Azt mondta, hogy nem esik jól ugyan az ilyesmi, de mégis valakinek el kell végeznie. A kormányfőnek ebben teljesen igaza van. Minden, a hatalommal való viszszaélés és korrupció föltárására indított vizsgálat helyes, így támogatható. Akkor is az, ha a közpénzek különféle trükkökkel való „kitalicskázása” nem föltétlenül csak az elmúlt két ciklus sajátossága volt, de hát istenem, ha valamiben, a jellemfejlődésben talán még érdemes hinni.

A vizsgálatokat szemmel láthatóan komolyan is veszik az erre hivatott szervek, amelyek, szintén nagyon helyesen, nem nagyon zavartatják magukat attól, hogy Budai Gyula pártkatona hetente csinál bohócot önmagából, és megpróbálná ezt az igazságszolgáltatással is, már ha az hagyná. Minden ismerős: vádiratot ismertetnek a Hunvald-ügyben, újabb cselekményekkel gyanúsítják meg Hagyó Miklóst, előzetesbe dugják a nemzeti vagyonkezelő egykori vezetőjét. Azt, hogy ezek a nyomozati cselekmények valahogy mindig a választások közeledtekor sűrűsödnek, tekintsük a körülmények véletlenszerű összjátékának.

Hiszen annyi minden múlik a véletleneken. Az, hogy ki, hol és mikor melyik íróasztal mögött ül éppen. Vagy hogy kinek milyen főnök adatott. Aláírat-e vele egy papírt vagy sem. Mondjuk egy reklámszerződésről. Vagy életszerűtlen gondolkodásra vall-e, ha valaki azt mérlegeli: miért is ne érne meg egy körülbelül 280 milliárd forintos, 2500 közvetlen és még ennyi közvetett új munkahellyel járó nagyberuházás annyit a magyar államnak, hogy esetleg egymilliárddal ráfizessen egy telekcserére, hamár a befektetőnek az a heppje, hogy a Velencei-tónál építsen új várost, és még csak adókedvezményeket sem kér? Bűncselekmény? Formálisan bizonyára az. De ez ugyanolyan megítélés alá esne, mint amit Hagyó Miklós terhére rónak? Persze,ha bebizonyosodik, hogy valaki zsebre tett pár milliót. De biztos, hogy valaki ezt tette? Hol kezdődik a bűn, és hol a kockázatkereső, netán téves gondolkodás? Ki és miért tartozik felelősséggel? És milyennel – túl azon, hogy a választók elé kell állnia?

Orbán Viktorék hadat üzentek az IMF-nek, Kósa Lajos és Szijjártó Péter államcsőddel riogatott, majd száz nap hezitálás után Matolcsy György mégiscsak bemondta, hogy tartják a jövő évi hiánycélt. Ez idő alatt iszonyatos károk értek egyébként is a lehetőségeik végén járó családokat. (A kormányváltáskor 268 forintot ért egy euró, mostanság úgy 290-et.) Újra: életszerűtlen gondolkodásra vallana feltételezni, hogy ilyen előzmények után majdan egy másik kormány, mondjuk e családok nevében akarná elszámoltatni az elődöket? Konkrétan fölmérve, kik és mennyiért adták ehhez a rossz és mérhető veszteséget okozó gazdaságpolitikához a kommunikációs, gazdasági, pénzügyi, informatikai tanácsokat? Ki és mit írt alá e rossz politika kiszolgálása érdekében? Ki adott utasítást?

A jövő a tét, mondta Orbán Viktor, és igaza van. Precedenst teremtenek ugyanis. Nagyon rossz, ha bármelyik állami alkalmazottnak azzal a tudattal kell várnia egy-egy kormányváltást, hogy nemcsak az állását, hanem a szabadságát is veszítheti.