Felsőzsolca újjáépül. És Edelény?

Harminc nap alatt épült meg Felsőzsolcán négy, egyenként kétlakásos önkormányzati bérház, ahová az árvíz miatt az otthonukat vesztett rászoruló családok költözhetnek. Edelénybe ugyanakkor tegnapig még nem érkezett meg az újjáépítés elkezdéséhez szükséges állami támogatás.

Nyolc rászoruló család költözhetett abba a négy, alacsony fenntartási költségű kétlakásos épületbe, amelyet a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum támogatásából a Market Zrt. épített Felsőzsolcán: az önkormányzati bérlakásokat olyan szegény sorsú családok kapták, akiknek a júniusi árvíz óta nincs fedél a fejük felett. A tegnap átadott, Bem József utcában kialakított házak építését az tette lehetővé, hogy a magyarországi fuvarozók egyharmadát képviselő szállítók vállalták: 2010 második fél évében Magyarországon tankolják járműveiket azokban az esetekben is, amikor költséghatékonysági okokból inkább a határon túl tennék ezt. Összesen húszmillió liter gázolaj magyarországi tankolásáról van szó, amelynek adórésze – nagyjából kétmilliárd forint – kerülhet be pluszként az árvízi alapba. A kormány cserébe vállalta, hogy bevezeti a kereskedelmi gázolaj kategóriát Magyarországon, ami literenként nyolc forint jövedékiadóvisszatérítést jelent 2011. január 1-jétől a fuvarozócégeknek.

Az árvíz utáni újjáépítési folyamatnak ez az első jó híre: a legtöbb érintett család ugyanis még el sem kezdhette új otthonának megteremtését. Az idei májusi és júniusi árvízben az ország hat megyéjében harminchét településen háromszáztizenhét olyan lakóházat regisztráltak a kárfelmérők, amely megsemmisült vagy életveszélyessé vált. Ez a szám azonban még mindig nem végleges, hiszen a vályogházak egy részéről csak a kiszáradásuk után derült ki, hogy lakhatatlanokká váltak.

Edelényben első körben 24 olyan házat számolt össze, ahol elengedhetetlen a teljes újjáépítés, ezek közül azonban a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakértője nyolc házat „lehúzott” arra hivatkozva, hogy az érintett ingatlanok még rendbe hozhatók. Később újabb tizennégy ház került fel a kárlistára. Felsőzsolcán hivatalosan 180 tönkrement házat öszszesítettek, a legújabb adatok szerint azonban már a kétszázat is meghaladja a lakhatatlan otthonok száma.

A tönkrement házakat a kormány rendelete szerint idén október 31-ig kell újjáépíteni úgy, hogy a lakástulajdonosok erre az időpontra már el is számoljanak a felvett állami támogatással: az ügyintézést hátráltatta, hogy a kormány és az érintett önkormányzatok közel másfél hónapos egyeztetés után tisztázták a lakhatási támogatás kiutalásának minden részletét.

Felsőzsolca a száznyolcvan ház újjáépítésére vagy új ingatlan vásárlására járó 900 millió forintot már a múlt héten megkapta, Szikszó számlájára viszont csak tegnap érkezett meg az a húszmillió forint, amelyből négy család lakhatási gondját meg kellene oldani. Füzesséri József, a város szocialista polgármestere tegnap tudósítónknak azt mondta: a határidő rövidsége miatt három család az ingatlanvásárlás mellett döntött, egy pedig építkezik. Edelényben – mint azt Molnár Oszkár polgármestertől megtudtuk – hétfőn még nem volt az önkormányzat számláján a 16 lakóház újjáépítésére elkülönített 160 millió forintos állami támogatás első részlete, ennek híján azonban a polgármester szavai szerint nem tudják elkezdeni az építkezést.

Matuscsák János és felesége új otthona előtt
Matuscsák János és felesége új otthona előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.