Orbán–Tarlós-konzultáció szeptember elején

Tarlós István szeptember elején tárgyal Orbán Viktorral a főváros jövőjét érintő, általa jegyzett csomagról.„Nekem, de tudomásom szerint a miniszterelnök úrnak is fontos a 4-es metró befejezése”, nyilatkozta lapunknak a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje.

Az előzetes tervek szerint Tarlós István szeptember elején ül tárgyalóasztalhoz Orbán Viktorral. A Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje szeretné megszerezni a miniszterelnök támogatását ahhoz a törvénymódosító-csomaghoz, amelyet György Istvánnal közösen jegyez. Ez a főváros jövőjét és működtetését érinti.

– Ha sikerül a miniszterelnök úr támogatását megszerezni, ősszel a parlament elé terjesztjük a javaslatot. S ha megválasztanak főpolgármesternek, és a T. Ház előtt lesz a módosítócsomag, én le is mondok a parlamenti mandátumomról – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, aki kérdésünkre megerősítette: azért készítik együtt Kőbánya volt polgármesterével az említett javaslatokat, mert ha győz a főpolgármester-választáson, György István lesz az „első számú” helyettese, akinek a városüzemeltetés lesz a feladata. (Az egészségügyért Pesti Imre, a közlekedésért Wintermantel Zsolt, a pénzügyekért a KDNP-s Bagdy Gábor, a városképért Ughy Attila, az oktatásért pedig Csomós Miklós felel, de hogy közülük ki lesz főpolgármester-helyettes, azt a politikus nem árulta el.)

„Orbán Viktorral eddig is jó tárgyalópartnerek voltunk”
„Orbán Viktorral eddig is jó tárgyalópartnerek voltunk”

Arra, hogy az Orbán Viktorral tervezett találkozón milyen kérdések szerepelnek napirenden, illetve hogy a csomag milyen nagyságrendben érinti a 2011-es költségvetést, Tarlós István nem adott konkrét választ. Mint mondta, azért nehéz erre válaszolni, mert „nem tudjuk pontosan, milyen állapotban van a kassza, milyen az a hagyaték, amit az SZDSZ–MSZP budapesti vezetés hagy maga után”. – Nyilvánvalóan fontos tétel a 4-es metró befejezése. Ez nekem mindenképpen célom, és tudomásom szerint Orbán Viktorminiszterelnök úrral egyezik a véleményünk. A találkozón a 4-es metró befejezésének kérdése nyilvánvalóan napirendre kerül – mondta Tarlós István.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett rá, azért is fontos a megbeszélésük Orbán Viktorral, mert a metró közös finanszírozással épül, és az előző kormány komoly vállalásokat tett ezen a téren. Így a döntés is elsősorban a kormány kompetenciája. – Sem Budapest, sem a kormány nem tehet képtelen vállalásokat, és a fővárosnak működőképesnek kell maradnia – közölte. Tarlós István megfogalmazása szerint „homályos az Alstom-ügy is, rá adásul csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben csak a közel századik pont lesz a napirend szerint”. Így jelenleg nem kalkulálható pontosan, mennyi az a forrás, ami összesen hiányzik metróügyben. És az sem látszik világosan, milyen esetleges perek, kártérítések elé nézhet a következő fővárosi vezetés ezen a téren.

Ismert, hogy a fékrendszer és a vezérlő szoftverek hiányosságaira hivatkozva a Nemzeti Közlekedési Hatóság elutasította a 4-es és a 2-es metró vonalára szánt Alstom gyártmányú metrókocsik típusengedélyét. A Fidesz szerint bankgarancia lehívásával még ősszel új pályázatot kell kiírni metrókocsi-beszerzésre. Ha 2015-ig nem lesznek új járművek, elveszhet a beruházás uniós támogatása. Az azonban lényegi kérdés, hogy hogyan szűnik meg a szerződés a BKV és az Alstom között. Az Alstom-kocsik teljes beszerzési költsége 65 milliárd forint, és a főváros már kifizetett egy 30 milliárdos előleget.

Tarlós István mindenesetre komoly eredményeket vár a miniszterelnökkel tervezett megbeszéléstől. „Orbán Viktorral eddig is jó tárgyalópartnerek voltunk, mindig komolyan vette a felvetéseimet, a kéréseimet”, fogalmazott Tarlós István, aki munkatársunknak megerősítette: azért is fontos a fővárosi csomag, amelyről a miniszterelnökkel tárgyalni fognak, mert az tudomása szerint bekerülhet a kormány „kettes számú” akciótervébe, illetve a 2011-es költségvetést is érinti.

Június végén százmilliárdra becsülte a 4-es metró befejezésével kapcsolatos költségeket Demszky Gábor főpolgármester gazdasági helyettese. Ikvai-Szabó Imre akkor közölte: „a fővárosi ellenzék vezetője részéről elhangzott nyilatkozatok teljesen alaptalanok”. A földalatti első (Kelenföldi és Keleti pályaudvar közötti) szakaszára 172 milliárd forint állami és 33 milliárd fővárosi forrást terveznek. A főváros előkészítette a 4-es metró második (Keleti és Bosnyák tér közötti) szakaszának megépítését is, ami 96 milliárd forint állami támogatást és 69 milliárd forint fővárosi forrást igényelne. A metró második szakasza „egy gyors állami döntéssel”, az unió kohéziós alapjából származó támogatásátcsoportosítással finanszírozható volna. „A fúrópajzsok most vannak a Keletinél, célszerű volna mielőbb, lehetőleg őszig dönteni a folytatásról”. Ikvai-Szabó Imre igazat adott Tarlósnak abban: a metrót most már többe kerülne leállítani, mint megépíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.