Ilyenformán az elnök, akarva vagy akaratlanul egyenlőségjelet tesz egy népcsoport és a franciaországi bűnözés romló mutatói közé. Ami, mellesleg szólva, általában tetszik a közönségnek, hiszen a Kelet-Euró pából érkezett romák a maguk város széli „bádogvárosaival” valóban kellemetlen epizodisták a francia drámában.

Mert dráma az van, csak épp nem cigányok játsszák. Az ország államháztartása pillanatnyilag 8 százalékos deficittel küzd, kemény spórolásra kell tehát berendezkedni. Ami könnyebb volna, ha a populizmus felé hajló elnök nem maga tette volna szitokszóvá a takarékoskodást (a megszorításokat). Most szembenézhet azzal, hogy a szakszervezetek falanxba tömörülnek a nyugdíjkorhatár tervezett 62 évre emelésével, a közszolgák bérének egyéves befagyasztásával és az adókönnyítések törlésével szemben. Más irányba tereli tehát a közbeszédet. Úgy tesz, mintha a 65 milliós ország legnagyobb baja az a 15-20 ezer román vagy bolgár cigány volna, aki egy jobb élet reményében érkezett, általában nem is tudván, hogy ha nincs letelepedési és munkavállalási engedélye, akkor három hónapnál többet vízum nélkül nem maradhat. (Romániának és Bulgáriának, az EU legfrissebb tagországainak állampolgárai 2014-ig nem vállalhatnak szabadon munkát se Francia-, se Olaszországban.) Egyszóval: illegális bevándorlónak számít. Akinek, amiképp Sarkozy rendőrsége teszi, ha lebuldózerezik alkalmi lakóhelyét, nincs hová mennie, következésképp önként vállalja a deportálást, mert az legalább valami pénzzel jár.

Túl azon, hogy a fél kontinens átlát a már most választási kampányt folytató Sarkozyn, és szinte minden európai ország mértékadó lapjai erősen kritizálják a cigánydeportálásokat, meg nem értem, mire akar jutni a francia elnök. Egy uniós – legyen az román vagy bolgár cigány – polgár újbóli, többszöri beutazását nem tudja, nincs joga megakadályozni. Az unióban szabad a mozgás, ez kőbe vésett szabály. Ergo, mindazok a romák, akik most „ajándékpénzzel” (akár ezer euróval) elhagyják Franciaországot, pár nap vagy hét múltán, esetleg akkor, ha elköltötték a francia államtól kapott „deportálási támogatást”, kacagva visszatérhetnek.

Hogyne érteném, hogy a válság miatt bajban levő franciák és olaszok nem annyira a bűnözőktől, mint inkább a szociális juttató rendszereik számára terhet jelentő idegenektől kívánnának megszabadulni. Azt is értem, miért orrolnak egy csomó, nagyszámú roma kisebbségnek otthont adó új uniós országra, melyeknek tagadhatatlanul van egy különleges exportcikke: egy odahaza teljes reménytelenségbe süllyedt populáció. Amelytől legszívesebben megszabadulnának, menjenek isten hírével, ahová akarnak.

Illetve, ahová engedik. Az olasz belügyminiszter fogalmazott a legszikárabban: hozzánk csak olyanok jöjjenek, akik képesek eltartani magukat, van rendes lakásuk és társadalombiztosításuk. Párizs és Róma új mércét akar. De még inkább bűnbakot keresni a mai válságban azok között, akik a legsebezhetőbbek, a legvédtelenebbek.