Nagy Anna: megcsörrent a mobilom

„Nagy Anna vagyok, a Magyar Köztársaság kormányának a szóvivője.” 2010. május 31-én hangzott el ez a mondat, másodszor. A hivatalos bejelentés ugyanis pár perccel előtte megtörtént, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter mutatta be a kormányszóvivőt. „Emlékszem a pillanatra... Nem csak otthon a tükörnek, élesben is ki kell mondanom ezt. Mérföldkő volt az életemben” – Nagy Anna nem szereti azt a szót, hogy karrier, bár úgy érzi, az, hogy kormányszóvivő lett, szakmai élete csúcsa.

Minden kislány álmodozik arról, mi szeretne lenni... „Operetténekes-nő szerettem volna lenni, aztán stewardess. Vagy: Afrikában menhelyet szerettem volna alapítani elárvult állatoknak”. De már nem nagyon szokott tervezgetni, szerinte az élet sokkal kreatívabb. – Egy kivétel volt, a brit nagykövetség sajtófőnöki posztjára pályáztam. Mert ha valami beúszik a képbe, és elég izgalmas, arra természetesen rá kell mozdulni – teszi hozzá.

S hogyan „úszott a képbe” a kormányszóvivőség? – Egyszer csak megcsörrent a mobilom –emlékszik vissza. Még a napra is: csütörtök volt, egy ismeretlen szám, egy ismeretlen férfi. Elmentek ebédelni. S egyszer csak az ismeretlen – Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár – feltette a kérdést: kormányszóvivőt keresünk. Elvállalja?

– Azt hittem, hogy leesem a székről – ez volt Nagy Anna első reakciója. Salátát rendelt. De nem ment le. – Amikor a pincér jött, és megkérdezte, hogy elviszem-e, arra gondoltam, hogy ha valakinek felajánlanak egy kormányszóvivői állást, illik-e becsomagoltatni a salátát? Zoltán mondta, hogy persze, csomagolják csak be. Azóta sem mertem neki megmondani, hogy nem tudtam megenni, mert kellett pár nap, hogy feldolgozzam a felkérést. – Nagy Anna nem tudja pontosan, ki irányította rá a figyelmet. A Kossuth téri legenda szerint a volt Hír TV-s Rákay Philipnek jutott eszébe a neve. „Erős castingmezőny volt.” Végül Navracsics Tibor mondta ki a végső szót Nagy Anna mellett.

Azon azért elgondolkozott, miért rá esett a választás. „Vélhetően nem akartak pártpolitikust”. Valóban: Nagy Anna úgynevezett adminisztratív szóvivő lett, a pártpolitikus Szijjártó Péter mellett. S noha imponáló a szakmai iniciáléja – angol–francia szakos bölcsész, szakdiplomácia posztgraduális képzés Budapesten,médiaképzés az amerikai Maryland Egyetemen –, valószínűleg nem a keresztény-konzervatív családmodell illusztrálása volt kiválasztásával a cél. A már említett első sajtótájékoztatón ugyanis a második közlése az volt, hogy egyedülálló, s így neveli kilencéves kisfiát. Nagy Anna hozta létre az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt is. A klub egyik konferenciáján, 2007 őszén a brit nagykövet is felszólalt, de előadott a baloldali szociológus, Ferge Zsuzsa is. Ennek ellenére Nagy Annát senki nem kötötte a baloldalhoz. A vele ismeretségbe kerülő újságírók úgy emlékeznek: Nagy Anna „liberális nyitottsággal tartotta a kapcsolatot a sajtó képviselőivel a brit nagykövetségen”. De senki nem tette be a liberális skatulyába sem. „Úgy öltözött, mint egy bölcsész. Old schoolos volt, rossz magyar fordítással ódivatú. És határozott brit akcentussal beszélte az angolt” – festette le az akkori sajtófőnököt egyik ismerőse.

Akik mellette döntöttek, azt sem tudták, hogy Fidesz-szavazó-e egyáltalán. Nagy Anna a NOL-totónak is azt mondta, „ez nagyon nagy titok”. (Nyilván az sem zavarta őket, hogy a kormányszóvivőségre a Malév-laptól érkezik, amelynek tulajdonosi köre, a Geomédia Zrt., a baloldalhoz kötődik.)

„A nőknek speciális a világlátásuk, az életérzésük. S ez különösen fontos egy olyan kormány mellett, ahol csupa sötét öltönyös férfi van. Izgalmas...” (Ha talán annyira nem is, mint az adneralinszintet igencsak megnövelő siklóernyőzés, amire mióta kormányszóvivő lett, nyilván nem nagyon jutott ideje.)

Lovasberényben – amikor a második Orbán-kormány az első számú akciótervről döntött, miután Brüsszelben kimondatott a 3,8 százalékos hiánycél – Nagy Anna nem volt ott. A krízishelyzetben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője állt a kamerák előtt. „Akkor árvíz volt, megosztottuk a feladatot” – emlékszik vissza. Egész idő alatt a katasztrófavédelmi operatív törzs központjában kísérte figyelemmel az eseményeket.Vagy éppenNavracsics Tiborhoz hasonlóan az árvíz sújtotta térségben esernyő alatt nyilatkozott.

Nagy Anna egyébként már volt a nagypolitika közelében, az első Orbán-kormány idején a gazdasági minisztériumban Chikán Attila miniszter mellett sajtófőnök lett. Hogy került oda? „Megcsörrent a telefonom”. Kaderják Péter kabinetfőnök volt a vonal másik végén. „Jó hogy elértük. Sajtófőnököt keresünk. Elvállalja?” – hangzott a kérdés. Elvállalta.

Orbán Viktorral most tavaszszal találkozott először mint leendő kormányszóvivő. „Nagyon kedves volt, oldottan beszélgettünk. Sok sikert kívánt.”

– Ez az a munkakör, amire a legnehezebb szmsz-t írni. Mert személyfüggő. Nem a feladat szabja át az embert, hanem az ember a feladatot – írja le Nagy Anna a szerepkört. Kameraláza soha nem volt, szeret nyilatkozni. „De nem volt olyan, hogy kicsit kipróbáljuk, milyen a húsz centi. Rögtön két és fél méteres volt a víz. Mély víz... A kormányülésen senki nem mondja ki, de mégis érződik, egy ország sorsáról születnek döntések.” Számára misszió, hogy a kormánydöntéseket érthető, szép magyar nyelven tolmácsolja.

Milyen az ideális szóvivő? „Nagyon szerettem Borókai Gábort, mindig mosolygósan állt ki. És nem azért, mert tanították neki. Juhász Judit pedig méltósággal, eleganciával csinálta.” Nagy Annát a balliberális oldalon is úgy aposztrofálják: a kormány szebbik arca.

Török Zsolt és Kormos Kata lehetnek az MSZP régi-új arcai

Új szóvivőkkel, friss kommunikációs stratégiával és megjelenéssel vág neki a kampány hátralévő részének az MSZP.

Lapunk úgy tudja, a párt új arcainak „castingja” már befejeződött, sőt, a kiválasztottak már átestek a meg felelő tréningeken is. A párt szóvivője eddig Nyakó István volt, de állítólag ő maga is jelezte már elnökségi üléseken, hogy kész átadni a stafétabotot. Információink szerint az egyik új szóvivő egy a politikai kommunikációban még nem ismert arc: Kormos Kata lesz. Ő korábban az ATV Játszma című telefonos játékában tűnt fel, s dolgozott az egyik kereskedelmi rádiónál is. A másik szóvivő állítólag egy régi-új arc, a korábbi országgyűlési képviselő, Török Zsolt lehet. Ő legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy „megzavarta” Budai Gyula miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatóját azzal, hogy kérdéseket tett fel a kormánypárti képviselőnek. Török „akcióját” – amely felte hetően már része annak az új stratégiának, amelyet a párt követni kíván – a kormányfő személyes szóvivője, Szijjártó Péter zavart viselkedésű randalírozásnak minősítette. (Sz. L. T.)

Kormányszóvivőt kerestek. Elvállalta
Kormányszóvivőt kerestek. Elvállalta
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.