Megküzdöttek a civilek a kopogtatócédulákért

A 2006-os önkormányzati választásokhoz képest az idén csupán nyolccal kevesebb – 90 helyett 82 – polgármesterjelöltre szavazhatnak a megyei jogú városokban élők, ám a polgármesteri címre aspiráló civil és független jelöltek vért izzadtak a kopogtatócédulák megszerzéséért.

Az elmúlt héten lezárult a polgármesterjelölt-állítási verseny, amelynek a vidéki nagyvárosokban az LMP lett a legnagyobb vesztese, mivel csupán Pécsen küldhetik harcba a saját emberüket a városvezetői székért, a többi 22 megyei jogú városban a pártnak nem sikerült összegyűjtenie a jelöltállításhoz szükséges cédulákat.

A Fidesz és az MSZP valamennyi nagyvárosban összecsap, bár Sopronban a szocialisták nem indítottak önálló jelöltet, a korábbiMSZP-s polgármester, Walter Dezső ugyanis ezúttal hivatalosan függetlenként méreti meg magát. Kecskeméten csak a két nagy párt jelöltjére lehet majd voksolni, hat megyei jogú városban – Békéscsabán, Győrben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Szolnokon és Zalaegerszegen – pedig a fideszes és a szocialista induló mellé csupán a Jobbik tudott polgármesterjelöltet állítani. Öszszesen 11 nagyvárosban kizárólag a pártok által indított polgármesterjelöltekre lehet majd voksolni, 12 megyei jogú városban civil szervezetek és független jelöltek is harcba szállhatnak a városvezetői posztért.

– Az ajánlószelvények gyűjtésekor a legnagyobb hátrányt az jelentette, hogy a pártokkal ellentétben nekünk nem volt adatbázisunk a szimpatizánsokról – mondjaFertő László, aki Székesfehérváron a Civil Mozgalom Egyesület színeiben indul a polgármesteri székért. Hozzátette: mivel az egyesület tagjai nem címjegyzék alapján dolgoztak, így valóban be kellett kopogtatniuk minden egyes fehérvári lakásba. Fertő szerint a civilek dolgát nagyon megnehezítette a lerövidített gyűjtési időszak, mivel jóval kevesebb aktivistájuk van, mint a pártoknak.

Fertő László székesfehérvári független polgármesterjelölt
Fertő László székesfehérvári független polgármesterjelölt

– Függetlenként indulok, egyetlen párt támogatását sem fogadtam el, az viszont tény, hogy a Jobbik és a Civil Mozgalom segítsége nélkül nem tudtam volna összegyűjteni a szükséges számú ajánlószelvényt – mondja Pochner László, aki Dunaújvárosban a Fidesz és az MSZP jelöltjével küzdhet meg a polgármesteri székért. Pochner, aki 2006-ban egy civil szervezet jelöltjeként már részt vett a polgármester-választáson, sikernek könyvelné el, ha hozni tudná a négy évvel ezelőtti eredményét, amikor több mint ötezer voksot kapott.

Kaposváron szintén egy független jelölt, Kováts Imre próbál meg harmadikként beleszólni Szita Károly (Fidesz) és Lamperth Mónika (MSZP) küzdelmébe.Kováts, a somogyimegyeszékhely cukorgyárának egykori elnök-igazgatója már azt is sikernek tartja, hogy függetlenként egyáltalán polgármesterjelöltté válhatott. Elmondása szerint ugyanis a nagy pártok mellett „rendkívüli erőfeszítéseket” igényelt a kopogtatócédulák összegyűjtése. Hozzátette: a Polgári Szabadság Platform nevű civil szervezet támogatása, az aktivistáinak segítsége nélkül aligha lett volna esélye a szükséges mintegy 1100 darab cédula megszerzésére.

Míg sok nagyvárosban a független polgármesterjelöltek jó része már a kopogtatócédulák gyűjtése során elvérzett, addig Nagykanizsán a Fidesz, az MSZP és a Jobbik mellett két civil szervezet, a Kanizsáért Közéleti Egyesület, valamint a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület is harcba küldheti képviselőjét a városvezetői posztért. Mindkét civil szervezetnél úgy nyilatkoztak, „meglepően simán, könynyedén” gyűjtötték össze a kopogtatócédulákat.

Ebben alighanem szerepe van annak, hogy a helyiek jó része kiábrándult a pártokból, mert az elmúlt években egymást érték a botrányok a kanizsai közgyűlésben. A mára kialakult helyzetet mindennél jobban jellemzi, hogy a jobboldali többségű közgyűlés kényszerszabadságra küldte a város vezetőjét, Marton Istvánt, akit 2006-ban még a Fidesz támogatásával választottak polgármesternek. Marton már szakított a Fidesszel, most a Kanizsáért Közéleti Egyesület polgármesterjelöltje. Németh Györgyi Éva, a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület polgármesterjelöltje kérdésünkre elmondta: a kopogtatócédulák gyors öszszegyűjtése azt jelzi, hogy az emberek megelégelték Nagykanizsán a pártok csatározásait.

Debrecenben a hagyományosan erős Civil Fórum Egyesület ezúttal nem kívánt polgármesterjelöltet állítani Kósa Lajos ellenében, viszont a Fidesz–KDNP és az MSZP mellett valamennyi egyéni körzetben elindulhatnak a képviselőjelöltjeik. Gondola Zsolt, a civil szervezet elnöke ugyanakkor kérdésünkre azt mondta, debreceni emberként szégyelli magát, hogy Kósa Lajos és más debreceni fideszes parlamenti képviselők megszavazták azt a törvényt, amely szerinte „adminisztratív eszközökkel szorítja ki a helyi döntéshozatal fórumaiból a civil szervezeteket és a kisebb pártokat”. Gondola úgy véli, a történtek miatt felelősség terheli Sólyom László korábbi államfőt is, aki egykori civilként aláírt egy olyan választási törvényt, amely súlyosan korlátozza a civil szervezetek és a kis pártok mozgásterét. Példaként megemlítette, hogy a cívisváros 24 egyéni körzetében a Debreceni Városvédő- és Szépítő Egyesület csupán kilenc, az LMP pedig mindössze egyetlen képviselőjelöltje számára tudta összegyűjteni a kellő számú kopogtatócédulát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.