Mindez laza, bohém időkben nem volna hír, jót nevetnénk az egészen. Ám most komoly, sorsfordító időket élünk, ennek jegyében a lap munkatársa a kormányszóvivői irodához fordult, miként lehetséges, hogy Szent István urunk napjának estéjén, amikor már azt hittük, hogy végleg eltakarodtak a kommunisták és minden ízében együttműködik a nemzet, ötágú vörös csillagok röpködnek az égen, úgy is mint tiltott jelkép.

Mire a kormányszóvivői irodától azt a választ kapták, hogy tévedésről van szó, „képzelődik, aki vörös csillagot látott a tűzijátékon”, olyannyira, hogy „az államtitkárság munkatársai sem észleltek vörös csillagot az égen”, ellenben piros szíveket, azokat igen. Ezt bizonyos Farkas úr, tűzijáték-felelős is megerősítette, végül is tehát a kormány álláspontja szerint a képeken egyértelműen azonosítható vörös csillagok „valójában kisebb-nagyobb mértékben egybefonódó szívek”.

Tudományhoz sajnos nem értünk, így el nem tudjuk képzelni, hogy fellőtt szívek miként alakulnak át randa nagy, veres csillagokká a pesti éjszakában, mintha legalábbis újabb Lenin születését hirdetnék az égen vonulva, mert efféle csodák ily helyzetekben szoktak előfordulni a légtérben. Nem arról van tehát szó, amiről a kommentelők írnak az interneten, hogy lám, Annácska nagyon hamar belejött a szóvivőségbe, az államtitkárság pedig a tények tiszteletébe, hanem ami ezen túl van. Hogy ez a képzeletre való hivatkozás nemcsak, hogy új elem a kommunistázás, hazaárulózás helyett, s mellesleg szép is, már-már esztétikája van, hanem filozófiai tartalma is a mindennapokra.

Hogy itt van ez az új világ, az új beszéddel, amiben a csillag az szív, illetve a szív csillag, s hogy ebben az új Magyarországban néhány megszállott süket ember demokráciát játszva okoskodik, holott amit lát, az csak merő képzelgés. Mert amit lát, az valójában nincsen, ami viszont nincsen, az nagyon is van; megjegyzem, ebben az égvilágon semmi új nincsen, jó pár millió ember ezen szocializálódott, nyilván ezzel is ellesz pár évtizedre, legfeljebb kissé furcsálni fogja, hogy ebben se tudtak semmi újat kitalálni.

Baj akkor van, ha az államtitkárság kezd el képzelődni. Itt van mindjárt Ángyán államtitkár, aki korábban a kormánypárt nevében megállapodott Vécsey kormánypárti képviselővel, tehát párttársával, hogy az nem indul a gödöllői választásokon Gémesi polgármester ellenében, ám kiderült, hogy mégis indul. Ángyán államtitkár most hazug szószegőnek nevezi a párttársát, Vécsey képviselőt, de már a jövő héten rá fog jönni, hogy csak képzelődött, s Vécsey képviselővel valójában úgy állapodott meg, hogy igenis indul a választásokon.

Van abban valami tűzijátékszerű, ahogyan az új beszéd nevében a saját képviselőikkel, közösségeikkel dobálóznak, ahogyan feloszlatják, visszaléptetik vagy éppen kinevezik, előléptetik őket, s az illető igen szerencsésnek mondhatja magát, ha egyáltalán tud róla. Mert Winkler János, például, úgy lett a Malév elnöke, hogy nem is tudott a megválasztásáról, maga is meglepődött, nézett nagyot, s gondolta nagy naivan, hogy azért legalább felhívhatták volna.

Ám mindez, hogy nem szóltak neki, az új beszéd szerint csak képzelgés. Két napot nem adok, és Winkler János igenis tudott a vele kapcsolatos tervekről, sőt ő maga aspirált az elnökségre. Sajnos, még mindig elég sokan vannak, akik nem értik, hogy a nagy, veres, ötágú szív alatt mindenkinek megvan az előre kijelölt helye, az ahhoz tartozó mondatai, s ettől eltérni nem igen célszerű.

Ami nem feltétlenül baj, mert hiszen miért volna az.

Sőt, mentálisan kifejezetten jót tesz a nagyközönségnek, ha látja, hogy azok ott, fent se többek, mint talmi petárdák az égen, kis ideig tartják magukat, aztán elpukkannak.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa