A cikkből kiderül, az ötletet az a „szovjet orvos-pedagógus csoport” adta, amelyik erre vonatkozóan vizsgálódott. Megjegyzendő, hogy akkoriban egyetlen tévéprogramunk volt, s hétköznap az adás 17.58-kor kezdődött...

A Tükör 1968-as nyári száma

A cikkíró a pedagógust, a pszichológust, a testnevelőt, a szemorvost (!) faggatja, s arra jut, hogy a tévé árt(hat) ugyan a szemnek, de az egész napos játék után „egyenest” üdítő lehet a gyerek számára a „korának, fejlettségének megfelelő” műsor nézése (augusztus 17., 18.25: FTC–Újpesti Dózsa bajnoki meccs a Népstadionból; 20.40: A négy páncélos és a kutya, lengyel filmsorozat). A gyerek „a kavargó élmények hatása alatt nyugtalanul alszik – mondja a pszichológus –, zavarosak lesznek az álmai, idegesen ébred.” A testnevelő a kucorgás hátrányairól beszél, a szemorvos jó tanácsa így szól: „Hasznos lehet, ha a képernyő fényességén, tónusán vagy élességén időnként valamicskét változtatunk, ezzel új módon hatunk a retinára, és elkerülhetjük a káros túlerőltetést.”

Az újságíró az elborzasztó képeket ajánlja, amelyen a kor szegény hétéves kisfi úja látható, amint „elragadja” a tévé. A gyermek arcán a levertség, a félelem, az unalom keveredik. „Megfigyeljük-e mi a magunk gyermekét – olvasható a zárórészben –, hogyan hat rá a műsor érzelmileg? Talán ha ezt megtennénk, jobban megfontolnánk, hogy mikor, s meddig engedjük a képernyő előtt ülni.