Diákvizsgán a tanévkezdés

Van, ahol több, van, ahol kevesebb diákkal kezdődött meg szeptember 1-jén ismét a tanítás Budapesten, ám önkormányzati iskolát sehol sem kellett bezárni a nyáron. A kerületek többféle módon is segítik az iskolakezdést.

Évek óta csökken a gyermeklétszám, így az idei tanévet a tavalyinál ötezerrel kevesebb diák – összesen 773 706 – kezdte meg az ország általános iskoláiban. A fővárosban azonban nem minden kerületre jellemző ez a tendencia: van, ahol több, másutt kevesebb diák ült be az idén az első osztályok padjaiba. A XV. kerületben például folyamatosan csökken a létszám: tíz évvel ezelőtt még több mint hétezer, tavaly már csak alig több mint hatezer tanuló volt, az első osztályosok száma pedig a tavalyi 550-ről 512-re csökkent. Az iskolai férőhelyek kihasználtsága így csupán 77 százalékos, ám mégsem kellett a nyáron iskolákat bezárni vagy átszervezni. Ahogyan Újbudán sem, ahol a 18 önkormányzati fenntartású iskolában mintegy 200-zal kevesebb, összesen 8165 tanuló kezdte meg az új tanévet. Kispesten minimálisan, úgy 15 fővel csökkent a létszám. Erzsébetvárosban öt iskolában az 1–13. évfolyamokon mintegy 2250 diák kezdi meg a tanévet, ami azt jelenti, hogy a tanulók létszáma továbbra is csökken. Az első évfolyamon azonban –az önkormányzat szerint az iskolafelújítási programnak köszönhetően – ez a tendencia az elmúlt két évben megállt.

A XVIII. kerületben viszont 46-tal több elsős kezdte meg az új tanévet; összesen 6798 általános iskolás és 1490 középiskolás diákja van a kerületnek. Terézvárosban is hasonló a helyzet: az öt általános iskolába 1623 diák jár, és itt a tavalyi hét után az idén már nyolc első osztályt indítottak. Igaz, a diákok fele általában kerületen kívülről érkezik, a mostani elsősök 80 százaléka azonban helyi lakos, vagy szülője a kerületben dolgozik – közölte Balog Gábor, az oktatási bizottság elnöke. A XIII. kerületben szintén nőtt az elsősök létszáma: a 25 első osztályba 618-an iratkoztak be, ami 29-cel több diákot jelent.

Az iskolakezdés komoly tételt jelent a családok költségvetésében. Egy friss felmérés szerint minden tizedik család több mint 50 ezer forintot költ gyermekenként a tanévkezdésre. Van, akinek „csak” 5–15 ezer forint jut erre a célra, a nagy többség azonban – a szülők 40 százaléka 15 és 30 ezer forint közötti összeget fordít gyermeke iskolai indulására. A kiadásokhoz azonban önkormányzatok is igyekeznek hozzájárulni, és lehetőségeikhez mérten kiegészítik az állami támogatásokat.

Az ingyenes tankönyvellátás például csak a rászoruló –például a három- vagy többgyermekes családban élő, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, illetve a fogyatékos – diákoknak jár, ám számos fővárosi kerületben ennél többen kapnak tankönyvtámogatást. A XIII. kerületben például az összes első osztályos diák ingyen kapja tankönyveit, a felsőbb évfolyamok tanulói pedig kérelemre kaphatnak támogatást a kötetek megvásárlásához – mondta el Holopné Schramek Kornélia alpolgármester. A XI. kerületben az idén már nem csupán az elsősök és a másodikosok, hanem a harmadikosok is ingyen kapják tankönyveiket. Terézvárosban minden kerületi diák 2650 forintos tankönyvtámogatást kap. A XV. kerületben 5000 forintos önkormányzati támogatás jár az 1–9. osztályos diákoknak, az elsősök pedig ingyenes füzet- és tanszercsomagot kapnak.

Több kerület kiegészíti a központi étkeztetési támogatást is. A XVIII. kerületben az 50–100 százalékos étkeztetési kedvezményre nem jogosult diákok is maximum csak a költségek 60 százalékát fizetik, Terézvárosban pedig a napi 506 forintba kerülő háromszori étkezésért csupán 433 forintot kell fizetniük a szülőknek. Kispesten 13 millió forinttal támogatják a diákok étkeztetését, a XI. kerületben pedig az idén is ugyanannyit kell fizetni az ételért, mint tavaly. A XV. kerületben az önkormányzat ingyenessé tette a reggelit, hogy ne kelljen senkinek korgó gyomorral beülnie az iskolapadba.

Újbudán ezenfelül szociális rászorultság esetén nyolcezer forintos tanévkezdési támogatás is igényelhető, és Erzsébetvárosban is kaphatnak a szülők szociális alapon tanévkezdési támogatást. Terézváros havi 25 ezer forintos ösztöndíjjal támogat 20 általános és középiskolai diákot, a XV. kerületben az általános iskolások ötezer, a középiskolások nyolcezer forintos ösztöndíjat kaphatnak havonta, és minden diák ingyen teheti le az ECDL-vizsgát, illetve szerezhet jogosítványt. Terézváros szintén támogatja ezen képesítések megszerzését, a diákok pedig évi két színházi és cirkuszi előadást ingyenesen nézhetnek meg. Kispesten az önkormányzat visszatéríti a sikeres nyelvvizsga díját a középiskolásoknak.

A nyári szünetet kihasználva az önkormányzatok több oktatási épületet is felújítottak. Erzsébetvárosban teljesen megújult a Kertész utcai iskola, Újbudán 13 iskolát és 11 óvodát újítottak fel. A XIII. kerületben kisebb állagmegóvási, és korszerűsítési munkákat végeztek; felújították a Vizafogó Tagiskola balett- és tornatermét, a Számítástechnikai Általános Iskola gondnoki lakását, az Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolában nyílászárócserére, a Tomori Pál Tagiskolában kazánház-korszerűsítésre került sor. Az Eötvös József Általános Iskolába bútorokat és felvonót vásároltak. Terézvárosban felújították a Szinyei Merse Pál Gimnázium teljes utcai homlokzatát, átépítették a Bajza utcai iskola tanuszodáját, és minden iskolában elvégezték a tisztasági festést. A XVIII. kerületben 237 millió forintot költöttek az intézmények karbantartására, felújítására és energiaracionalizálására, a XV. kerületben 125 millió forint értékben újult meg 14 intézmény. Kispesten 30 intézményben tisztasági festést, számos iskolában és bölcsődében pedig kisebb-nagyobb felújítási munkákat végeztek – többek között tornatermi vizesblokkot és folyosót, fűtőtestet, lapos tetőt újítottak föl –, összesen 230 millió forint értékben.

Lollipop ladyk segítik az újbudai diákok közlekedését
Lollipop ladyk segítik az újbudai diákok közlekedését
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.