Jóvátételi ígéret az egyházi iskoláknak
Azt a fajta igazságtalanságot, amelyet az elmúlt években az egyházi intézmények elszenvedtek, és amelynek során milliárdokkal rövidítették meg őket, az új kormány orvosolja, „az elvont források fokozatos törlesztése rendben lesz” – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a múlt héten egy konferencián, ahol jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek. A kereszténydemokrata politikus bejelentése nem váratlan fordulat, hiszen az egyházi iskolák támogatása körül a korábbi évek költségvetéseinek megszabása idején rendre komoly konfl iktusok alakultak ki. A Horn-kormány idején, 1997-ben kötött vatikáni egyezmény nagyvonalú, alanyi jogon járó támogatásokat garantált a katolikusnak, és – mivel a teljes állami finanszírozást ehhez igazították – végső soron más egyházaknak is.
Az egyházi iskolák esetében ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az alapnormatíván felül az a kiegészítő támogatás is jár nekik, amelyet az önkormányzati intézmények esetében a fenntartóknak, azaz az önkormányzatoknak kell kipótolniuk. Úgy látszott, ezzel véget érnek az addig évről évre ismétlődő költségvetési viták, de nem így történt: az MSZP–SZDSZ-koalíció újbóli hatalomra kerülése, 2002 után a kormány és az egyházak megint egymásnak feszültek. Miközben a kormány folyamatosan azt bizonygatta, hogy az egyházi oktatási intézmények hozzájutnak a törvényben szavatolt járandóságukhoz, a nagy keresztény felekezetek utcai demonstrációkkal tiltakoztak a szerintük megcsapolt pénzek miatt.
Az Állami Számvevőszék az egyházaknak adott igazat: jelentésében megállapította, hogy az egyházi iskolák 2005–2006-ban csaknem 2,7 milliárd forinttal kaptak kevesebbet annál, mint amenynyi a törvények szerint járna. Magyar Bálint akkori oktatási miniszter ezt vitatta, megjegyezve: a viták és a számítási különbségek abból fakadnak, hogy nincs egyetértés arról, milyen típusú támogatásokat köteles az állam az egyházi iskoláknak fizetni. És hogy ez azóta sem vált egyértelművé, azt jól mutatja, hogy a katolikus püspöki kar gazdasági bizottsága az idén februárban kifogásolta: a kormány öt hónap leforgása alatt ötféle számítást készített az egyházi iskolák kiegészítő támogatásáról, de egyik „sem felel meg a jogszabályoknak, illetve az ÁSZ korábbi útmutatásának”. Így pedig szerintük súlyos diszkrimináció éri az egyházi iskolákba járó gyermekeket.
Hoffmann Rózsa most arról is beszélt: terveik szerint az állam magára vállalná a pedagógusok és az őket segítő alkalmazottak bérének fi nanszírozását az állami, az egyházi és az alapítványi iskolákban egyaránt. – Az önkormányzatoknak így oktatási intézményeik működési költségeinek – a jelenlegi 50 százalék helyett – legfeljebb a 10-15 százalékát kellene finanszírozniuk. Az egyházi iskoláknál azonban ezt az összeget is átvállalná az állam. Ezt a vatikáni szerződés garantálja az egyházaknak, amelyeknek az önkormányzatoktól eltérően nincs saját bevételük – tette hozzá. Érdeklődésünkre elmondta: az alapítványi iskolák esetében egyéni elbírálás alapján járna az államtól a kiegészítő rész. – Azon intézményeknek, amelyek tandíjat szednek, „nem feltétlen segít majd többet az állam”, ám amelyek olyan hiánypótló feladatokat látnak el, amelyeket az önkormányzati intézmények nem képesek, ott „szent kötelességünk” ezt támogatni – fogalmazott Hoffmann Rózsa. Arra a kérdésre, hogy mikor vezetnék be az új rendszert, nem kaptunk választ.
Jelenleg az önkormányzati iskolák a diákok létszáma alapján kapják az állami támogatást, amely azonban csak a kiadások egy részét fedezi. Így az önkormányzatok – anyagi lehetőségeiktől függően – további 20-50 százalékkal kiegészítik a kapott összeget. Ennek alapján jelentős különbségek alakulnak ki az egyes iskolák között, hiszen nem minden önkormányzat képes ugyanannyit hozzátenni saját iskolája működtetéséhez (a vita tárgyát éppen ez képezi, hiszen így nem egyértelmű: mekkora is az a bizonyos kiegészítő rész). Ezen az egyenlőtlen helyzeten változtatna tervei szerint a tárca azzal, hogy teljes egészében kifizetné az iskolák fenntartásában a legnagyobb részt kitevő pedagógusbéreket.
Halász Gábor oktatáskutató szerint a központi bérfinanszírozás nem oldaná meg a közoktatás problémáit. Ha közvetlenül az állam kötne munkaszerződést az egyes pedagógusokkal, mint például Franciaországban van, akkor a mintegy 150 ezer pedagógus foglalkoztatásának menedzseléséhez óriási apparátusra volna szükség. – A központból ráadásul nem lehet ésszerű munkaerő-gazdálkodást megvalósítani: csak helyben tudják azt, hogy éppen milyen munkaerőre van szükség. Nagyobb gond, hogy a központi bérfinanszírozás helyben is elvégezhető operatív feladatokra kötné le a központi irányítás energiáit, amelyeket inkább a rendszer stratégiai irányítására kell fordítani –mondta az oktatáskutató.
Hoffmann Rózsa korábban lapunknak adott interjújában azt mondta: a gyereklétszám, a csoportlétszám és a feladat alapján kell meghatározni, hány pedagógusra van szükség egy adott iskolában, a munkáltatói jogok azonban továbbra is maradnak az iskolaigazgatók kezében.
Halász Gábor szerint ez esetben viszont csupán egy becsült bértömeget lehet kikalkulálni. Hangsúlyozta: azt a központból – ha nem kötnek közvetlenül a pedagógusokkal munkaszerződéseket – nem lehet tudni, hogy egy adott kisvárosi iskolában foglalkoztatott tanárnő – bértábla szerinti, tehát az életkora és a pályán eltöltött idő alapján kiszámolt – fizetése mekkora. –Egy átlagolt számítás ezeket a „helyi jellegeket” nem tudja figyelembe venni. Mint ahogyan az adott régió vagy település munkaerő-piaci viszonyait sem – például azt, hogy idős vagy pályakezdő pedagógusokból van-e több –, márpedig ez a bérek szempontjából nem mindegy. Így viszont a jelenlegi rendszerhez hasonlóan egyes iskolákban vagy iskolafenntartóknál forráshiány, másutt többlet alakulna ki – mondja Halász, aki szerint a fentiek miatt érdemesebb volna az iskolafenntartó önkormányzatok számának csökkentésére, és nagyobb méretű, hatékony munkaerő-gazdálkodásra képes helyi hatóságok kialakítására fordítani a reformenergiákat.
Kevesebb tanulnivaló lesz?
Csökkenteni kell a tananyagot, hogy jusson idő a kompetenciafejlesztésre is – jelentette ki Hoffmann Rózsa. Arról beszélt: „a nemzeti alaptantervben ismét lesz tartalom”: annyi, amennyi lehetővé teszi, hogy az ismeretszerzés és a kompetenciák fejlesztése párhuzamosan megvalósítható legyen. – Ez azonban csak úgy oldható meg, ha a tartalmat csökkentik, a kompetenciafejlesztéshez ugyanis időre, gyakorlásra van szükség. Ezért szakítani kell néhány olyan ismeretanyag oktatásával, amelyet évtizedek óta megszoktak az iskolák. Kitért arra is, hogy differenciálni szeretnék az iskolák profilját: a humán-, illetve a reálprofilt például erősíteni kívánják. Hangsúlyozta: a tagozatok működése különösen a természettudományos oktatás színvonalának erősítése miatt fontos, mert itt vészhelyzet van.
