A kutatók nyomon követték, hogyan alakult a cigányok és nem cigányok viszonya, milyen folyamatok vezettek például a helyi általános iskola „elcigányosodásához”. A témáról az egyesület kiadásában megjelenő anBlokk közéleti tudományos magazin Cigányozás című tematikus száma közöl tanulmányokat. A nemrégiben rendezett Bánkitó Fesztiválon a kutatók személyesen is beszámoltak tapasztalataikról.

Csak keveseknek sikerült beköltözni a „magyarok” közé

Gömbalján a cigányok túlnyomó többsége elkülönült telepeken élt a legutóbbi időkig, csak keveseknek sikerült beköltözni a „magyarok” közé. Vegyes házasságokra elvétve sincs példa, romák és nem romák kapcsolatát nem erősítik rokoni kötődések.

Horváth Kata és Kovai Cecília megállapítása szerint a faluban korábban hierarchikus, patrónus-kliens viszony jellemezte a „társadalmi érintkezést”. A szereposztás, ami a cigányoknak jutott a falu életében, minden esetben alárendelt státuszszal párosult. Az iskolában a roma gyerekek az utolsó padokban ültek, szüleik legfeljebb kukások vagy takarítónők lehettek a közeli városban.

Bár a falu mindennapjait átszövő különbségtétel a származáson alapult, ilyesmire való utalás nyilvánosan sohasem hangzott el. A „cigány” kimondása tabunak számított. Megjegyzendő: mindkét fél részéről. Az „elfojtás konszenzusára” épülő rend megfelelt a többségi társadalom tagjainak, a romák így nem jelentettek veszélyt megszerzett pozícióikra. A cigány családok alkalmazkodó stratégiát alakítottak ki, amely – az elvárásokhoz igazodva – a cigányság vállalását a nyilvános szférából a privát térbe száműzte.

Minél inkább bekerült a köztudatba, hogy a cigányok önálló identitással, saját szervezetekkel, kulturális autonómiával és kisebbségi önkormányzatokkal rendelkező etnikai csoportot alkotnak, a nem cigányok annál inkább fenyegetve látták a hagyományos, számukra nagyon is kedvező status quót. Ezekre a félelmekre játszott rá, és ért el sikereket a szélsőjobb.

A faluban végbement változásokat Oblath Márton az iskola példájával illusztrálja. Gömbalján viszonylag színvonalas általános iskola működött, képzett pedagógusokkal. Az első komolyabb konfliktus jó néhány évvel ezelőtt tört ki, mikor is pár nem cigány szülő a bizonyítványban lévő matekjegy miatt összekülönbözött a tanárral. Az érintett családok végül úgy határoztak, hogy az egyik szomszédos település iskolájába viszik át gyerekeiket. Később ezt a bizonyos másik iskolát komoly anyagi ráfordítással felújították, ennek hatására újabb nem cigány szülők döntöttek az iskolaváltás mellett.

A gyereklétszám megtartása érdekében Gömbalján egyre több roma diák került át a kisegítőből a „normálisba”, ami felerősítette a nem cigányok elvándorlását. Eredetileg – teszi hozzá Oblath Márton – szóba sem kerültek a romák, ma már a szemükbe mondják, hogy miattuk kell más iskolát keresni. Nem egészen tíz évre volt szükség ahhoz, hogy a gömbaljai általános iskola menthetetlenül „elgettósodott” intézménynyé váljon. A helyi többség már nem tekint sajátjaként az iskolára, egy megváltozott rend bizonyítékát látja benne: a veszteség és kiszorulás tapasztalatait testesíti meg az épület.

A Gömbalján lezajlott telepfelszámolási program hasonló értelmezéseket kap a faluban. Horváth Kata és Kovai Cecília megfogalmazásával élve: a telepfelszámolást a „magyarok” a rend durva sérüléseként, térvesztésként élték meg, és próbálták is minden lehetséges eszközzel megakadályozni. Hisz a „cigány kilépett megszokott helyéről”, láthatóvá vált és egy kiszámíthatatlan világban a problémák szinonimája lett.

Oblath Márton kérdésünkre hangsúlyozta, hogy Gömbalján nem emelkedett a lopások száma és nem romlott a közbiztonság, nincsenek olyan speciális okok, amelyek a cigányokkal szembeni ellenszenv növekedését magyaráznák.

Az ördögi körből nehéz lesz kitörni. Berkovits Balázs közlése szerint Gömbalján (is) makacsul tartjamagát az a cigányellenes előítélet, hogy a romák nem hajlandók dolgozni, ingyenélők. Az emberek a saját szemüknek se hisznek. Hiába látják a roma közmunkásokat, a helybéliek szerint „nem ér semmit, az csak cigányul végzett munka”.