Rátóti Zoltán az új kaposvári színiigazgató

Rátóti Zoltán színművész irányítja szeptember elsejétől 2014 végéig a kaposvári Csiky Gergely Színházat – erről döntött keddi rendkívüli testületi ülésén a teátrumot fenntartó kaposvári önkormányzat.

A posztra az előző direktor, SchwajdaGyörgy áprilisi halálát követően írták ki a pályázatot, amelyre öten jelentkeztek. A pályamunkákat elbíráló szakmai testület tagjai egyhangúlag Rátóti Zoltán kinevezését támogatták, a többi pályázó közül pedig Keszég László rendezőt javasolták a teátrum főrendezőjének. A további három jelentkező – Bordás János, Lukáts Andor és Téri Sándor – elképzelései nem győzték meg a szakmai grémiumot.

A pályázók közül az újdonsült színidirektor volt az egyetlen, aki részletesen ismertette az elképzeléseit a Schwajda által előkészített – a tervek szerint 2011 nyarán kezdődő és hétmilliárd forintba kerülő – színházrekonstrukció lebonyolításával kapcsolatban. E szerint Rátóti kormányzati támogatást remél, ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy a beruházás terveit hozzá kell majd igazítani a ténylegesen megszerezhető forrásokhoz.

Rátóti egyébként hamarosan bejelentkezhet az országos színházi találkozó megrendezésének jogáért: tervei szerint ugyanis 2013-tól Pécs helyett Kaposvár adhatna otthont a hagyományos éves seregszemlének, amely egyúttal nevet is váltana: POSZT helyett KOSZT (Kaposvári Országos Színházi Találkozó) lenne a hivatalos megnevezése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.