Megmagyarázhatatlan, ami történt. A legapróbb részletre kiterjedő belső vizsgálat sem tudta kideríteni, hogy miként került az üvegbe a maró folyadék”, írták akkor. Pongrácz Krisztina, a beteg ügyvédje elmondta, hogy a kórház elismerte a kártérítési felelősség jogalapját, és szóbeli ígéretet tettek, hogy fizetni fognak.

Az ügyvédnő csütörtökön levelet kapott a kórháztól. Ebben Grósz Andor főigazgatóhelyettes azt írja: megállapították, hogy „a károsult egészségi állapota nem kialakult, a közeljövőben korrekciós műtétre kerül sor, amelynek kimenetele és a beteg jövőbeli egészségkárosodása jelenleg nem ismert”. A kórház álláspontja szerint ennek alapján „jelenleg nem határozható meg a károsult esetében megállapítható nem vagyoni kártérítés összege”.Mindöszsze annyit vállalnak, hogy az eddig felmerült, bizonyított költségeket a kórház felelősségbiztosításának erejéig kárelőlegként megtérítik.

– Nyáron még azt mondták, hogy fizetnek, mert ők is tisztában vannak azzal, hogy ha az ügy bíróság elé kerül, akkor az általunk kértnél sokkal nagyobb összeget is megítélhetnek – mondja Pongrácz Krisztina. Most viszont arról beszélnek, hogy csak akkor fizetnek, ha a beteg „egészségi állapota kialakul”, csakhogy ennek időpontja teljesen bizonytalan. A következő műtét várható időpontja február, de ez nagyban függ Keményné Makai Boglárka gyógyulásának ütemétől.

Ráadásul a családnak most van szüksége a pénzre. Nem csak amiatt, mert a kezelések költségesek, hanem mert az asszony nem tudja segítség nélkül ellátni a gyermekét, a segítség viszont szintén pénzbe kerül. „Meddig kell így élnünk? Keserves minden napunk, és nem csak az enyém. A körülöttem, a velem élőké is. Mind fizikailag, mind idegileg, mind lelkileg, mind pedig anyagilag kimerülnek”, írta.

HM: Erről is Szekeres tehet

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint lezárult az ügy intézményen belüli feltárása, de az ezzel párhuzamosan zajló rendőrségi vizsgálat viszont még nem fejeződött be. A tárca azt írta: bár az osztályán történtekért az azt vezető orvos mindenkor felelős, most a konkrét személy érintettségének megállapítása a volt tárcavezető mulasztása miatt nem volt lehetséges.

Szerintük az egykori honvédelmi miniszter nem tartotta be a vizsgálat elrendelésének határidejét. A HM kitért arra is, a kártérítési jogalapot a kórház elismeri, sajnálja viszont, hogy a kismama jogi képviselője egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult, perrel fenyegetőzve. Hangsúlyozták: ahogy a belső vizsgálatok sem befolyásolták a beteg és a kórház kártérítési egyezségre vonatkozó tárgyalásait, az intézmény részéről ezek a szándékok a beteg jogi képviselőjének a nyilatkozatától függetlenül továbbra is fennállnak.

Az ÁEK: rend mindenütt
Az ÁEK: rend mindenütt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.