A Fidesz az MSZP-t szeretné ellenzéknek - Az LMP a demokrácia bukásától tart

Egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy az LMP főpolgármester-jelöltje nem lesz képes megszerezni az induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt. Kampányfőnöke még bízik a csodában, de hozzáteszi: ha elbuknak, az nem a párt, hanem a demokrácia bukása.

Másodpercnyi pontosságú visszaszámláló mutatja a Lehet Más a Politika (LMP) honlapján az ajánlószelvények gyűjtésére még rendelkezésre álló időt. Azonban az idő ezúttal nem nekik dolgozik: egyelőre úgy tűnik, az ökopártiak minden másodperccel messzebb kerülnek attól, hogy saját főpolgármester-jelöltet indíthassanak. A parlamenti kétharmad által elfogadott új törvényi szabályozás értelmében ugyanis az önkormányzati választásokat megelőzően a jelölteknek most több ajánlószelvényt kell kevesebb idő alatt összegyűjteniük, mint a korábbi helyhatósági választások előtt. A főpolgármester-jelölteknek eddig negyvenöt napjuk volt, hogy megszerezzék a budapesti lakosok fél százalékának ajánlását, most szűk két hét alatt kell legalább négyszer annyit. Ha a korábbi szabályozás lenne érvényben, az MSZP és a Fidesz mellett már a Jobbiknak, az LMP-nek és Schmuck Andornak is meglenne a szükséges számú ajánlása.

Az ökopártiak érezték, hogy baj van: nemrég éjjel-nappali kitelepüléseket és ajánlószelvény-gyűjtéseket hirdettek két fővárosi téren és öt vidéki városban. A csodára azonban még várni kell. Mint arról már beszámoltunk, az LMP elsősorban hat budapesti kerületben teljesített jól: Óbudán, Zuglóban, Rákosszentmihályon, Budafokon, Csepelen és Soroksáron. Forrásaink szerint Terézváros, Angyalföld és Ferencváros „gyengélkedik”, és a budai kerületekből sincs elegendő kopogtatócédulájuk. Ami az LMP vidéki eredményeit illeti: Borsodban közel járnak a megfelelő mennyiségű cédulához, Hajdú-Bihar megyében „félúton” vannak, és Baranyában is megvan a szükséges adag kétharmada. Információink szerint az LMP központjának összesítése alapján egyelőre Csongrád megye, illetve Szeged marad el a várttól. Jávor Benedek főpolgármesterjelölt is távol van még a céltól, kedd délután 16-17 ezer cédulája lehetett, ami alig több, mint a szükséges fele. Az induláshoz ugyanis legalább 28 ezer szelvény kell, nem beszélve a biztonsági tartalékról, amely azért kell, nehogy túl sok legyen a hibásan kitöltött közöttük. (A kopogtatócédulák összegyűjtésére péntekig van lehetőség. –A szerk.) A gyenge szereplés azért is furcsa, mert az LMP a fővárosban az országos átlag felett teljesített a tavaszi parlamenti választáson: akkor c saknem tizenhárom százalékot ért el.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese és kampányfőnöke a Népszabadság kérdésére elismerte: amikor az Országgyűlésben a fideszes kétharmad átvitte az új választási jogszabályt, akkor valóban felvetette, hogy az LMP-nek bojkottálnia kellene a teljes önkormányzati voksolást, így tiltakozva az új előírás abszurditása és a kis pártokat ellehetetlenítő tartalma miatt.

– Nem baj, hogy végül nem fogadták el az ötletemet, és az indulás mellett döntött a párt. Továbbra is hiszünk a csodában, mert az utóbbi napokban megduplázódott a beérkező cédulák száma. Nehezen elképzelhető, hogy tartani tudjuk ezt a tempót, de bármi megeshet – fogalmazott Karácsony Gergely. Majd hozzátette: azt kívánták volna bemutatni a fővárosi kampányban, hogy Budapest állapotáért elsősorban a baloldali vezetés a felelős, de a vállalhatatlan döntések többségét a Fidesz is támogatta vagy csak tartózkodott. – Jól láthatóan ez a két párt olajozottan működik együtt a fővárosban. Amikor a Fidesz megalkotta ezt a választási törvényt, azt tette egyértelművé, hogy az MSZP-t szeretné saját ellenzékének. Ez erről szól – fogalmazott Karácsony.

A politikus elmondta, hogy az LMP számára nemcsak a szűkített időkorlát és a megnövelt mennyiség jelent nehezen teljesíthető feladatot, de –a párt által mindig támogatott – Sólyom László volt államfő döntése is kellemetlen helyzetbe hozta őket, amikor a lehető legkorábbi időpontra írta ki a választást. Ezzel ugyanis a kopogtatócédulák gyűjtésének ideje épp a szabadságolások végére esik, és – így Karácsony – alig találnak otthon valakit a kopogtató aktivistáik.

– Itt most nem mi bukunk el, ha elbukunk, hanem a demokrácia. Az országgyűlési kampányban harminchat nap alatt gyűjtöttünk annyi cédulát, mint most két hét alatt fogunk. Vagyis a teljesítőképességünk növekedett, de láthatóan ennyit tudunk. Nem fogom bukásnak tartani, ha végül nem tudunk elindulni – szögezte le a politikus.

Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke korábban több helyen is úgy nyilatkozott: ha az LMP végül mégis össze tudja gyűjteni a kellő számú ajánlást, azt nyilván csak csalással tudja majd megtenni.

– Senkitől és egyetlen párttól sem várunk és fogadunk el kitöltetlen ajánlószelvényeket. Sem a Fidesztől, sem a hírekben korábban felvetett Kétfarkú Kutya Párttól. Szanyi Tibornak pedig a saját maga által szerkesztett etikai kódexet ajánlom a figyelmébe, amelynek egyik fontos tétele épp az volt, hogy nem vádoljuk egymást bűncselekmények elkövetésével – reagált Karácsony Gergely Szanyi szavaira.

Az ökopártiak érezték, hogy baj van: nemrég éjjel-nappali kitelepüléseket és ajánlószelvény-gyűjtéseket hirdettek két fővárosi téren és öt vidéki városban. A csodára azonban még várni kell
Az ökopártiak érezték, hogy baj van: nemrég éjjel-nappali kitelepüléseket és ajánlószelvény-gyűjtéseket hirdettek két fővárosi téren és öt vidéki városban. A csodára azonban még várni kell
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.