'Legyenek együtt a gyerekek'

Az előző kormány az ÁSZ jelentése szerint jóval kevesebb pénzt adott az egyházi iskoláknak annál, ami a törvény alapján járt volna.

A Fidesz–KDNP nem pusztán az elmaradt járandóságot fizeti ki, az új kormány tervei szerint a költségvetés az egyházi iskolákban tanító pedagógusok bérköltségét is magára vállalja.

„Nem gondolom, hogy különleges kedvezményekről lenne szó”, mondta lapunknak a püspöki kar ülése után Erdő Péter bíboros, akit újabb öt évre a testület elnökévé választottak. Egyelőre nem tudni, hogyan változik az oktatás finanszírozásának rendszere. A bíboros közlése szerint az egyház a jövőben is azt kéri, amit eddig (és amit a vatikáni szerződés rögzít), hogy iskolái egyenlő támogatásban részesüljenek.

Erdő Péter
Erdő Péter

Csakhogy az önkormányzati iskolák úgynevezett kiegészítő támogatását a település a saját keretéből fizeti, az egyházi iskolák esetében ezt is az állam. Előfordult, hogy az elszegényedett települések csak úgy tudták megmenteni iskolájukat, ha egyházivá alakították. Erdő Péter nem tart attól, hogy ez a jelenség tömegessé válik, és nem is szeretné, ha a hívek arányától lényegesen eltérő hányadot tennének ki a katolikus iskolák. Ennek a gazdasági kockázatok miatt sem lenne értelme.

A bíboros kitért a romák helyzetére is. Rákérdeztünk a fideszes Balog Zoltán egyik kijelentésére: az államtitkár egy konferencián úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Erdő szerint ez nehéz kérdés, hisz korábban költségvetési támogatásban részesültek olyan oktatási formák, amelyeket másfelől mint diszkriminatív, szegregációs gyakorlatot bíráltak. „Legyenek együtt a gyerekek”, állt ki az integráció mellett a bíboros, azzal a megjegyzéssel: ahol nyelvi vagy kulturális okokból a külön oktatás szükséges, akkor ott azt kell támogatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.