– Aki ilyen kiürült költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc – mondta Hoffmann Rózsa közvetlenül az önök sajtótájékoztatója után. Ostobának érzi magát? Bohócnak?

– Nem. A szakszervezetek feladata a munkavállalók követeléseinek megfogalmazása és tolmácsolása. Hoffman Rózsa egész nyáron arról beszélt, hogy emelni kell a pedagógusok bérét, mert megalázóan kevés pénzért dolgoznak. Most, amikor bejelentettük keresetnövekedési igényünket – amellyel kapcsolatban ő maga is többször mondta, hogy jogosak a kívánságok –, nem a követelésünket minősítette. Azt nevezte ostobának és bohócnak, aki a mintegy ötvenezer pedagógust képviselő testület véleményét tolmácsolta.

– Beszélt azóta Hoffmann Rózsával? A bérkérdésekről vagy az oktatási változtatásokról egyeztettek már?

– Az államtitkár asszonnyal június végén találkoztak először a szakszervezeti vezetők, és eddig egyben utoljára is. Ez egy bemutatkozó találkozás volt, szakmai kérdésekről nem esett szó. A nyáron beterjesztett törvénymódosítások mind egyéni képviselői indítványok voltak. Ebben az esetben nem kötelező a szakszervezetekkel való egyeztetés. Így nem is voltak ilyenek.

– Hoffmann Rózsa szerint a választók fölhatalmazták őket ezekre a változtatásokra.

– A választók a kormányzásra adták a fölhatalmazást, de ez nem ad fölmentést az egyeztetés kötelezettsége alól. A KDNP és a Fidesz közoktatással kapcsolatos választási programja nem mindenben egyezett, a kormányprogramban pedig nincs közoktatási fejezet. A bemutatkozó találkozón meg is kérdeztem: mi a kormány közoktatás-politikai koncepciója? Hoffmann Rózsa azt mondta: a KDNP honlapján olvasható választási program.

– Az eddigi változtatásokkal egyetértenek?

– A családi pótlékkal kapcsolatos módosítás – amely szerint a támogatás a diák ötvenórányi igazolatlan iskolai hiányzása esetén megvonható és természetbeni juttatásként folyósítható – látszólag kötelezi a szülőt gyermeke iskolába járatására. Az alapvető problémát azonban nem oldja meg. Az iskolakerülés mögött nem feltétlenül a tanuló vagy a szülő nemtörődömsége vagy deviáns magatartása húzódik. Sajnos előfordul, hogy a gyereknek nincs ruhája, cipője, vagy a kisebb testvérére kell vigyáznia. Az iskola légköre is lehet olyan a többi diák vagy olykor a pedagógusok miatt, hogy a gyerek nem szeret bejárni. Az iskolakerülést nem elsődlegesen büntetni kellene – azzal nem lehet azokat a szociális problémákat megoldani, amelyek többségében kiváltó okként megjelennek.

Galló Istvánné

–A pedagógusbántalmazás büntetésének szigorítását azért nyilván üdvözölték.

– Eddig is lehetett börtönnel sújtani a szülőt, ha pedagógusra támadt. Mi azt tartanánk a legfontosabbnak, hogy nagyon rövid időn belül szülessen bírósági döntés az ilyen ügyekben. Elképesztő, hogy ha ma megvernek egy tanárt, két-három évet is kell várni, hogy az elkövetőt elítéljék.

– Ilyen esetek milyen gyakran fordulnak elő?

– Erről nincsenek pontos adataink. A fizikai bántalmazás talán nem olyan gyakori, de a verbális igen. Naponta szembesülnek a pedagógusok azzal, hogy a diákok minősíthetetlen hangnemben beszélnek velük.

– Felmérések szerint a verbális agresszió a tanárok részéről ugyanúgy jellemző; a diákok is kapnak hideget-meleget.

– Nem fogom elvtelenül védeni a kollégákat, az agresszióra nincs mentség, de azért vegyük fi gyelembe, milyen munkakörülmények között dolgoznak ma a pedagógusok, átlagosan heti ötven órát. A gyerekek mások, mint húsz-harminc évvel ezelőtt: sokkal nagyobb toleranciát, másfajta módszereket igényelnek, nemritkán a családi nevelést is a pedagógusnak kell pótolnia. A család és az iskola értékrendjében nemegyszer nagy különbségek mutatkoznak. Mindeközben a pedagógusokat mindennapi anyagi gondok nyomasztják. Ha valakinek kifizetetlen számlái vannak, ha mellékállást kényszerül vállalni, akkor nem várható el tőle a százszázalékos teljesítmény.

– Az évenkénti tízszázalékos, infl ációt meghaladó béremelés, amelyet kérnek, orvosolná ezeket a problémákat?

– Ma a magyar pedagógusátlagkereset bruttó 160 ezer forint, ami nettó 100 ezer forintot jelent. Az EU-ban a tanári átlagkereset kétezer euró, azaz úgy 560 ezer forint. Azt szeretnénk, ha a kormányzati ciklus végére a magyar pedagógusok átlagkeresete megközelítené az EU-s átlag 60 százalékát, azaz elérné a 330 ezer forintos szintet. Az évenkénti, inflációt meghaladó tízszázalékos béremeléssel és a pótlékok növelésével ez elérhető. Ezen a kívánságon sokan felhorkannak, holott állandóan azt halljuk, milyen nagy szükség van a közoktatás színvonalának emelésére. Ha fontos a közoktatás, akkor egy huszárvágással azt kell mondani: bármilyen sanyarú is a gazdasági helyzet, erre kell költeni, mert ez hosszú távon megtérül. Nagy reformokat nem lehet végrehajtani filléres anyagi gondokkal küszködő pedagógusokkal.

– Mindeközben nem engednék a pedagóguselbocsátásokat. Pedig a nagy volumenű béremelésnek akkor volna igazán értelme, ha a kontraszelektált pedagógusgárda is kicserélődne.

– A pedagóguspályán sincs több alkalmatlan munkavállaló, mint más szakmákban. Higgyük el: ha ma valaki, látva a megélhetési lehetőségeket, pedagógusnak megy, azért teszi, mert tanítani szeretne.

– Vagy azért, mert csak a tanár szakra volt elég a pontszáma.

–Ez készségpálya: egyáltalán nem biztos, hogy az lesz a jó pedagógus, aki kitűnőre érettségizik. A mai magyar közoktatás a számtalan probléma ellenére még mindig jó eredményeket ér el; ha itt „selejtes” emberek dolgoznának, akkor ez nem így volna. A gyermeklétszám csökkenése miatt „fölöslegessé váló” kollégákat pedig vétek kiengedni a rendszerből. Át kell őket képezni. Nagy szükség volna például fejlesztőpedagógusokra. Nem kellene álvitákat folytatni arról, hogy az évismétlés milyen traumát okoz egy gyerek életében, ha minden osztályban, ahol erre szükség van, lenne fejlesztőpedagógus is, aki segít fölzárkóztatni a lemaradottakat. Ekkor ugyanis nem kellene buktatni.

– Két nyári törvénymódosítás miatt az AB-hez fordultak.

– Az egyik a 98 százalékos különadóról szóló törvény, amely a pedagóguskollégákat is sújtja, és amely egy 18 éve garantált végkielégítést minősít jó erkölcsbe ütközőnek. A másik, hogy megszüntették azt a moratóriumot, amelynek értelmében a közoktatási intézmények fenntartói jogát eddig csak úgy lehetett átadni az egyházaknak, ha az önkormányzat további öt évig még állta a költségeket. Ez a fék arra volt hivatott, hogy csupán anyagi megfontolásból ne akarjon megszabadulni intézményétől az önkormányzat. Ha ugyanis az átadás egy olyan településen történik, ahol csak egy óvoda, egy iskola van, akkor sérül a diákoknak az alkotmányban szavatolt, világnézetileg semleges oktatáshoz való joga. Most megvan a lehetősége annak, hogy anyagi okok miatt egyre több önkormányzat adja át iskoláit az egyháznak, amelyet azután teljes egészében az állam finanszíroz, hiszen az egyházi intézmények az önkormányzatok által hozzátett kiegészítést is megkapják az államtól.

– A Hoffmann Rózsa által gyakran emlegetett központi bérfinanszírozás nem enyhítene az önkormányzatok gondjain? Az iskolák fenntartási költségeinek 90 százalékát kitevő tanári béreket az állam fizetné...

– Egy központi bérfinanszírozás nagy valószínűséggel központi létszámgazdálkodást is jelentene. Azaz a központban határoznák meg, hogy egy adott iskolában hány embert kell foglalkoztatni. Márpedig nem biztos, hogy a Szalay utcából figyelemmel tudják kísérni a helyi sajátosságokat és igényeket. Félő, hogy apadó tanulólétszám esetén azonnal csökkentenék a tanári státusokat is, így ez akár pedagóguselbocsátáshoz is vezethet. De nem volna szükség központi bérfinanszírozásra, ha az egy csoportra szánt 2 millió 350 ezer forintos állami támogatást fölemelnék 3 millió 350 ezer forintra, és ezt az összeget kizárólag a pedagógusok és a segítő alkalmazottak bérére használhatná föl az önkormányzat. Pluszforrások nélkül a központi bérfi nanszírozás sem fogja tudni megoldani a problémákat.