Átadták a központi játszóteret Kispesten

Átadták Kispest központi játszóterét, melyet háromnegyed év alatt két ütemben, mintegy kétszázmillió forintért épített meg a XIX. kerület.

A XIX. kerületi Nagysándor József utcában augusztus elején adták át Kispest központi játszóterét, amely a most befejeződött második ütemmel vált teljessé. A zöldtér-együttes az összes korosztály számára kellemes, egészséges kikapcsolódásra ad lehetőséget. A második ütemben elkészült a fitneszés futópálya, nyolc kültéri erősítőberendezéssel és sporteszközzel. A pályán információs pont tájékoztat arról, hogy melyik eszközt mire lehet használni. A meglévő területre díszfákat telepítettek, 14 fémvázas padot helyeztek ki az utak mentén, és felújították a földben levő öntözőhálózatot is. A park körül összesen mintegy 860 cserjét ültettek el. Kutyát sétáltatni a sövényen kívül lehet, a területre kutyapiszokgyűjtő edényeket is kihelyeztek.

Augusztustól a teljes központi játszóteret birtokukba vehették a kispestiek
Augusztustól a teljes központi játszóteret birtokukba vehették a kispestiek

Az idei munkák mintegy 110 millió forintba kerültek, míg az első ütemé százmillióba; a modern, XXI. századi parklétesítményt a XIX. kerület saját forrásból valósította meg. Az első ütem hivatalos átadása egyébként március végén volt, jóllehet már tavaly év végén birtokba vehették a helyiek. Mint arról annak idején beszámoltunk, a gyerekek kalandjátszótere és sportpályája a Nagysándor utca és a Petőfi utca közötti részen található. A központi játszótér lényegében két egymás mellett lévő, egybefüggő köztér.

A helyi térfigyelőprogram keretében a központi játszótérre helyezték ki Kispest 25. kameráját. Az önkormányzat folytatja a műfüves focipályaépítési projektjét is, a központi játszótéren található a második pályája. Az első az Eötvös iskolában épült, emellett lesznek pályák a Vass és a Bolyai iskolákban, valamint a Kós Károly téren. A kerületi játszótérfelújítási program része a nagy kispesti közterek rekonstrukcióját célzó, Zászlóshajó nevű projektnek.

A központi játszótér átépítése tavaly októberben kezdődött: összesen több mint 1200 négyzetméternyi területet érintett. A domb tövében 525 négyzetméteres műfüves focipálya épült, a pályát négy méter magas – a kapuknál kétméteres hálóval kiegészített –hangtompító kerítésrendszer veszi körül. A 716 négyzetméteres kalandjátszótér egészen 12 éves korig nyújt kikapcsolódást: az ütéscsillapító burkolaton 18 vandálbiztos játék várja a gyerekeket. Ezek színei a játékokhoz igazodva stilizált tavat (kék), szigetet (barna) és szárazföldet (zöld) mintáznak.

A kicsik terén csúszda, bölcsőüléses lengőhinta, rugós játékok, homokozó, mászóháló, a nagyok részén csúszdás-mászókás várfal, süllyedő hajó, rugós kalózhajó, kilátótorony, indián totemoszlop és sátor, vasútállomás, mozdony vagonnal, körforgó, rugós játékok, lombosfa-mászóka van. Ezeken kívül padokat és hulladékgyűjtőket is kihelyeztek a bekerített parkba.

A második ütemben a 12 év felettiek játszótere épült meg, a felnőtteknek pedig torna- és fitneszpálya készült. A csak pihenni vágyóknak sétányt és virágágyásokat alakítottak ki. A szánkódomb sportpálya felőli oldalán, a domb lejtőjének takarásában ingyenesen használható nyilvános mosdót is építettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.