Új segélyezettek: az árvíz szegényei
Nem véletlen, hogy a napokban épp Edelényben tartottak kurzust helybéli és környékbeli családsegítő intézetek, ifjúsági és idősotthonok, civil szervezetek vezetőinek arról, milyen módszerekkel támogassák az „árvízi elszegényedetteket”. Arról, hogy miként nyújthatnak segítő kezet ebben az érzékeny helyzetben azoknak, akik neveltetésük, társadalmi kapcsolataik s eddigi szokásaik miatt ma még szégyellnek segítséget kérni. Majoros Márta szociálpszichológussal beszélgethettek a kurzus résztvevői. Az ő személye azért is volt fontos, mert közvetlenül az árvíz után, majd később, az adományok osztásakor is több hétig tartózkodott a városban, lelki támaszt és gyakorlati tanácsokat adva az otthonukat, vagyonukat vesztett embereknek. Így közelről látta azt is, hol a legnagyobb a baj, s mi a legcélravezetőbb módszer egy-egy probléma megoldásához.
– Kétféle időszámítás létezik most Edelényben és az összes többi településen is, ahol végigsöpört a májusi, júniusi áradás. Van az árvíz előtti, és van az utána következő időszak. Az elsőben valamiképp még működött a mindennapi életritmus, a másodikban viszont minden addigi rend felborult, s azóta ismeretlen kihívásokkal kell szembesülniük az itt élőknek – mondja a szociálpszichológus. Szavai szerint a sajtóban eddig leginkább azokról lehetett olvasni, akiknek volt, illetve nem volt biztosításuk, s akik pénzintézettől felvett hitelekből építették a házukat, ami most tönkrement.
Ám van az a réteg, amelynek tagjai afféle félig legális kölcsönökből vagy már eleve egy hitelt kiváltó másik hitelből építették vagy újították fel a házukat: rájuk nem vonatkozik a kormánynak a bankszövetséggel kötött megállapodása, miszerint a biztosítóktól kapott pénzből nem kell a korábban felvett hiteleket törleszteniük, azt házuk újjáépítésére fordíthatják a családok.
Márpedig az elszegényedett vidékeken – mint amilyennek Edelény vagy épp Szikszó számít – a legtöbben „kanyarokkal” szereznek pénzt az otthonteremtéshez, kevés azoknak a száma, akik bemennek a bankba, s mivel állandó és rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, hitelt is könnyebben kapnak. A borsodi térségben ritka a jó adós, legtöbben minimálbérből, alkalmi munkából vagy segélyekből élnek, nekik a privát kölcsönök, különféle konstrukciókkal működő kisebb pénzintézetek jelenthettek csak kiutat, márpedig ezek most ugyanúgy sorban állnak a jussukért, mint az árvíz előtt tették.
Majoros Márta szerint félő, hogy ezek a gondok újabbakat szülnek: akinek kevés a pénze, az a saját két kezével áll neki a házát újjáépíteni, márpedig azt még az alkalmi munkaadók sem tűrik sokáig, hogy alkalmazottjuk, nemritkán feketén foglalkoztatott munkásuk, hetekre kiessen a mindennapi munkából.
Az edelényi kurzus résztvevői közül a beszélgetések során többen beismerték: hiába, hogy humánpolitikai szakemberként mélyen együtt kellene érezniük a bajbajutottakkal, sokszor a saját előítéleteik akadályozzák meg a hatékony munkát. – Eddig magamban rendszerint azt gondoltam a segélyt kérőkről, hogy jórészt maguk tehetnek a helyzetükről – mondta az egyik résztvevő, egy katolikus pap. Szavai szerint a helyzetelemzések, az egyes sorsok több oldalról – nemritkán a kiszolgáltatott ember szemszögéből –való elemzése árnyaltabbá tette az ő gondolkodásmódját is. A Boldva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesületének egyik tagja pedig azt szűrte le tanulságképpen: számos lehetőség nyílik a segítségnyújtásra, olyanok is, amelyek gyakran „kiütik” az emberek szemét, de mégsem veszik észre.
Az edelényi tanfolyamot egyébként a Családi kasszasikerek program pénzügyi öngondoskodási továbbképzésének alapjaira fűzték fel: ennek gerincét közösen fejlesztette ki több intézmény, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem, a United Way Magyarország, a Máltai Szeretetszolgálat, a Provident Pénzügyi Zrt., valamint számos családsegítő szakember és szociális munkás.
– A civil szervezetektől, más városoktól, térségektől és magánszemélyektől érkezett támogatás sokat segített az itt élő embereknek, hogy az árvíz után újrakezdjék életüket – mondta Molnár Oszkár, Edelény polgármestere a tanfolyam záróünnepségén. Majd hozzátette: – A lelki és anyagi megrázkódtatás után azonban hosszú távon is talpon maradni nagyon nehéz, ezért is fontos, hogy ehhez segítséget kapjanak az itt élők.
