Gyurcsány és Szilvásy is hívta Szabadfit

Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettes kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc kormányfővel az MTV székházának 2006-os ostroma idején, arra azonban nem tudott válaszolni, miért csak másfél órával az események elfajulása után rendelt el riadót a rendőri vezetés.

Szeptember 18-án este, miután „megindultak a drámai események” Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitányhelyettes kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel. (Bene László országos rendőrfőkapitány akkor éppen Dél-Amerikában tartózkodott az Interpol kongresszusán. Másnap hivatalos útját megszakítva hazaindult.) A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Szabadfi úgy emlékezett, Gyurcsány utasításokat ugyan nem adott, de első beszélgetésük alkalmával azt az elvárását fogalmazta meg, hogy a rendőrség minden törvényes eszközzel védje meg az MTV székházát. Másodszor akkor beszéltek, amikor Szabadfi jelentette a miniszterelnöknek, hogy a tüntetők egy részének sikerült behatolnia az épületbe.

Aznap este Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter is felhívta Szabadfit, aki úgy emlékszik a beszélgetés inkább csak tájékozódó jellegű volt, Szilvásy arról érdeklődött, „mi zajlik a téren”. Kérdésre válaszolva az országos rendőrfőkapitány-helyettes úgy fogalmazott, egyáltalán nem furcsállotta, hogy egy olyan miniszter is felhívta, aki nem a felettese.

Szabadfi elmondta: a Gyurcsánnyal folytatott első telefonbeszélgetés után megpróbálta felhívni Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti minisztert, de nem érte el. (Korábban Petrétei azt mondta az albizottság előtt, hogy az ostrom alatt otthon volt, és papucsban nézte az ostrom tévéközvetítését. Ez lényegében egybevág Szabadfi nyilatkozatával.)

Szabadfi megismételte, amit a rendőri vezetés már közvetlenül az események után is hangoztatott: nem volt tudomásuk arról, hogy bárki is erőszakra készülne. Ami Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után történt a Szabadság téren, olyan traumát jelentett számára, mondta később, amit máig nem hevert ki.

Elmondta, hogy a székházostrom másnapján Gergényi Péter budapesti főkapitánnyal, és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjével, Petrétei és Szilvásy miniszterek jelenlétében tájékoztatták Gyurcsány Ferencet a történtekről. Szabadfi arra sem emlékezett, hogy ekkor kapott-e bármilyen utasítást a kormányfőtől.

Révész Máriusz (Fidesz) a testület ülésén azt kérdezte: „Pusztán dilettantizmus vagy valami ennél sokkal súlyosabb probléma eredményezte, hogy késlekedtek a rendőri vezetők a székházostrom alatt a fontos döntések meghozatalával (másfél órás késéssel rendeltek el például riadót) és hogy nem siettek a bajba jutott társaik segítségére. Révész emlékeztetett rá, hogy egy ország nézte döbbenten, amint egy lángoló vízágyús kocsiból feldühödött tüntetők rendőröket rángatnak ki, mert jó ideig nem lehetett eldönteni, hogy mentik vagy meglincselik őket. Révész hangsúlyozta: sokak meggyőződése, hogy a Szabadság téren 2006 szeptemberében provokáció történt, és ennek során „rendőröket dobtak oda áldozatként”.

A főkapitány-helyettes nem tudott magyarázatot adni a késve meghozott döntésekre, de úgy fogalmazott, minimum erkölcsi felelősség terheli a történtekért az országos rendőrfőkapitányt, illetve helyettesét. Leszögezte, ha a felelősségét megállapítják, akkor azt vállalni fogja.

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) emlékeztette Szabadfit Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány 2006. október 2-i nyilatkozatára,miszerint ő (mármint Gergényi) az események alatt mindvégig Szabadfi mellett állt, és a füle hallatára adta ki az utasításait. Szabadfi ezt cáfolta, fizikai képtelenségnek nevezte, hogy Gergényi folyamatosan mellette állt volna, bár azt elismerte, hogy a budapesti főkapitány „sok intézkedéséről tudott”. Elmondta, hogy Gergényi a lovas alegység bevetését kérte, amit ő az illetékes egységparancsnokkal folytatott egyeztetés után megtagadott.

Révész Máriusznak az elkövetkező napok „embervadászatáról” szóló kérdésére Szabadfi kijelentette: nem tudott a viszszaélésekről és nem adott ki olyan központi utasítást, amely azokat lehetővé tette volna, vagy azokra ösztönözhetett volna bárkit is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.