Monoki vádemelés

Vádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség Szepessy Zsolt, Monok polgármestere és társa ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett és más bűncselekmények miatt. A vádemelést benyújtották a Miskolci Városi Bírósághoz.

Ujjné Grajz Erzsébet városi vezetőhelyettes ügyész elmondta: a nyomozás eredményeként megállapították, hogy Monok önkormányzata négy évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanácstól pályázatokon –egyebek között a 2006. tavaszi esőzések hatására keletkezett pincebeszakadások helyreállítására, valamint útfelújításra – nyert el vissza nem térítendő támogatásokat. A rekonstrukciós munkálatokra elnyert csaknem 3,5 millió forint támogatás elszámolása során a polgármester valótlan tartalmú számlát nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz, ezen túlmenően vagyonkezelési kötelezettségét megszegve döntött további négymillió forint kifi zetéséről. A rekonstrukciós munkálatokkal kapcsolatosan az is kiderült, hogy azt nem a számlát kiállító cég végezte el, illetve a munkákat nem a területfejlesztési tanácshoz benyújtott pályázatban leírt műszaki tartalommal végezték el. Ujjné Grajz Erzsébet hozzátette: e cselekmények a vád szerint jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megállapítására alkalmasak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.